Meloni és a konzervatív nők csak a patriarchátus csahos kutyái?

Miközben a nemzetközi angolszász baloldali média rendkívül kreatívan körbehordozta a fasiszta jelzőt Meloniék győzelme kapcsán, itthon újra megjelentek azok a hangok, amelyek arra figyelmeztetnek – akárcsak Novák Katalin köztársasági elnöksége és Varga Judit minisztersége kapcsán –, hogy úgymond ne higyjünk a „látszatnak”, ők csak kirakatnők. 

A köztársasági elnökkel kapcsolatban anno az egykor jobbos újságírók akasztásáról álmodozó Kerner Zsolt szerint „Novák Katalin jelenti a végső döfést az államfői tisztségnek”, és ugyanazt a „néha kissé hímsoviniszta politikai üzenetet képviseli, amit a legtöbb középkorú férfi a pártban”. Tordai Bence akkor azt írta, hogy Novák Katalin „nőgyűlölő, szexista, macsó, fideszes” családpolitikát csinál.

Most a WMN-en lamentál Milanovich Dominika, aki szerint

ugyanis „egy »első női miniszterelnök« vagy egy »első női köztársasági elnök« távolról a nemi egyenlőség és a progresszió látszatát kelti, valójában semmit nem árul el az adott ország viszonyairól.”

Sőt: „Amikor kiüresített, jelképes pozíciókban látunk női vezetőket, az gyakorlatilag a női test használata. A reprezentáció a lényeg, csak ebben az esetben nem hamburgert akarnak eladni nekünk »két nagy csöccsel« egy utcai plakáton, hanem politikai ideológiákat »jól fésült, kosztümös hölgyekkel«. Mert a politikában régóta tudják, hogy a patriarchátusnak nincsen hitelesebb árusa, mint a konzervatív nő.”

Ez a „token jelenség”, amikor egy-egy árva illetővel intézik el egy állítólagos kisebbség vagy elnyomott csoport képviseletét.

Olyan ez, mint amikor a The Pacific azt írja, hogy az első olasz női miniszterelnök veszélybe sodorja a „női jogokat”:

Nos, értem én a „token” jelenséget, de üzenem Milanovich Dominikának, hogy Giorgia Melonit nem azért választották meg az olaszok, mert szimbolikus jelleggel női miniszterelnököt akartak (még nem is az), hanem függetlenül attól, hogy nő vagy férfi, jobban tetszik nekik a politikája, mint a baloldalé.

A WMN-es szerző egyébként ugyanebbe a kategóriába sorolja a nyíltan leszbikus szerb kormányfőt, Ana Brnabićot is, amiért az nem folytat kifejezetten feminista politikát. Külön kiemelendő a konzervatív és a szélsőjobb újbóli egybemosása.

A Milanovich-szöveg ugyanazt mutatja Meloni kapcsán, amit Kerner, Tordai és mások szövegei Novák Katalin ügyében: a baloldal számára csak a baloldali női politikus az igazi női politikus, és a szimbolikus jelentőségű lépéseknek is csak akkor tudnak örülni, ha az ő emberük válik szimbolikussá.

Ha például az USA első fekete elnökét a republikánusok adták volna, akkor lesajnáló módon előálltak volna ugyanezzel a tokenszöveggel, és hangoztatták volna, hogy ez ne tévesszen meg senkit. Dettó, ha az első női elnököt a republikánusok adták volna – vagy az első fekete női elnököt. 

Az a tippem, hogy ilyenkor – mint Meloni vagy Novák esetében – elorozva látják azt a lehetőséget, amit a saját maguk történelmi hivatása” számára szeretnének kihasználni: hogy ők adják az „elsőt”. Az első női köztársasági elnököt, az első női miniszterelnököt.

Ha nem ők adják, akkor kezdődik a dekonstrukció, a kimagyarázás. Ennek nincs jobb kifejeződése, mint Milanovich szövegében ez a mondat:

A „konzervatív nő” tehát – ízlelgessük csak – ezek szerint nem ismeri a saját érdekeit, vagy – még rosszabb – ismeri, de a hatalomért feladta azokat (és mégiscsak behódolt a „patriarchátusnak”). A konzervatív nőnek hamis tudata van, és a megvilágosodott feminista nők (vagy azok egyik iskolájának) pátyolgatására, vezetésére szorul. 

