Ez a futball ünnepe volt: kilenc gól Párizsban – az év meccsét játszotta egymással a PSG és a Bayern a BL elődöntőjében
Szenzációs mérkőzést játszott a két európai gigász.

Az idény egyik legjobban várt mérkőzésén kilenc gól esett Párizsban. Mutatjuk, miért volt történelmi a keddi BL-elődöntő!

Ahogyan arról beszámoltunk, a címvédő francia Paris Saint-Germain Párizsban 5–4-re legyőzte a német Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első felvonásában. A két vezetőedző nyilatkozata mellett érdekes statisztikákat is megmutatunk az emlékezetes BL-meccsel kapcsolatban.

Ezt is ajánljuk a témában
Szenzációs mérkőzést játszott a két európai gigász.

A bajorok vezetőedző, Vincent Kompany az eltiltása miatt csak a lelátóról figyelhette az összecsapást.

„Büszke vagyok arra, amit tettünk, hihetetlen meccset játszottunk” – idézte a trénert a Nemzeti Sport.
Amikor a Bajnokok Ligája elődöntőjében idegenben öt gólt kapsz, akkor az a megszokott, hogy minden elveszett. Azonban az őrületes az egészben, hogy mi négyet szereztünk, és lőhettünk még volna többet is
– jelentette ki. – Hála az égnek, hogy csak egy elődöntő volt, mert különben elveszítettük volna a döntőt... A döntő majd a jövő héten lesz. Nagyon várom a visszavágót, azt szeretném, ha minél gyorsabban jönne. Van egy mitikus stadionunk, amelynek szükségünk lesz az erejére.”
A belga vezetőedző érdekes választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy a saját vagy a PSG mestere, Luis Enrique stílusa a tetszetősebb a sorozatban.
Nehéz kérdés. A labdarúgás olyan, mint a vallás. Vitatkozunk, aztán hiszünk, amiben hiszünk.
Számomra nincs olyan játékstílus, amely jobb lenne a másiknál. Ami most történt, az két hasonló elv csatája volt.”
Luis Enrique sem élt át eddig olyan őrületet, mint kedden Párizsban.
Soha életemben nem láttam még ilyen intenzitású és fizikális meccset. Minden szereplőnek gratulálnunk kell érte. Rászolgáltunk a győzelemre, a döntetlenre és a vereségre is. Fantasztikus meccs volt!”
Ez volt az első olyan Bajnokok Ligája elődöntős meccs, amelyen az első félidőben öt gólt is láthattunk. Mi több, az első olyan európai kupaelődöntő volt, amelyen mindkét csapat legalább négy gólt szerzett, és a második ilyen BL-találkozó volt a 2008-as Chelsea–Liverpool 4–4-re végződő negyeddöntős találkozó után.
Szintén rekord, hogy ezidáig legalább kilenc gól nem esett Bajnokok Ligája-elődöntőben.
A Paris Saint-Germain egyébként első francia csapatként a 100. győzelmét aratta a Bajnokok Ligájában.
A PSG tehát egygólos előnyt harcolt ki a visszavágóra, amelyet jövő szerdán rendeznek. A másik ágon az Atlético Madrid az Arsenallal találkozik, annak első mérkőzését szerdán, visszavágóját pedig jövő kedden rendezik. A döntő május 30-án a budapesti Puskás Arénában lesz.
Nyitókép: Alain Jocard/AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Valóban „célellentétes” lett-e a mindennapos testnevelés gyakorlata? Francesca Rivafinoli írása.
