A taxisblokád tanulsága – nem engedni a zsarolásnak

Erősen indított a Blokád, egyre többen nézik meg a mozikban, és a közbeszédet is alaposan felkavarta. Köbli Norbert forgatókönyvéből Tősér Ádám rendezett kiváló lélektani drámát a rendszerváltás egyik legforróbb epizódjáról.

A politikai alapon csípőből fanyalgó, javarészt ellenzéki érzelmű véleményformálókon kívül történészek és a korszak közéleti szereplői is kommentálták a filmet. Többen a Blokád tényszerűségét, történelmi hűségét kérték számon, noha az alkotás atmoszférájában, képi világában és a történetvezetés fontos állomásait tekintve teljesen autentikus.

A Blokád előzetese

Valóban nem dokumentumfilmről vagy történelmi rekonstrukcióról van szó, hanem a rendszerváltás idejét megidéző, ugyanakkor fikciós elemekkel bővített játékfilmről. Az értelmezhetőség és a realitásigény szempontjából pedig tökéletesen mindegy, hogy Göncz tényleg meglátogatta-e Antallt a kórházban, vagy hogy Antall gimnáziumi osztálya pontosan milyen helyszíneken vett vagy nem vett részt az '56-os eseményekben.

Állítom, hogy mindezekkel a díszítő, árnyaló, befogadást könnyítő, alkotói fantázia termékének tekinthető epizódokkal együtt is 

Egyúttal megvalósult az Antall-kormány filmművészeti rehabilitációja is, ami komoly hiányosságot pótol. És hogy mi is az üzenet, illetve miben törleszt adósságot a Blokád?

Kezdjük talán a legfontosabbal: emlékeztet arra a visszataszító és visszatérő ballib reflexre, ami az alkotmányos és demokratikusan választott kormány megdöntését célozza válsághelyzetben. Az SZDSZ a társadalmi csalódottságra rátelepedve saját be nem teljesült politikai vágyaiért állt volna kicsinyes bosszút. A film kiegyensúlyozza az egyoldalú Göncz-kultuszt, és ha anekdotikus is az egykori köztársasági elnök viselkedésének néhány megjelenített momentuma, működésének mozgatórúgói plasztikusan kirajzolódnak. Hatalmával visszaélő, politikai szerepet játszó, alkotmányos tekintélyét alkotmányellenesen latba vető karakter formálódik a vásznon, 

Képezheti vita tárgyát persze, hogy Antall mennyire (túl)heroizált a valós szerepéhez képest, ugyanakkor az MDF amatörizmusa, naivitása, magárahagyottsága nagyon is érzékletesen tárul elénk. Ahogy a szocializmusból épp kilábalt ország végletes kiszolgáltatottsága, gazdasági legyengültsége, társadalmi szétesettsége is.

A friss köztársaság sérülékenysége és az életszínvonal visszaesése miatt hajszálon múlott a kormány és a demokratikus jogállam bukása. A taxisblokád rávilágított, hogy némi zsarolási potenciállal, ellenzéki segítséggel és egy politikailag motivált, jogkörén szándékosan túlterjeszkedő államfővel az ország napokra megbénítható. És bár a sztrájk békés úton rendeződhetett, az Antall-kormány későbbi bukása, az MDF támogatottságának lassú elpárolgása innentől kezdve determinált volt. Magyarország áhította a szabadságot, de kitartása illékonynak bizonyult: a Világbank póráza, a Demokrata Fórum sorozatos ballépései és az ellenzék intenzív támadása hamar összeroppantották az új kormányt. Fontos tanulság volt az is, hogy ütőképes média nélkül nincs stabil kormányzás, nincs népszerűség.

A Blokád cselekményideje óta már kimúlt az SZDSZ, hat köztársasági elnök váltotta egymást, professzionalizálódott a politikai élet. 

(most brüsszeli hatalmi játszmák formájában) és a válsághelyzetre rátelepedő ellenzék. Mintha a történelem is végtelenített és önismétlő forgatókönyvből dolgozna… Harminc év tapasztalata azonban megedzett minket, nemzeti önrendelkezésben gondolkodó polgárokat. Ha mást nem, annyit talán tanultunk, hogy a magyar érdekeket szem előtt tartva semmilyen zsarolásnak engedni nem szabad. 

A filmélményen túl ezen igazságért is érdemes beülni a Blokádra.