Visszatért bázisára az eltűnt magyar hegymászókat kereső csapat.
2009. november 09. 13:06
p
0
0
0
Mentés
Korábban a helyi hegymászók azt valószínűsítették, hogy a magyarok ebben a magassági tartományban voltak kénytelenek megszakítani kísérletüket a több mint hatezer méteres csúcs meghódítására.
A mentés további részletei, a jövőbeni tervek egyelőre nem ismeretesek, a magyar külképviselet nem kapott információkat sem a kínai külügyminisztériumtól, sem a hadsereg helyi vezetőitől arra vonatkozóan, hogy például a helikopteres felderítés ügyében milyen tényleges intézkedésekre került sor, illetve milyen körülmények között folytatható a keresés. Nem találják a magyar hegymászókat: a mentőcsapat visszatért (Hírszerző, MTI)
A kínai elnök hét év után először látogatott Észak-Koreába, ahol Kim Dzsongun ünnepélyes fogadtatásban részesítette, Peking pedig világossá tette: továbbra is Észak-Korea legfontosabb gazdasági és diplomáciai támasza kíván maradni.
Horváth Levente Kína-szakértő, az MCC Ázsiai–Magyar Kapcsolatok Irodájának vezetője szerint a világgazdaság mellett a világpolitika súlypontja is egyre látványosabban Kelet felé tolódik.
A brit miniszterelnök Farage pártjára mutogat az erőszakos tüntetések miatt, a rendőrség pedig azokat az influenszereket vegzálná, akik beszámoltak a támadásról.