Kölcsey Himnusza épp arról szól, amit minden magyarnak tennie kellene.
Az irodalomtanítás hagyományosan kevés pontos dátumot követel meg a diákoktól. 1823. január 22. épp ilyen. Hasonlóan akkurátusan szokás tárgyalni a keletkezés körülményein túl a Himnusz klasszicista felépítését, a történelmi motívumokat, a trochaikus verselését – mindent, amit tudni lehet a „szent” szövegről.
Az oktatási kánon kimerítő alapossággal foglalkozik a nemzeti imádsággal, azonban tapasztalatom szerint arra ritkábban jut figyelem, hogy mit is érdemes nekünk, a kétszáz évvel későbbi utódnemzedéknek kezdenünk a Himnusszal. Ha egyáltalán kell bármit is, hiszen
az egyéni érzelmi-gondolati megközelítés legfeljebb ehhez igazodik.
Mégis azt gondolom, a történeti-verstani analízisnél sokkal érdekesebb a kérdés, hogy tényleg, még mindig hozzánk szól-e a Himnusz, meg tud-e szólítani minket. Magunkénak érezhetjük-e egy látszatra teljesen más történelmi környezetben, más civilizációs fejlettségi fokon? Létezhet-e olyan üzenet, amely a 48-as és a digitális forradalom korszakában is érvényes?
E kérdések létjogát nem csupán azt támasztja alá, hogy a Himnusz és éneklése szinte minden fontos nemzeti eseményünket végigkíséri gyerekkorunktól kezdve. A Himnusz műalkotás, és mint ilyen – még ha kulturális identitásunk alapeleme is – akkor lehet örök érvényű, ha mondanivalója
Kölcsey imáját ráadásul az a vád is érheti, hogy a vélt balsorsunkba belemerítkező, önmarcangoló, lehangoló utazás a néplélek mélyére. Időről időre, kurzusról kurzusra fel is merül az elképzelés, hogy új himnusz kellene a nemzetnek – olyan napfényes, buzdító, derűsen jövőbe tekintő.
Meggyőződésem – nem vitatva a kulturális kánonok újragondolásának szabadságát –, hogy a Himnusz éppen azt a lehetőséget kínálja, amit a felszínes olvasat hiányol. Saját újraértelmezésünk és megújulásunk lehetőségét.
A Himnusz olyan történelmi tablóképet avat, amelyben dicsőség és bukás, mélység és magasság egyaránt helyet kap. Olyan hullámzás, amiben az ozmán sorscsapás és Mátyás dicsősége szimbolikus jelentőségűvé, könnyen behelyettesíthetővé válik: a fény és árnyék játéka eddig és ezután is végigkísér minket.
Egy saját felelősségünkkel végigélt-végigélendő történelem, egy sorsközösség, egy nemzet létezik, az örök víg esztendő változatlan igényével.
A kulcsüzenet pedig épp a legsűrűbb reménytelenségben rejlik. Én ezt szeretem a legjobban:
„Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában”
Nincs annál maradandóbb üzenet, ami ebből a négy sorból fakad. Soha, de soha
Vonatkozik ez a Trianontól szétszabdalt magyarságra, és vonatkozik a mindennapjainkra mindenkor: teremtsünk otthont a hazában. Teremtsünk otthont a saját életünkben. A történelmet nem Mátyás bús hadai váltják meg, hanem az otthonteremtés igénye. Számomra ez Kölcsey legfontosabb üzenete.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az 1967-es hatalomra jutásával Ceaușescu megkezdte hosszú és félelmetes uralmát, amely 1989-ig tartott.
Szörényi Levente fedezte fel, egy nemzet ismerte meg, mégis otthon, a Gyimes-völgyben alapított családot. Antal Tibor ragaszkodik az értékeihez és az otthonához. Interjúnk.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
Európát valójában a brüsszeli bürokraták árulták el, véli a többség.
NGM: a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a magyar családok évről évre egyre többet vihessenek haza.
