Egy háborúban álló ország felső vezetésében néha egészen extrém tervek, elképzelések is megfogalmazódnak

„A legújabb, Washington Post-ban megjelent szivárgásról röviden a következőket gondolom.

I) El kellene dönteni, hogy hitelesnek tekintjük-e ezeket az összefoglaló nevükön Pentagon Leaks-nek nevezett anyagokat, vagy nem (leszámítva a teljesen nyilvánvaló belepiszkálásokat).

Az úgy nem működik, hogy a nekünk tetsző elemeket hitelesnek tekintjük, a nekünk nem tetszőkre meg azt mondjuk, hogy hamisítvány.

Nota bene: a Pentagon eddig nem cáfolta, hogy valódiak volnának.

.

.

II) Egy háborúban álló ország felső vezetésében néha egészen extrém tervek, elképzelések is megfogalmazódnak. Ebben nincs semmi rendkívüli, ez valószínűleg azóta így van, hogy az emberiség háborúzik. Mondok néhány példát.

Levéltári forrásokból tudjuk, hogy az amerikai hadvezetésben anno többször is felmerült, hogy atomfegyvert kellene dobni Vietnamra. A szovjetek az afganisztáni fiaskót látva szintén elmerengtek az atomfegyver-alkalmazáson. Hitler még ki is adta az úgynevezett Néró-parancsot, ami a német lakosság alapvető életfeltételeit jelentő infrastruktúra koordinált megsemmisítését jelentette volna (a német lakosság szerencséjére Albert Speer elszabotálta a végrehajtást).

Szóval összességében az, hogy február közepén egy elkeseredett, kimerült, túlhajtott Zelenszkij (ne feledjük, ekkor már egy éve háború van) dühében azt kiabálja az egyik miniszterének, hogy fel kellene robbantani a Barátság-olajvezetéket, önmagában még nem különösebben drámai fejlemény. Valószínűleg ennél sokkal durván dolgok is elhangzottak már Moszkvában is, Kijevben is az elmúlt tizenöt hónapban.

Klasszikust idézve: azt kell figyelni, amit csinál, és nem azt, amit egy alkalommal mondott.

.

.

III) Az esetnek ezzel együtt vannak tanulságai.

a) jól látszik, hogy az ukrán vezetésnek tényleg eléggé elege lehet a magyar kormány politikájából. Ezt sejteni eddig is lehetett, de ez most egy elég erős megerősítés.

Nem biztos, hogy erre az a jó reakció, hogy Budapest még tovább rugdossa az ukránokat.

.

.

b) azt eddig is sejtettük, hogy a Barátság-vezeték célpont lehet. Tavaly én magam is voltam olyan zártkörű megbeszélésen Budapesten, ahol ez a lehetőség komolyan felmerült, és jelentős energiaipari szereplők voltak jelen.

Nos, most már nemcsak sejtjük, hanem tudjuk is, hogy nemcsak mi gondoltunk erre az opcióra (OK, persze, ezért még nem jár Nobel-díj )

.

.

c) az, hogy a vezeték még mindig a helyén van és működik, azt mutatja, hogy az ukrán vezetésnek nem ment el az esze.

Ez jó eséllyel azzal is összefügg, hogy a Nyugatnak roppant erős befolyása van Ukrajnára, politikai, katonai és gazdasági értelemben egyaránt.

Azt ugyanakkor, hogy ez mostanáig így volt, hiba volna automatikusan a jövőre irányuló garanciának is tekinteni.

.

.

d) azzal, hogy immár tényszerűen napvilágra került, hogy az ukrán vezetésben - bár nem komolyan, de mégis - felmerült a vezeték felrobbantása, megnyílt a lehetőség egy esetleges orosz hamis zászlós művelet előtt is.

Ugyanis immár Moszkva is tudja, hogy Zelenszkijtől ez elhangzott.

Ergo, ha a vezetékkel holnap történne valami, valahol az orosz-ukrán határ közelében, és Moszkva azt kommunikálná, hogy lám, lám, az ukránok csinálták, igen nehéz volna ám kibogozni, hogy ténylegesen mi történt.

Egy ilyen támadás ugyanis a végletekig feszítené a magyar-ukrán viszonyt, és komoly feszültséget tudna okozni a NATO-ukrán viszonyban is, hiszen mégiscsak egy NATO-ország kőolaj-ellátását vágnák el...

.

.

e) A történet talán legfontosabb tanulsága szerintem az, hogy érdemes volna felpörgetni a magyar diverzifikációs lépéseket, hogy csökkentsük a függést a Barátság kőolaj-vezetéktől (tartalékolás, alternatív kapacitások építésének felgyorsítása, stb.)

Persze, az ilyesmi pénzbe és időbe kerül, nyilván.

De tervezetten elkezdeni leválni a Barátságról valószínűleg még mindig jobb, mint egy szép napon hirtelen szembesülni annak a következményeivel, ha esetleg valaki tényleg felrobbantja (vagy esetleg véletlenül éri találat, mert az ukrán ellentámadás elindulásakor igen nagy tűzijátékot fog rendezni Ukrajna-szerte az orosz légierő...).

Szóval lehet, hogy az volna a legcélszerűbb, ha mindenki lehiggadna és cirkuszolás helyett elkezdene azokon a dolgokon dolgozni, amik rajtunk múlnak.”

Nyitókép: Mandiner-archív

***