Arisztotelész úgy tartotta, hogy a szónok három utat választhat hallgatósága meggyőzésére. Hathat a szellemre a logosz útján, meríthet meggyőző erőt saját éthoszából, és játszhat az érzelmek húrjain. Utóbbi, a pathosz, a lelket megindító erő, ami a legkevésbé magyarázható, és mégis gyakorta a leghatásosabb.
Mert a lélekhez talál utat, megrendít, katarzist idéz elő.
Húsvét misztériuma is hasonló hatással bír: évezredeken átsugárzó, legbensőig nyilalló katarzis.
Gyökereiben az ember előtti időkből ered, és akkor is hatást gyakorol, ha száguldó világunkban hajlamosak vagyunk elfordulni a transzcendenstől. Húsvét olyan atavisztikus hatalom, ami a természet rendjéből fakad, és minden teremtményre egyetemesen kiárad. Ember előtti és emberfeletti.
Húsvét dinamikája az alászállás és feltámadás szigorú sorrendiségében áll. Az alászállás – keresztényi olvasatban – Jézus kereszthalála, a függönyhasadás és a kizökkent idő. A lélek hosszú éjszakája. Ez Jézus embervoltának, esendőségének utolsó bizonyítéka. Ami utána jön, az már az isteni arc.
A feltámadás a megújulást jelenti, a halandóság levetkőzését, a nagyszerűség győzelmét a földi lét szűkössége felett.
A húsvét ekképpen metamorfózis is: Jézus istenülése a halandóból, a természet áthajlása a tél csendjéből a tavaszba zsivajába, és ez akarva-akaratlan a mi megújulásunk is. És nem kell hívőnek lenni ahhoz, hogy az átlényegülést átélhessük. A külvilág változása, a korai sötétből a világosságba érkezés, a kopárságból sarjadó élet mindenkit körülfon.
A húsvéti mélyrétegeiben ugyanis a fény, a megtisztulás, az átformálódás ünnepe. Korszakváltás kint és megújulás bent. A bűnök levetkőzésének lehetősége. Logikája érvényesül az egyén szintjén és a közösség szintjén is: univerzális esély arra, hogy erőt merítsünk.
Nemzetünk szempontjából a sötét időkkel szemben az értékválasztás lehetősége.
A járvány után, a gazdasági krízis és a háború nyomasztó napjaiban az útválasztás esélye: fegyver és béke, identitás és önfeladás, lemondás és remény közt. És húsvét dinamikája szerint a megpróbáltatásokat követően mindig a feloldozás ideje jön. Nekünk, magyaroknak és az egész világnak.
Ahogy a nyolcvan éve halálba küldött, de a halált legyőző Rejtő Jenő regényének záró soraiban áll: „Mert nem igaz, hogy leróhatatlan bűn is létezik. Nem igaz az, hogy »nincs kegyelem«. VAN!”
Kép: Sebastiano Ricci: A feltámadás