Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egyre mélyül a politikai bizonytalanság Bukarestben, miközben új erővonalak rajzolódnak ki. Románia politikai színpadán most a baloldal és a szélsőjobb közös fellépése körvonalazódik, amely a jelenlegi kormány megbuktatását célozza.

A Politico beszámolója szerint látványos fordulat zajlik a romániai politikában, ahol korábban elképzelhetetlennek tűnő együttműködés körvonalazódik. A Szociáldemokrata Párt és a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség közösen készül bizalmatlansági indítvány benyújtására Ilie Bolojan miniszterelnök ellen. A két párt vezetői hétfőn közös sajtótájékoztatón jelentették be szándékukat. George Simion, az AUR elnöke úgy fogalmazott:
Az első lépés céljaink eléréséhez a bizalmatlansági indítvány benyújtása… A matematikai megoldás azt mutatja, hogy a jelenlegi kormány már nem élvezi a többséget.
A helyzet pikantériája, hogy a szociáldemokraták nemrég még a kormánykoalíció részei voltak, ám kiléptek, és az ellenzékhez csatlakoztak. A jelenlegi kabinet így kisebbségi kormányként működik a Nemzeti Liberális Párt vezetésével. A lépést a kormányoldalon is élesen bírálták. Ciprian Ciucu, Bukarest polgármestere felelőtlen lépésnek minősítette az akciót, és arra figyelmeztetett, hogy aki egy kormány leváltásához többséget szervez, annak kötelessége az új kormány felállításáról is gondoskodni.

A liberálisok egyértelművé tették, hogy a jövőben nem kívánnak ismét együttműködni a szociáldemokratákkal.
A kritikák nem álltak meg itt. Dan Motreanu európai parlamenti képviselő szerint Sorin Grindeanu korábbi ígéretei is megkérdőjeleződtek:
Grindeanu többször is azt állította, hogy nem működik együtt az AUR-ral. A mai szövetség megerősíti Grindeanu állandó hazugságát.
A két párt ugyanakkor egyelőre nem rendelkezik elegendő parlamenti támogatással: 219 mandátumuk van, ami 14-gyel kevesebb a szükséges többségnél. A bizalmatlansági indítványról várhatóan május elején vitázhat a parlament. A háttérben egyébként továbbra is ott húzódik a romániai politikai válság, amely a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítése után mélyült el, külföldi beavatkozás gyanúja miatt.
Nyitókép: Mihai Barbu / AFP