Liz Truss be fog vonulni a történelemkönyvekbe. Na nem államférfiúi, izé, -asszonyi teljesítményével. Hanem annak teljes hiányával.
Meg azzal, hogy pont az ő rövidre szabott kormányfősége idején, rögtön a megválasztása után két nappal halt meg II. Erzsébet, a kiszámíthatóság és a nyugalom szobra, a politikai stabilitás és a brit államiság oszlopa.
Stabilitás és kiszámíthatóság – nos, ezek azok a fogalmak, amik jelenleg a brit pártpolitikát, a kormányzó Konzervatív Pártot és Truss 44 napig tartó kormányzását nem fenyegették.
Ilyen erővel
akár Johnny Rottent, Mr. Beant vagy Larryt, a Downing Street 10 macskáját is megválaszthatták volna miniszterelnöknek,
ennyit – a semmit – ők is produkálni tudták volna a sokat látott londoni rezidencián. Még a brit bulvárlap kiállított salátája is tovább bírta, mint Truss.
De hagyjuk is az ironizálást, elvégre vérkomoly dologról, egy atomhatalom vezetéséről van szó, háború idején.
Liz Truss ugyan emlegette az atombombát meg a gomb megnyomását, de kormányfői karrierjének kezdete és vége a gazdaság lett.
It's the economy, stupid, ugye.
Tudjuk, tudjuk, a sok száz éves, patinás brit demokrácia... de olyat balkáni vagy fekete-afrikai országokban sem produkálnak gyakran, hogy egy frissiben megválasztott vezető a megválasztása előtt ígért gazdaságpolitikai programjába belekezd, majd az rögtön összeomlást hoz, és erre behoz egy új minisztert, aki beosztottjaként egy tollvonással, a józan ész nevében és a piacok megnyugtatása érdekében visszaszívja az egész programot, amire a főnöke miniszterelnöksége épülne.
Liz Truss-szal és a kormányba behozott Jeremy Hunttal viszont ez történt.
Példátlan hátraarc, példátlan arcvesztés, példátlan gyorsasággal.
Valóban nem volt más hátra Truss számára, mint a lemondás. Negyvennégy nap után.
Nagy-Britannia politikai élete válságban van.
A 12 éve hatalmon lévő, gyakorlatilag a Fidesszel egy időben kormányozni kezdő Konzervatív Párt válságban van.
A brit konzervatív, jobboldali politizálás maga is válságban van.
A toryk a kulturális harcot szinte totálisan elveszítették: 12 év a politikai hatalomban, miközben
a legradikálisabb progresszív-woke ideológiák és képviselőik megszállták a nyilvánosságot, az egyetemeket, az állami bürokráciát.
És mostanra ugyanúgy elveszítették a gazdasági kompetencia imázsát is: Camerontól Mayen és Johnsonon át Liz Trussig hol nagyszabású kiadáscsökkentéssel, hol nagyívű kormányzati programokkal házaltak, hol a piacok kegyeit keresték kapitalista-neoliberális politikákkal, hol a tömegek támogatását az aktív és beavatkozó állami programok meghirdetésével.