„Nagyhatalmú nemzetközi szereplőket” vádol bukásáért Liz Truss

2023. február 05. 19:43

A volt brit miniszterelnök alig 49 napig állt a Konzervatív Párt és a kormány élén – most gyakorlatilag Joe Biden amerikai elnököt és az IMF-et is vádolja a bukásáért.

2023. február 05. 19:43
null

Liz Truss volt brit miniszterelnök szerint „nagyhatalmú nemzetközi szereplők” összehangolt erőfeszítéssel érték el, hogy rövid idő után távoznia kellett a Konzervatív Párt és a brit kormány éléről. Truss szerint ebben az amerikai elnöknek is szerepe volt.

Liz Truss október 20-án mondott le, miután a pénzügyminisztere, Kwasi Kwarteng által nem sokkal korábban előterjesztett átfogó – a piaci szereplők által finanszírozhatatlannak ítélt – adócsökkentési program hatalmas pénzügyi felfordulást okozott, és az alsóházi konzervatív frakció ennek nyomán ellene fordult.

Liz Truss, aki Margaret Thatcher és Theresa May után az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke volt,

alig 49 napig állt a Konzervatív Párt és a kormány élén,

és így a brit politikatörténetben ő töltötte be a legrövidebb ideig a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztséget.

Truss a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt cikkében lemondásának egyik indokaként azt írja: nem hagyhatta, hogy a piacok „továbbra is Nagy-Britannia elleni tétekre fogadjanak”.

A volt kormányfő felfedi: a lehetséges legélesebb hangvételű figyelmeztetéseket kapta magas beosztású illetékesektől arra, hogy ha folytatódik a piaci felfordulás, Nagy-Britannia képtelenné válhat saját adósságállományának finanszírozására, vagyis törlesztési csődbe juthat.

Kormánya „a nemzetközi áramlatok ellenében próbált úszni”

Liz Truss úgy fogalmaz, hogy kormánya az adócsökkentési programmal „a nemzetközi áramlatok ellenében próbált úszni”.

Hozzáteszi: „nemzetközi szereplők” összehangolt erőfeszítéseket tettek a brit kormány növekedési csomagtervének kikezdésére.

A volt brit miniszterelnök szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) például nem piaci stabilitási, hanem „újraelosztási szemszögből kommentálta” a kormány adócsökkentési programját, és

Truss a cikkben beavatkozással vádolja Joe Biden amerikai elnököt is, aki „nyilvánosan hangot adott annak, hogy nem ért egyet gazdaságpolitikánkkal”.

Liz Truss idézete szerint

Biden egy ízben kijelentette, hogy nem ő volt az egyetlen, aki hibának tartotta a brit kormány adócsökkentési programját.

Ezek a beavatkozások összhangban állnak azzal a fokozódó erőfeszítéssel, amelynek célja a hét vezető ipari hatalom csoportján (G7) belüli versengés korlátozása – áll Truss vasárnap megjelent cikkében.

A volt brit miniszterelnök szerint e szándék egyik bizonyítéka a globális minimumadó bevezetésének terve.

Liz Truss támadja a politikai és „médiakommentátorokat” is, akik szavai szerint azonnal meghozták az ítéletet és kimondták, hogy a piaci felfordulás oka a kormány adócsökkentési programját tartalmazó „miniköltségvetés” volt.

Bűnbakká vált a Truss-kormány

A kormány „sajnálatos módon hasznos bűnbakká vált olyan problémákért, amelyek akkor már hónapok óta parázslottak” – írja Liz Truss. 

A Truss-kormány 45 milliárd fontos adóprogramjának bejelentése után mélységi rekordokra – egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe – zuhant a font árfolyama a dollárral szemben, az irányadó brit állampapírok hozama meredek emelkedéssel meghaladta a görög államadósság finanszírozási költségeit, a három globális hitelminősítő, a Moody's Investors Service, az S&P Global Ratings és a Fitch Ratings pedig egyaránt leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a korábbi stabilról a brit államadós-osztályzatok kilátását. 

A Bank of England a piaci felfordulás csitítása végett rendkívüli államkötvény-vásárlási intervenciót jelentett be azzal az indokkal, hogy a piacok "rendellenes működésének" folytatódása érdemi kockázatot jelentene Nagy-Britannia pénzügyi stabilitására.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2023. február 06. 07:30
Pedig nincs háttérhatalom, igaz! ...
roughneck
2023. február 06. 04:55
49 nap miniszterelnokkent. Eredmeny: elete vegeig 115 ezer font/ev fizetes. En ugy szeretnek egy-ket napig brit miniszterelnok lenni! :-))
néhai Ch.Pilot
2023. február 06. 01:44
A vádaskodás helyett inkább venne órákat a magyar miniszterelnöktől. 12 éve sokkal nagyobb nemzetközi ellenszélben kormányoz sikerrel!
Egyelőre
2023. február 06. 01:05
Akik odatettek, azok vettek le. Nem voltál jó szolga, nem találtad ki a gazdák gondolatait. Jobban kellett volna figyelni az oktatásaikon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!