„A régi rend elbukott, az új még nem született meg” – A liberális világrend bukását tárgyalták Budapesten

Tudósításunk az idei Budapest Global Dialogue nyitónapjáról.

Tudósításunk az idei Budapest Global Dialogue nyitónapjáról.
„Keir Starmer engem okolt az ország minden problémájáért” – mondta a volt brit miniszterelnök. Liz Truss lapunknak beszélt bukásának tanulságairól és a brit szólásszabadság helyzetéről is.
Ráadásul a sajtó egyik képviselője volt a történet másik kulcsszereplője.
Emlékezetes, a rekord rövid ideig kormányzó volt brit miniszterelnök egy fej salátával is versenyben volt.
A saláta után most a republikánusokkal akar megküzdeni a bukott brit miniszterelnök.
Fricska a történetben: Rishi Sunak közel egy éve jelentette be, hogy visszalép elődje, Liz Truss kezdeményezésétől, és nem költözteti a brit nagykövetséget Jeruzsálembe.
Háború, energiakrízis, gazdasági válság, közben újabb kétharmadot szerzett a Fidesz–KDNP, hivatalba lépett hazánk első női államfője.