Az egyén mindig azért öl, amit a korszak szentté tesz. Ma ezért van abortusz és eutanázia.
„Az eutanázia vagy az asszisztált öngyilkosság iránti jelenlegi sürgető igény egy olyan kulturális változást tükröz, amely fél évszázada a szemünk előtt zajlik, és amely megfelel a zsidó és keresztény kultúra erkölcsének eltörlésének. Az ókori görögök és rómaiak, emlékszünk, igazolták, sőt dicsőítették a személyes vagy kísérő öngyilkosságot. A haszontalan vénember távozhatott a helyszínről, mielőtt túlságosan terhére lett volna, és a legyőzött harcos megkért egy másikat, hogy végezzen vele – becsület nélküli élete már nem volt érdemes az életre. A judaizmus kellett ahhoz, hogy radikális változás következzen be – »Ki az ember, hogy gondolsz rá?« (Zsoltárok könyve, VIII. zsoltár, 5. vers) –, majd utána a kereszténység. Nyugaton az ember a szentségét a teremtőjétől veszi, ezért a halála nem az övé.
Ezért természetes, hogy napjainkban a vallási hiedelmek összeomlása társadalmainkban a megfelelő gyakorlatok megszűnéséhez vezetnek. Miért utasítom vissza az öngyilkosságot és az eutanáziát, ha az életem az enyém? Ha a halál legyőzése nem is lehetséges, a szuverén egyén legalább azt megválaszthatja, hogy mikor és hogyan haljon meg. Az aktív eutanázia iránti igény visszatérést jelent távoli őseink helyzetéhez: azzal indokolják, hogy kortársaink már nem hisznek az érdemi méltóságban, amely egy transzcendenciára válaszolt – a méltóságot ma már társadalmilag és egyénileg határozzák meg. Ez egy mély törés kulturális antropológiánkban, amely az élet minden területén tükröződik, amelynek egyik aspektusa az öngyilkossági asszisztencia.
A »ne ölj« parancsolat egyidős az emberiséggel, és minden kultúra osztozik benne térben és időben: csak abban különböznek, hogy milyen kivételeket tesznek ez alól az elv alól. Az emberek ölni fognak, hogy megvédjék a területüket (ez a háború), halállal büntetik a bűnözőt, ölni fognak a hitükért. Az ember mindig vállalja, hogy azért öl, amit a korszak szentté tesz. Ma az egyén akaratát szakralizálják: van abortusz és lesz eutanázia.
Meg kell próbálnunk higgadtan, sőt flegmán szemlélni ezeket a kulturális átalakulásokat: hogyan és miért akarnánk megakadályozni az asszisztált öngyilkosságra és az eutanáziára vonatkozó törvényt, ha polgártársaink többsége elhagyta azokat a hiedelmeket, amelyek ezt lehetetlenné tették? Különösen azért, mert itt nem csupán a régi hiedelmek passzív feladásáról van szó: az új törvények védelmezőinek harciassága, sőt könyörtelensége, itt és a szomszédos országokban is, a régi világ elszakítására és megismertetésére irányuló engesztelhetetlen akaratról tanúskodik. Az önkéntes halál dramatizálása (ahogyan például Denys Arcand québeci filmrendező Les Invasions barbares című filmjében látható), valószínűleg a régi kultúra provokálásának és végének mennydörgő módon történő kinyilvánításának egyik módja: be kell jelenteni, ki kell hirdetni, közzé kell tenni.”
Nyitókép: Twitter
Hani nem szokványos teológiát és filozófiát művel, inkább a Máriához kapcsolódó szimbólumokból, nevekből, címekből és egyes liturgikus szövegekből indul ki. Könyvismertetőnk.
Az influenszer-kormányzás első jelei nem sok jót ígérnek. Vajon az abortusz ügyében is enged a liberálisoknak a kormány? És amennyiben igen, mi lesz erre a konzervatív szavazók válasza?
Számíthattok rám; még nagyobb elszántsággal folytatom a munkámat, amelynek során a jövőben több elemzést és kevesebb influenszerkedést láthattok majd tőlem.
Lássuk, mit jelent a rendszerváltás, és miért használja a kifejezést rosszul a Tisza! Illetve csak reméljük, hogy rosszul használja, mert ha jól, akkor a rendszerváltás felvet kérdéseket. Szilvay Gergely írása.
A megújulás nem választható lehetőség a nemzeti oldalon, hanem szükségszerű.
Csokorba szedtük a legfontosabb tudnivalókat.
A magyar válogatott 4–1-re kikapott a világ élvonalához tartozó finn csapattól a svájci jégkorong-világbajnokság zürichi csoportjában.