Egy konzervatív nő egy ország élén – fanyalodnak el a WMN-es feministák, akik úgy érzik ilyenkor, hogy elvették a játékukat – igazából nem ér semmit, a feminista szempontú szimbolikus jelentőségét is eljelentékteleníti, hogy csak token, ki lehet dobni az ablakon az egészet. A női vezetőnek ugyanis csak akkor van értelme – gondolom, hogy ők így gondolják, de ez csak tipp –, ha az feminista és baloldali, aki elkezdi megvalósítani a progressziót, mindenhol kvótákat vezet be, jogokat és pénzt oszt, és társadalommérnökösködő módon egyenlőre vasalja az országot. 

Ezek szerint ha a Fidesz-KDNP bevezetné az 50 százalékos női kvótát a pártban és a kormányban, és az egész Nemzeti Nőegylet belépne, azt is csak szemfényvesztésnek tekintenék a WMN-es és baloldali megmondóemberek (megmondónők), hiszen a Fidesz-KDNP kvótanői bizonyára csak a patriarchátus csahos kutyái lennének. A konzervatív nő szimbolikusan nem nő Milanovichék számára, mert nem testesíti meg az ő feminista női eszményüket.

Azaz nem csak egy konzervatív nő az, aki felesleges token, hanem sok konzervatív nő is. Sőt azt is el tudom képzelni, hogy a sok konzervatív nő felbukkanása a politika élvonalában a feministák számára kifejezetten nem kívánatos, hiszen akkor újra kiderülne, hogy ők nem a nőket, csak a velük egyetértő nőket képviselik. Mindenesetre a konzervatív nő nem csak egyedül token, hanem sokan is. A konzervatív nők füle mellett ugyan a férfi politikusok nem sütnének el disznó vicceket, meg aki még nem jött rá, hogy nő is lehet jó politikus, az most rájönne, de a komolyabb feminista célokra már a konzervatív nők a nem gombot nyomogatnák a parlamentben. Egyedül is, sokan is.

A Milanovich-, Kerner- és Tordai-félék siránkozásai azt igazolják paradox módon, hogy

Azaz például a feminizmust hatékonyabban (illetve egyáltalán) képviseli egy feministákkal egyetértő férfi, mint egy konzervatív nő. Egy jobboldali párt egyenlősítése női kvótával pedig nem változtatná meg a párt ideológiai pozícióit, csak esetleg részletkérdésekben.

Más kérdés, hogy a kvótásítás eleve ellentétes a jobboldal ideológiai pozíciójával. A nők egy jelentős része (talán többsége) pedig nem ért egyet a feminista csomaggal, maximum csak egy-egy kisebb részletével, és azokat pedig egész könnyen beilleszti saját nem feltétlen feminista világlátásába. Még a konzervatívba is, hiszen a részmunkaidő és a férfiak házimunkájának támogatása, meg a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nem feltétlen jelent egyúttal kvótapártiságot meg az egész egyenlőségi csomag elfogadását, és főleg nem a gender-ideológia elfogadását, nem is beszélve a mikéntekről.

És akkor ugyanott vagyunk: ugyan a szimbolika fontos, de a legfontosabb nem az, hogy milyen nemű politikus, hanem hogy mit képvisel, ugyanis az emberek a kínált politikai csomagra szavaznak. Hogy azt esetleg egy szép, okos, elbűvölő nő képviseli – az ilyen „szexizmusokat” mindig meg fogom engedni magamnak –,

A feministák (egy része) hiába hangsúlyozza a nők jelenlétének fontosságát mindenütt, de főleg a politikában és más vezető pozíciókban, valójában ők is előbb szavaznak egy feminizmussal társutas férfi politikusra, mint egy konzervatív nőre. Ez nem nagy meglepetés, és teljesen érthető, de azért érdemes feljegyezni.

A bónuszkérdésem az lenne, hogy vajon egy baloldali, ultraprogresszív, magát nőnek képzelő férfi (transznő) szimbolikus politikai pozícióba kerülése vajon a feminista ügy győzelmének lenne-e tekinthető Milanovich Dominika, Tordai Bence és mások szerint? Vagy épp az elorzásának? És mit szólnak azon feministákhoz, akik esetleg nem úgy vélekednek?

Mert nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy a progresszió háza táján a jobboldali-konzervatív nő az nem is számít nőnek, ám a magát nőnek képzelő férfiak igen. Ami még egy ok, hogy elhatárolódjak a progressziótól.

Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldal