Május 1-jétől életbe lép a szigorítás: ez a magyar autósokat is érinti
Egy szabálysértés akár 265 ezer forintnak megfelelő összegbe is kerülhet.

A spanyol szocialisták korrupciós ügyei már Pedro Sánchez miniszterelnök közvetlen környezetét is elérhetik.

Vesztegetés, bűnszervezetben való részvétel és szexizmus vádjai árnyékolják be a spanyol Szocialista Munkáspártot, miközben a botránysorozat egyre közelebb kerül Pedro Sánchez miniszterelnökhöz – írta meg a Brussels Signal.
A kormányfő eddig elszigetelt, egyéni hibákként igyekezett bemutatni az ügyeket, azonban a Guardia Civil gazdasági bűnözéssel foglalkozó egységének vezetői a Legfelsőbb Bíróság előtt olyan vallomást tettek, amely súlyos csapást mérhet José Luis Ábalos volt közlekedési miniszter és egykori bizalmasa, Koldo García védekezésére.

A „Koldo-ügy” eredetileg a járvány idején lebonyolított maszkvásárlások miatt robbant ki, mára azonban jóval szélesebb körű korrupciós botránnyá nőtt. A nyomozók szerint Víctor de Aldama üzletember irányított egy olyan csoportot, amely rendszeres kifizetésekkel próbálta befolyásolni a minisztériumi döntéshozókat a jövedelmező közbeszerzések megszerzése érdekében. Balas alezredes vallomása szerint a feltételezett bűnszervezetnek hozzáférése volt a hatalom legmagasabb szintjeihez, beleértve Pedro Sánchezt és közvetlen kabinetjét is.
A korrupciós gyanú mellett a botrány szexista vonatkozásai is előtérbe kerültek, mivel a vallomások alapján Ábalos és García közpénzeket használhattak fel szeretőik luxusigényeinek finanszírozására, köztük iPhone-okra, virágokra és egy luxuslakásra. A kiszivárgott hangfelvételek és jelentések szerint a párt vezetői becsmérlően beszéltek a nőkről, közpénzből fizetett prostituáltakról társalogtak, és sajátos „szereplőválogatásokat” tartottak, miközben a „machirulók klánja” ellen felszólaló női párttagokat állítólag módszeresen háttérbe szorították.
A botrány újabb fejezetét Ketty Garat újságíró Sánchez összes embere című könyve nyitotta meg, amely lesújtó képet fest Santos Cerdánról, Sánchez korábbi jobbkezéről, akit jelenleg vesztegetés és hatalommal való visszaélés miatt tartanak fogva.
Garat szerint Cerdán nem a problémák megoldásán dolgozott, hanem Sánchez „küldöttje” volt, akinek az lehetett a feladata, hogy eltüntesse a bizonyítékokat, hiteltelenítse a nyomozókat, és politikai védőfalat építsen a miniszterelnök köré. Az újságíró állítása szerint Sánchez nem áldozata, hanem tudatos irányítója volt a folyamatoknak. A The Objective hírportál által ismertetett bizonyítékok szerint Sánchez egy Cerdánnal folytatott magánbeszélgetésben már 2021 májusában dühösen beszélt Ábalosról, miután kiszivárogtak a miniszter prostituáltakkal és luxuspartikkal kapcsolatos ügyei, ennek ellenére a beszámolók alapján nem a hatóságokhoz fordult, hanem védelmet ígért a bukott politikusnak, amennyiben hallgat.
Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP
***
Ezt is ajánljuk a témában
Egy szabálysértés akár 265 ezer forintnak megfelelő összegbe is kerülhet.
