Talán nem is kell. Maradjon meg ő az olvasóknak. Isten éltesse és adjon neki még termékeny éveket!
Épp harminc éve annak, hogy ifjú novellistaként részt vettem a sárvári diákírótáborban, ahol a prózai szekció vezetője a jugoszláv háború elől frissen Magyarországra menekült kiváló író, Majoros Sándor volt. Ő mondta akkor ott, hogy olvassunk Bodor Ádámot. Először hallottam a nevét. Visszatérve Pestre azonnal az Írók Boltjába siettem, és megvettem a Vissza a fülesbagolyhoz című novellaválogatását.
Elementáris erővel hatottak rám a történetei, akárcsak a regényként és novellafüzérként egyaránt olvasható Sinistra körzet.
A rajongás odáig fajult, hogy jutányos áron vettem vagy ötven Bodor-novelláskötetet, és mindenkinek azt ajándékoztam ballagásra, karácsonyra, névnapra, születésnapra, míg el nem fogyott.
Bodor írásai a diktatúra, a posztdiktatúra, a középeurópai lét, az erdélyiség olyan különös szüzséjét adják, amit eddig senkinek nem sikerült megragadni és összesűríteni ilyenformán a magyar irodalomban. Különös nevű hősei (Mustafa Mukkerman, Coca Mavrodin, Elvira Spiridon), az elhallgatások, a megszólalások súlya, az elhagyott helyek, a baljós tájak teszik összetéveszthetetlenül egyedivé az írásait. Nélküle más lenne a kortárs irodalom. Sokkal kevesebbet tudnánk a közép-európaiságról, az itt élő emberről. Bodor úgy ír erről a világról, hogy nincsenek konkrét helyszínek, konkrét szereplők, csak sejteti, hogy történetei valahol a Kárpát-medence szélén, a peremvidéken játszódnak, amely eltart egészen Belső-Ázsiáig, hozzánk hasonló figurákkal (Andrej Bodor), s nem velünk történnek az események,
mégis itt van a bőrünk alatt, ahogy neki is ott van a bőre alatt a börtön szaga.
Mindössze tizenhat éves volt, amikor 1952-ben Kolozsváron letartóztatták rendszerellenes összeesküvésért. Diákként játéknyomdával vécépapírra nyomták a következőt: „Emberek, harcoljatok a vörös kutyák zsarnoksága ellen, akik elhurcolják apáitokat, fiaitokat, romba döntve a családi életeteket!” Éjszaka ezekkel a szórólapokkal teleragasztgatták a kolozsvári sétatér környékét. A szövegnek volt alapja, ugyanis Bodor apját a Márton Áron-féle híres koncepciós perben elítélték, mégis inkább diákcsíny volt ez. A megtorlás nem maradt el. A kolozsvári börtönbe, majd a hírhedt szamosújváriba zárták.
Az ötvenes évek végén ott raboskodott Visky Ferenc református lelkész (Visky András apja), Böjte Sándor (Böjte Csaba apja) és több száz vagy ezer erdélyi magyar és román értelmiségi, akit a Securitate a rendszerre veszélyesnek gondolt.
Bodor Ádám erről az időszakról némi iróniával, már-már tréfásan meséli, hogyan nézett ki egy-egy bociszem a börtönkosztból. Nevetnénk is rajta, ha nem tudnánk a történet mögött meghúzódó történelmi valóságot. Bodor ezt írja a börtön szagáról: „Bizonyára sok összetevője lehet, kezdve a nyirkos felmosórongyok miazmás bűzétől a tetűporon át a rettenetes kübli domináns szagáig. De mindezek mögött még ott kísértett a megalázott, lebukott, vesztes ember kipárolgása, a félelem semmihez sem hasonlítható aromája, egy kevéske mindazokéból, akik az eltelt évtizedek alatt megfordultak a falak között. Azóta is kísért, néha hivatlanul ott érzem motoszkálni az orromban.” (A börtön szaga interjúkötet 2002-ben az év könyve lett.) Később is megfigyelték. Kolozsváron, amikor a barátokkal beültek a Coca vendéglőbe, s a pincér egy virágvázát tett az asztal közepére, tudták, hogy abban van a poloska. Bodor ennek az ellenszerét a Radnai-havasokban, a Csukás-hegységben, a Máramarosi-havasokban találta meg.
Megfigyelte, hogy az elvtársak 1600 méternél magasabbra már nem mentek utána.
Molnár Vilmos, a Székelyföld prózarovatának szerkesztője Bodor 75. születésnapjára kigyűjtötte a kolozsvári Utunkban 1978 és 1981 közt megjelent, kötetbe nem került tárcáit. Ezeket újraközölték, majd Az utolsó szénégetők címmel kiadták. Az írások meglehetősen frissen hatottak a 2010-es években, és úgy hatnak ma is. A mester kilencvenedik születésnapjára Behavazott lábnyomok címmel új válogatáskötettel tiszteleg a Magvető Kiadó, melybe mintegy hat évtized egyberostált novellái kerültek. A szerző úgy fogalmazott, hogy az első és az utolsó írás közt eltelt hatvan évben az ő és az írás viszonylatában lényegi változás nem történt. Szerencsére.
Egyszer üzente, hogy a Székelyföldben közölt novellám tetszett neki. Kívánhat-e fiatal író többet? Ha meghívnak íróiskolákba novellaírást tanítani, mindig a Milyen is egy hágó? című Bodor-mesterművel kezdem.
Krasznahorkai László népszerűségét nagyban elősegítették Tarr Béla filmjei, Bodor Ádám történetei nehezen adják meg magukat a filmeseknek.
Talán nem is kell. Maradjon meg ő az olvasóknak. Isten éltesse és adjon neki még termékeny éveket!
Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Nem sok reményt kínál az alkotás arra, hogy megváltozhat a rendszer.
Egy kisfiú azt mesélte a szüleinek, hogy kigúnyolták és kiközösítették, mert kiderült, hogy az ő szülei a Fideszre és Orbán Viktorra fognak szavazni.
Miskolcon is futballozott.
A Sinistra körzet az utóbbi évtizedek legjobb magyar regénye. Arról, hogy mi történt a kelet-európai társadalmakkal a második világháborút követő időkben, nagyon kevés irodalmi mű tud ennyit. Győrffy Ákos írása.
Az ilyen ügyekben a Brüsszelhez megkapóan közeli Hágában járnak el az illetékes bírák és ügyészek.
Szijjártó Péter szerint ha az ukránok nem adják meg a válaszokat, majd a magyar hatóságok feltárják azokat.
A harmadik mérkőzésén az első gólját szerezte kanadai együttesében a magyar támadó. Sallói Dánielnek a meccs után nagy meglepetésben volt része.
A B-52-es bombázó megjelenése az iráni légvédelem jelentős meggyengülését is jelentheti.
