Mennyire ördögi: se terápiára, se gyónni nem engedett a kommunista diktatúra

„Mennyire ördögi: se terápiára, se gyónni nem engedett a kommunista diktatúra – Hogy ne csupán átéld a fájdalmat, a megaláztatást, de még el se tudd mondani. Még csak át se tudd adni. Így teremtették meg a bevarrt lelkű társadalmat.

Gyónás és terápia. Hal Melinda pszichológussal beszélgetve vetettem fel, hogy a kommunisták ’45 után tulajdonképpen párhuzamosan két olyan »szakmát« is megtámadtak, amelynek mesteremberei lelkeket gyógyítanak. A papokat és a pszichológusokat is üldözték, elérve azt, hogy ne csupán fájdalmat okozzanak az embereknek, de még annak kibeszélhetőségét is megakadályozzák.

Hallgatásra volt kényszerítve a társadalom. Jórészt senkinek nem mondhattál el semmit, mert vagy őt féltetted a titkoktól, vagy attól féltél, hogy esetleg elmondja, besúg, feljelent. Ezzel Rákosiék, majd Kádárék még inkább felszabdalták a társadalom, a nemzet szövetét.

Hogy idegenek legyünk egymásnak.

»Indulj el egy úton,

én is egy másikon.

Hol egymást találjuk,

egymásnak se szóljunk.

- Az, ki minket meglát,

mit fog az mondani?

- Azt fogja gondolni,

idegenek vagyunk.«

A rendszer embertelensége oda vezetett, hogy még sok üldöző is üldözötté vált. Ilyen volt az a vörös katona Mérei Ferenc, aki még felszabadítónak nevezett elnyomóként jött a szovjet hadsereggel Magyarországra, hogy néhány évvel később már őt is a földbe tapossák. Aztán mindezt már a sunyi, összetett aczéli módszerekkel. Engedték a Mérei-műhely létezését, mások mellett Hankiss Ágnes is ott tanulhatott, de végig megfigyelték őket.

Méreire több szakmabeli rá volt állítva. Most rögtön beugrik Goldschmidt Dénes és Kiss-Vámosi József neve. Ők egyrészt embermentők voltak. Másrészt besúgók. Utóbbinak voltak kifejezetten rosszízű, kellemetlen jelentései. Például amikor a saját felesége főnökét jelentette fel...

Íme, a kettétört lélek. Az ördögi, fausti alku. Kádár rezsimjének gonosz, lélek-korrumpáló, kollaborációra kényszerítő rendszere.

Kiss-Vámosi Józseffel kapcsolatban megemlítettük ezt a tavaly elkészült Elsüllyesztve című filmünkben. Hiszen ő is egyszerre volt üldözött és üldöző.

Mint az általa megfigyelt Mérei Ferenc.

Kádárék éppen arra játszottak, hogy ne legyenek hősök. Se mártírok, se hősök. Voltak persze, de kevesen. És a végcél összejött: legyenek szürkék, engedelmesek, beletörődők az emberek. Sugározzák azt a fajta üres, az életre nemet mondó létezést, amelyet Őze Lajos adott át olyan zseniálisan a Megáll az időben.

Mert az idő megállt. És nem volt sem gyónás, sem terápia, így még elmondani sem tudtuk, hogy belehalunk ebbe a mozdulatlanságba.

Lassan, némán, már sírni is elfelejtve.

Mert ez volt a Kádár-rendszer valósága. Engedtek élni. De főleg engedtek hallgatni. Engedtek idő előtt meghalni.

Többségünket némán, úgy eltemetve, hogy történetünket, tragédiáinkat, megalkuvásainkat sem mesélhettük el.”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner