A történelem legsúlyosabb hajókatasztrófája: 9400-an haltak meg a szovjet torpedók miatt

1945 elején a náci Németország kiüríttette Kelet-Poroszországot, melynek fővárosa, Königsberg (a mai Kalinyingrád) elkeseredett harcok helyszíne lett. Így több ezer kelet-porosz menekült gyalogszerrel nyugat felé. Számukra az utolsó esély Danzig és Gotenhafen kikötője volt, ahol a Kriegsmarine egyik legnagyobb támaszpontja volt.

Így az itt horgonyzó Wilhelm Gustloffra is egyre több menekült áramlott. Kezdetben míg számolták a menekülőket, később a tömeg áttörte a korlátokat és a fedélzetre áramlott. Így a mai napig nincs pontos adat, a becslések 8000 és 10 000 között ingadoznak az utasok számát illetően. Amikor a hajó Gotenhafenból elindult végzetes útjára 1945. január 30-án, fedélzetén 1100 főnyi katonai és hajós személyzet volt, 73 súlyosan sebesült katona, 373 fiatal nő a női tengerészeti segélyszemélyzetből; a többiek kétségbeesett menekülők, többségükben nők és gyerekek voltak.

A hajó felszerelései közé légvédelmi fegyverek is tartoztak, és nem volt kórházhajóként feljelölve. Katonákat is szállított, így nem élvezhetett semmiféle védettséget, ennek feltételeit ugyanis nemzetközi egyezmények szabályozzák.

A Harmadik Birodalom személyszállító hajójára a Balti Flotta kötelékébe tartozó S-13 jelű szovjet tengeralattjáró lőtte ki a három végzetes torpedót. A tengeralattjáró parancsnoka Alekszandr Marinyeszko volt, egy részegeskedő, korábban büntetőtábort is megjárt, nem túl tehetséges ember volt.

A három találatot kapott utasszállító a bal oldalára dőlt, fedélzetén kitört a pánik. Az évnek abban a szakaszában megszokott -4 °C helyett rettenetes, −15 °C-os hideg volt, ezért minden teljesen el volt jegesedve. A csörlők, daruk üzemképtelenek voltak. A Wilhelm Gustloff kevesebb, mint 45 perc alatt süllyedt el a 44 méter mély vízben.

A jelenlegi becslések 10600-ra teszik a hajó utasainak számát, ebből 9400-an fulladtak bele a tengerbe, azaz nagyjából 1200 embert sikerült kimenteni.

Ez volt a világtörténelem legsúlyosabb hajókatasztrófája, amiről azonban évtizedekig hallgatott mind a német, mind a győztes hatalmak történetírása. Az egykori NDK-ban és a keleti blokk országaiban a téma hivatalosan tabunak minősült, arról tilos volt beszélni. Marinyeszko viszont 1967-es halála után bő 23 évvel, a Szovjetunió szétesésének hajnalán, 1990-ben „haditettéért” megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szovjetunió Hőse emlékérmet.

Ugyanaz a szovjet tengeralattjáró 1945. február 9-nek éjszakáján elsüllyesztette a General von Steuben kórházhajót is. A fedélzeten tartózkodó ötezer menekültből csak alig 600-at tudtak kimenteni a jéghideg vízből.

(Wikipédia)