A körúton belüli és azon kívüli Magyarországról

Munkatársunk, Kovács Gergő írása 2021-ből – a választás utáni régi-új társadalmi viták nyomán most újra közreadjuk gondolatait

Évekkel ezelőtt történt. A sarki pubban nagyjából az ötödik sörünket ittuk egy lánnyal, már majdnem mindent tudtunk egymásról: filozófia és pszichológia sűrűsödött a levegőben, költők, írók nevei bukkantak föl percenként, már az összeköltözést fontolgattuk. Csaknem a végső fázisba értünk, csillogtak a szemeink, amikor előkerült a „Fidesz” kifejezés – és összeomlott a világ. Kiderült, hogy érveim vannak a jobboldali politika mellett (valódi érvek állításokkal, mérlegeléssel és statisztikákkal), ami padlóra küldte azt a lányt. Hiszen átvertem őt: azt hazudtam, hogy jó fej vagyok. Hosszan gondolkodott, hogy lehetséges az egész. Mivel ötvenszer annyit olvastam, mint ő, beleeértve az irodalom legszélsőségesebb csapongásait, nehéz lett volna a műveltség hiányára hivatkozni.

Végül odébbtolta a söröspoharakat, ujjait az öklömre fűzte, a szemembe nézett és azt mondta: „Te nem érted, amit olvasol. Ez valami vidéki dolog.”

A jelentéktelennek tűnő, de annál jelentékenyebb történetet elraktároztam, és mindig beugrott, amikor újabb és újabb variációk születtek a magyar politikai valóság megfejtésére azok részéről, akik nyilvánvalóan értik, amit olvasnak. Azoktól, akik minden értenek. Ahogy (munkámból következően) nap mint nap jön szembe velem Vásárhelyi Mária monomániás, hisztérikus számonkérése, Bauer Tamás álneutrális okoskodása és Gábor György artikulálatlan kurvapecérezése, lassan megértettem:

A totális intolerancia, amelyik képtelen tükörbe nézni.

A magyar vidék túlnyomó többsége újra meg újra a jobboldalra szavaz, millió okból. Amikor rátámadnak a Fidesz-szavazókra (mert minden nap minden percében rátámadnak), amikor diktatúráról, „politikailag kevésbé iskolázott emberekről”, krokodilagyról és rajtad imbolygó bohócsipkáról értekeznek, akkor ugyanarról van szó, ami meggátolta a hatodik sört a sarokpubban: „Te nem érted, amit olvasol. Ez valami vidéki dolog.” Vagyis: „jusson el az agyadig paraszt. Téged átkúrnak a palánkon, minden idők leggonoszabb emberével szövetkezel a hatalomért, ne a szemednek higgy, ha jót akarsz magadnak. Hanem nekünk.”

Csakhogy a dolog ellenkezőleg van: egyre inkább úgy tűnik, hogy

Először is spirituális (és például mezőgazdasági) értelemben a vidék vállain nyugszik az ország. Ahogy a tradicionalitás a pszichés valóságot jelentő szimbólumok erejét őrzi a szépirodalomban és valódi művészetté teszi azt, úgy viszonyul a vidék a józan észhez: elraktározza és megőrzi a maradékát. A termőfölddel napi kapcsolatban élő, ebben a relációban felnőtt vidékiek nagyon úgy tűnik, hogy kiszűrik a szennyezett tartalmat.

A „szűrő” mögött ezer év áll, ha nemzeti szinten közelítünk; tízezer, ha történelmi léptékben, a földművelés kezdeteitől számolunk. Az alapok végtelenül egyszerűek: ha a magyar paraszt (vagy bárki, akinek a történelem során termőföldel volt dolga) rossz döntéseket hozott, akkor nem termett búza és nem volt mit enni.

a munkában hisznek és ebből az alapszituból származnak a gondolataik is. „Krokodilagyuk” kiveti a mesterséges szutykot: az anyagi, hétköznapi élet közelségéből fakadó józan haszon élteti őket, aminek a spirituális háttere és következménye is felmérhetetlenül hasznos és fontos, de ebbe nincs időnk most belemenni (Javasoljuk Szabó Lőrinc Materializmus című versét, amiből a legmagasabb szinten érthető meg, hogy kapaszkodik össze anyag és szellem).

A fenti alaphelyzet hozza, hogy a vidékiek megérzik, amikor valaki hülyeséget beszél, megjegyzik a nekik címzett gyűlölködést, és az életben nem szavaznak többé arra a politikai spektrumra, amelyik lehülyézte őket. Nem, nem azért mert fasiszták, vagy rasszisták (pedig igény, az volna rá); hanem azért, mert

amelyik túllendítette az országot a tatárjáráson, a török uralmon, a szovjeteken.

A valóság szorítása megszabadította a nagyvárosokon kívül élők őseit a terméketlen elméletek és a szavakat szaporító idiotizmusok terhétől: maradt a munka, a túlélésbe vetett hit. A mai vidékiek ennek a megingathatatlan szellemi alapállásnak az örökösei. A mai vidékiek, illetve a hatvan felettiek is internetet olvasnak, egymástól eltérő meggyőződést valló portálok híreit vetik össze, vitatják meg, a Hírt TV-t és az Atv-t is követik, gyerekeik a Föld minden sarkából hozzák az infókat.

Sokkal árnyaltabban, mint egy Vásárhelyi Mária, egy Juszt László vagy egy Gábor György. Ezért képesek felelős döntést hozni.

A „semmiből”, összeköttetések nélkül, hendikeppel induló, vidékről származó értelmiségiek pedig magukkal viszik évezredes hátterű, mindent jelentő identitásukat, sallangmentes, kötődés- és szeretetalapú patriotizmusukat. Példát mutatnak arra, hogy máshogy is lehet: nem csupán beleszületni egy sokáig kivételezett, ellenben egyre frusztráltabb és beszűkülő tudatú kasztba; hanem sok tanulással, nyelveket elsajátítva, értékeket őrizve és azokat megújítva, friss szemmel és nyitott elmével belépve a világ ajtaján.

Ide kívánkozik a tündöklő tehetségű kortárs orosz író, Zahar Prilepin megdöbbentő hasonlata: Oroszország története nagyjából tizenöt generáció (egymást váltó korcsoportok szerint), így tizenöt öregember egyetlen szobába leültetve megjeleníti az ország történetét. A bölcsességet, a tapasztalatot, a kultúrát, mindent. Tizenöt öregember egyetlen szobában. Meggyőződésem, hogy a baloldal gyűlöletvezéreinek Magyarország tizenöt öregemberével van bajuk: hogy ez a mélyebb tudás nem őket kiáltotta ki győztesként. Egészen pontosan: a tizenöt öregember figyelembe sem veszi őket.

„Te nem érted, amit olvasol.” A baloldal terhe, hogy görcsös gyűlölködők adják a ritmust, százezreket tartanak befolyásuk alatt: például egy lányt a pubból.

A falusiak, a vidékiek senki mellett és senki ellen nincsenek,

A vidék saját maga mellett, a saját értékei és érdekei mellett hoz döntést. Szerencsére komoly átfedés látszik a vidéki „jobbosok” és „balosok” között: az értékek közösek, sokszor meg sem lehet különböztetni őket, és ez így van jól. E sorok írója is „krokodilagyú”, történetesen rábaközi vidéki, vígan jár-kel a „jobboldali” és „baloldali” értékek között, miközben semmilyen ellentmondást nem érez, mert nincs is. Ugyanabban hiszünk, csak nem tudunk róla. Ideje is lenne fölfedezni egymást.

Fotó: MTI