Nem kell sok hozzá: könnyen lehet, hogy szétszakad majd a Tisza Párt

2026. április 25. 06:59

Zila János és Nagy Attila Tibor szerint óriási kihívást jelent majd a Tisza számára a heterogén szavazótáborának összetartása.

2026. április 25. 06:59
null

Bár a Tisza Párt még csak most kezdi meg kormányzását, már előre kirajzolódni látszanak azok a sokszínűségből származó törésvonalak, amelyek a szavazótábor esetleges megbomlásához vezethetnek. Az új miniszterek személye körüli viták is arra utalnak, hogy idővel erősödhetnek a belső konfliktusok és az elégedetlenség a párt támogatói között. A témában Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője, valamint Nagy Attila Tibor politikai elemző osztotta meg véleményét a Magyar Nemzet felületén.

Zila János kiemelte, a Tisza Párt szavazótábora rendkívül heterogén, amelyet alapvetően az elégedetlenség és a változás iránti igény tart össze. Úgy véli, a párt magját azok alkotják, akik korábban is következetesen a magyar jobboldal ellen szavaztak, és más jövőképet képviselnek, mint amit a Fidesz kínált. Ahogy azonban ettől a magtól távolodunk, egyre könnyebben észlelhetőek azok a csoportok, amelyek inkább csak a változás reményében döntöttek a Tisza támogatása mellett.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)
Tovább a cikkhezchevron

Ezek a választók lehetnek az elsők, akik elpártolnak, ha középtávon romlást érzékelnek a saját élethelyzetükben.

Az elemző kiemelte továbbá azt is, hogy a jobboldallal szembeni ellenérzésen túl nehéz közös nevezőt találni az eltérő társadalmi és területi hátterű, Tiszára szavazó csoportok között.

Az ideológiai különbségek mellett gazdasági feszültségek is gyorsan felszínre kerülhetnek, különösen akkor, ha a kormány döntései közvetlenül érintik az emberek anyagi helyzetét.

Hasonlóan látja a helyzetet Nagy Attila Tibor is, aki szerint a párt tudatosan nem vállalt fel markáns ideológiát, hogy minél szélesebb választói réteget szólítson meg. Ez azonban magában hordozza a későbbi konfliktusok lehetőségét – taglalta az elemző. 

Kiemelte, szerinte az egyik legjelentősebb törésvonal az adópolitika területén alakulhat majd ki. 

Vizsgálta szerint ugyanis ez az a terület, ahol az ideológiai álláspontok leginkább elkülönülnek egymástól. Ennek oka, hogy a piacpárti szemlélet hívei az alacsony adókat támogatják, ezzel szemben a baloldali, szociáldemokrata irányultságú szavazók a magasabb jövedelműek és a vállalatok erőteljesebb megadóztatását tartanák kívánatosnak.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

***

 

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tikkadt-szocske
2026. április 25. 08:12
Mivel az EU - kassza kong az ürességtől Fuckrajna állandó ölelgetése miatt, Ursula és Manfréd egyre keményebb feltételeket fog szabni Tevearcú Péternek. A bőgősnek is megmondta reggel a prímás : (a pénz ) járni jár, csak nem jút.
Válasz erre
0
0
Vata Aripeit
2026. április 25. 08:07
A tiszának nincs szavazótábora, van/volt eg, massza, ami nem akarta tovább ezt a kormányt , kapott másikat. Szavazótábora a fidesznek van. 2002 óta 2.3-3.0 millió ember. Ld az elmúlt 24 év választásait.
Válasz erre
3
0
tikkadt-szocske
2026. április 25. 08:03
Most, hogy Óbánlop-Csüngőhasú-Patásördög nincs, kit fog a tiszar utálni? A fröccsöntött messiás fészbukkhuszár imádata nem fogja őket hosszú távon egyben tartani. Egyenlőre még tart az egymásbaborulásos nyakcsókolgatás.
Válasz erre
2
0
gyzoltan-2
2026. április 25. 08:01
Az 1918-19-es évekből itt maradt hol lappangó, hol fellángoló mérgező füstöt gázt okádó liberális máglya, tábor, hisztériakeltése célba ért, de úgy is fogalmazhatunk, túllőtt a célon..! -mert a cél, az "Orbán takarodj", a "Mocskos Fidesz" hisztériája érvényesült, és most félő, hogy a társadalomban megmaradt a hisztériára való hajlam..! Megtörtént, ami megtörtént! Az országnak nyugalomra, megnyugvásra van szüksége, és kövezzetek meg érte, de együttműködésre..! -és főleg arra, hogy ne a hisztériát keltő, kultiváló elemek kerüljenek a hatalomba..! Ők megtették a magukét, örvendezzenek Liluként, úgy RTL-es módra, de az effektív tennivalók, az országépítés, az országépítők kerüljenek műsorra..!
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!