Változóban az ukrán területekről szóló amerikai diskurzus

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Az ukrajnai orosz agressziót követően nemcsak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hanem a legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok felső vezetése is határozottan kiállt Ukrajna területi integritása mellett. Azonban az elhúzódó fegyveres konfliktust szemlélve most már találkozni olyan transzatlanti véleménnyel, miszerint a békéhez vezető legrövidebb út nem más, minthogy Ukrajna lemondjon bizonyos területeiről.

Az idei davosi Világgazdasági Fórumon elhangzottakat figyelők körében minden bizonnyal ikonikus pillanatként rögzült az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij azon mondata, miszerint a békéért cserébe sem hajlandó arról beszélni, hogy Oroszország számára átadjon bizonyos ukrán területeket.

majd kifejtette, hogy „a békemegállapodásról szóló tárgyalások addig nem folytatódhatnak, amíg Oroszország nem bizonyítja, hogy hajlandó visszavonni csapatait és felszerelését a február 24. előtti helyzetbe, amikor Vlagyimir Putyin elrendelte az inváziót”.

Kétségtelen, hogy Zelenszkij mondatai nem számítanak újkeletűnek, ugyanis a kijevi vezetés az orosz agressziót követően már az első pillanatoktól kezdve jelezte, szó sem lehet arról, hogy egy esetleges háborús megállapodás részeként szerepeljen Ukrajna területi integritásának megsértése.

Hozzá kell tenni, hogy ezt az álláspontot az Ukrajnával szolidaritást vállaló uniós, valamint NATO-tagállamok mindegyike osztja, Washingtontól kezdve Berlinen át egészen Budapestig. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az immár több mint három hónapja húzódó, s egyre inkább egy állóháborúra emlékeztető összecsapás, valamint az amiatt kirobbant globális energetikai, ellátásbiztonsági és pénzügyi válság, habár lassan, de elkezdte az Egyesült Államokban, a többek között vágyak által is vezérelt Ukrajnával kapcsolatos gondolatmenetet a reálpolitika talajára vezényelni.

E külpolitikai gondolkodás fordulópontjának katalizátoraként érdemes Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter ukrán elnöknek címzett szavait felidézni, aki szintén a davosi Világgazdasági Fórumon, Zelenszkij előtt szólalt fel. A szikár reálpolitikai szemlélete alapján elhíresült Kissinger szerint

A volt külügyminiszter mindemellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati országoknak tudatában kell lenniük, hogy Oroszország mennyire fontos Európának, ezért nem szabad, hogy a pillanat hevében elragadtassák magukat. Szavait végül azzal zárta, hogy a háború befejezéséhez Ukrajnának de facto, és nem de jure területeket kellene átengednie Oroszországnak. Kissinger világossá tette, ez alatt az Oroszország ellenőrzése alá vont Krím-félszigetet, valamint a kelet-ukrajnai donyecki és luhanszki szakadár területeket értette.

Az eddigi Ukrajnával kapcsolatos amerikai diskurzussal teljesen ellentétes állítás jócskán felkavarta a politikai gondolkodás állóvizét, nemcsak az Egyesült Államokban – ahol pártokon átívelő kérdés az Ukrajna melletti kiállás –, hanem világszerte is, hiszen most először hangzott el olyan magas rangú és amerikai szakértői érvelés, amely a globális rend és béke helyreállításának érdekében előrébb helyezte az erkölcsi kiállásnál a józanész alapú reálpolitika ökölszabályát.

Azonban azokat a hullámokat, amelyeket Kissinger okozott az amerikai közbeszédben, Washington – a várakozásokkal ellentétesen – nemhogy elnyomta, hanem meglepő módon tovább erősítette. Ugyanis néhány nappal ezelőtt Joe Biden amerikai elnök egy sajtótájékoztató keretében egy újságírói kérdésre, miszerint Ukrajnának fel kellene-e adnia területeket, hogy újra béke legyen az országban, meglehetősen egyértelműen válaszolt. Mint azt Biden kifejtette:

Tehát a Kijevnek csillagászati összegben fegyvereket és segélyszállítmányokat előirányzó elnök sem tartja már teljesen kizártnak, hogy annak érdekében, hogy Oroszország és Ukrajna között megállapodás szülessen, Zelenszkijnek fel kell áldoznia országának bizonyos részeit.

Ám az USA külpolitikájában lévő potenciális változást nem pusztán Kissinger, valamint a jelenlegi amerikai elnök imént említett szavai támasztják alá, hanem az Államok külügyminiszterének, Antony Blinkennek a múlt héten Kínával kapcsolatban tett nyilatkozatai is. Blinken ugyanis azzal vádolta meg Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy a vezetése alatt belföldön elnyomóbbá, külföldön pedig agresszívabbá vált pártja, mi több Kínát az egyetlen olyan országnak nevezte, melynek szándékában áll megváltoztatni a nemzetközi rendet, és ehhez pedig egyre inkább rendelkezik az ehhez szükséges gazdasági, diplomáciai, katonai és technológiai erővel.

Ez utóbbi kijelentése kapcsán számos politikai kommentátor megjegyezte; akár jelzésértékkel is bírhat az, hogy miközben nyíltan zajlik Ukrajnában az orosz agresszió, addig az amerikai külügy Kína kapcsán beszél a nemzetközi rend megváltoztatását veszélyeztető kínai erőkről. Hogy a gyakorlatban mindez miként fog kikristályosodni, természetesen képezheti vita tárgyát, azt azonban még az USA felsővezetésével szkeptikusok is beláthatják, hogy három hónappal ezelőtt az amerikai közbeszéd, valamint Washington is egy, a mostanitól eltérő frazeológiát alkalmazott, valamint akkor még teljes mértékben mellőzte a reálpolitika alapú gondolkodást.

A kérdés, hogy e jelenlegi mozzanatok egy átmeneti kibillenést vagy egy hosszú távú stratégia előhangolását jelzik előre?

Nyitókép: Jim Watson / AFP