Krasznahorkai népszerűségét nagyban elősegítették Tarr Béla filmjei, Bodor Ádám történetei nehezen adják meg magukat a filmeseknek

Épp harminc éve annak, hogy ifjú novellistaként részt vettem a sárvári diákírótáborban, ahol a prózai szekció vezetője a jugoszláv háború elől frissen Magyarországra menekült kiváló író, Majoros Sándor volt. Ő mondta akkor ott, hogy olvassunk Bodor Ádámot. Először hallottam a nevét. Visszatérve Pestre azonnal az Írók Boltjába siettem, és megvettem a Vissza a fülesbagolyhoz című novellaválogatását.

A rajongás odáig fajult, hogy jutányos áron vettem vagy ötven Bodor-novelláskötetet, és mindenkinek azt ajándékoztam ballagásra, karácsonyra, névnapra, születésnapra, míg el nem fogyott.

Bodor írásai a diktatúra, a posztdiktatúra, a közép­európai lét, az erdélyiség olyan különös szüzséjét adják, amit eddig senkinek nem sikerült megragadni és összesűríteni ilyenformán a magyar irodalomban. Különös nevű hősei (Mustafa Mukkerman, Coca Mavrodin, Elvira Spiridon), az elhallgatások, a megszólalások súlya, az elhagyott helyek, a baljós tájak teszik összetéveszthetetlenül egyedivé az írásait. Nélküle más lenne a kortárs irodalom. Sokkal kevesebbet tudnánk a közép-európaiságról, az itt élő emberről. Bodor úgy ír erről a világról, hogy nincsenek konkrét helyszínek, konkrét szereplők, csak sejteti, hogy történetei valahol a Kárpát-medence szélén, a peremvidéken játszódnak, amely eltart egészen Belső-Ázsiáig, hozzánk hasonló figurákkal (Andrej Bodor), s nem velünk történnek az események,

Mindössze tizenhat éves volt, amikor 1952-ben Kolozsváron letartóztatták rendszerellenes összeesküvésért. Diákként játéknyomdával vécépapírra nyomták a következőt: „Emberek, harcoljatok a vörös kutyák zsarnoksága ellen, akik elhurcolják apáitokat, fiaitokat, romba döntve a családi életeteket!” Éjszaka ezekkel a szórólapokkal teleragasztgatták a kolozsvári sétatér környékét. A szövegnek volt alapja, ugyanis Bodor apját a Márton Áron-féle híres koncepciós perben elítélték, mégis inkább diákcsíny volt ez. A megtorlás nem maradt el. A kolozsvári börtönbe, majd a hírhedt szamosújváriba zárták.

Bodor Ádám erről az időszakról némi iróniával, már-már tréfásan meséli, hogyan nézett ki egy-egy bociszem a börtönkosztból. Nevetnénk is rajta, ha nem tudnánk a történet mögött meghúzódó történelmi valóságot. Bodor ezt írja a börtön szagáról: „Bizonyára sok összetevője lehet, kezdve a nyirkos felmosórongyok miazmás bűzétől a tetűporon át a rettenetes kübli domináns szagáig. De mindezek mögött még ott kísértett a megalázott, lebukott, vesztes ember kipárolgása, a félelem semmihez sem hasonlítható aromája, egy kevéske mindazokéból, akik az eltelt évtizedek alatt megfordultak a falak között. Azóta is kísért, néha hivatlanul ott érzem motoszkálni az orromban.” (A börtön szaga interjúkötet 2002-ben az év könyve lett.) Később is megfigyelték. Kolozsváron, amikor a barátokkal beültek a Coca vendéglőbe, s a pincér egy virágvázát tett az asztal közepére, tudták, hogy abban van a poloska. Bodor ennek az ellenszerét a Radnai-havasokban, a Csukás-hegységben, a Máramarosi-havasokban találta meg.

Molnár Vilmos, a Székelyföld prózarovatának szerkesztője Bodor 75. születésnapjára kigyűjtötte a kolozsvári Utunkban 1978 és 1981 közt megjelent, kötetbe nem került tárcáit. Ezeket újraközölték, majd Az utolsó szénégetők címmel kiadták. Az írások meglehetősen frissen hatottak a 2010-es években, és úgy hatnak ma is. A mester kilencvenedik születésnapjára Behavazott lábnyomok címmel új válogatáskötettel tiszteleg a Magvető Kiadó, melybe mintegy hat évtized egyberostált novellái kerültek. A szerző úgy fogalmazott, hogy az első és az utolsó írás közt eltelt hatvan évben az ő és az írás viszonylatában lényegi változás nem történt. Szerencsére.

Egyszer üzente, hogy a Székelyföldben közölt novellám tetszett neki. Kívánhat-e fiatal író többet? Ha meghívnak íróiskolákba novellaírást tanítani, mindig a Milyen is egy hágó? című Bodor-mesterművel kezdem.

Talán nem is kell. Maradjon meg ő az olvasóknak. Isten éltesse és adjon neki még termékeny éveket!

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán