Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Nem kellett jelentenie a rokonokról? Mert így ment akkoriban, Csaba. Így ment ez a külkereseknél, főleg abban a pozícióban, ahol a mama dolgozott.
„Kajdi »Cyla« Csaba, avagy egy külkeres csemete csudálatos gyermekkora. Francia nyarak, bécsi bevásárló-listák, Nizza, Párizs, Monaco. Ja, hogy a többieknek más volt a nyolcvanas évek? Az az ő bajuk.
Nem igazán érdekelnek a »véleményvezérek«. Az én véleményvezéreim leginkább rég halott írók és költők. Kajdi Csabáról akkor hallottam először, amikor valaki átküldte azt a beszélgetést, amelyben partnere egy zavart lelkű »forradalmárból« képzett másik »véleményvezér« volt. Nem sznobizmusból mondom, hogy nem ismertem, tényleg szűrve kezelem a sajtót, bulvárt és tévét (a sportot kivéve) pedig egyáltalán nem nézek. Amúgy amit láttam, számomra egyáltalán nem antipatikus. De. [Korrigálom, továbbnéztem a videót, és van egy »fantasztikus« kiszólása: »én azt gondolom, a magyar társadalom rasszista, kirekesztő és homofób. A nagy részéről ezt gondolom«. Na, ezért megkínáltam volna egy óriási pofonnal. De legalábbis megráztam volna: normális vagy? Tényleg ezzel az ócska szöveggel kell jönnöd?]
A lényeg, hogy a beszélgetésbe beletekertem és akkor
és amúgy egészen szimpatikus is lehetne – ha nem lett volna az a kellemetlen rész. Vagyis a több kellemetlen rész. Erre írják mostanában, hogy szekunder szégyenérzet fogott el.
Kajdi Csaba őszintén mesélt az ifjúkoráról, hogy milyen csodálatos volt. Hogy családja egyik ága Franciaországba emigrált. És, hogy ő az egész nyarakat ott töltötte. Nagyon sokat voltak ott. Nyaralások, Karácsonyok. Párizs, Monaco, Nizza – az úgynevezett magasélet, elitsors, csillogás, divat, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Ausztriában is sokat voltak, mert az apukája ott dolgozott. Meg ott is volt valami üzleti partnere. [Reméljük, nem egy ex-náci, mint oly sokszor a külkeres bandánál.]
Mindezt a nyolcvanas években. Itt és most nem fogok abba belemenni, hogy ez az utazgatás, egyáltalán a franciaországi ág mit jelentett állambiztonsági szempontból. Nem kutattam a család történetét, egyelőre nem is érdekel. Az egész beszélgetés a narratívák, a személyes emlékezések miatt fontos, ami miatt Fabricius Gábor filmjét is támadták – hogy túl sötéten mutatta be a hetvenes-nyolcvanas éveket. Hiszen az »tökmenő«, Kádár meg »cukipofa« volt, a filmkritikusnak meg már walkmanje volt és külföldön nyaralt. Eh. Nekem is lett walkmanem, meg a Fekete-tengernél is voltunk, de ez nem gátol meg abban, hogy a maga teljességében próbáljak értékelni egy korszakot.
Szóval említettem, hogy Kajdi partnere egy igen képzett, valamiféle poszt-marxistának indult értelmiségi volt, aki vörös festékes akciójával és provokatív fellépésével lett igazán ismert, aztán átesett egy komoly arculatváltáson. De a lényeg, hogy értelmes ember, aki nyilván rákérdezett: abból, hogy diktatúra van, nem sokat érzékeltél?
»Nem, nem, most jobban érzem, mint akkor. Azt, amit a nyolcvanas évek adott, abból mi tök jól részesültünk.« És elmeséli, hogy a Vasas Szakszervezet balatoni üdülőjében egy príma apartmanban laktak, a munkások meg hatan egy szobában. És nevetgélve anekdotázza ezt a kommunizmusról, a szocializmusról, a »munkásoknak épült« diktatúráról. És mi történt a nyár maradék részében? Azt lent töltötték a Côte d’Azur-on. Mert nekik nem csak a Balaton volt a Riviéra. [Bocs.]
»Cyla« azt is elmesélte, hogy már ekkor fontos lett számára a divat, a ruhák. »Nem vásároltam itthon, mert apukám hozta Bécsből. Listát írtam. Na mindegy, szóval ilyen menő volt.«
Szóval listát írt. Menő volt.
A riporter próbálta menteni a menthetőt, érezte, hogy Kajdi vagy nem érti vagy hülye a témához vagy érzéketlen ezen a területen. [Szerintem egyszerre mindhárom.] Hogy bár ő listáról rendelt Bécsből, meg Nizzában itta a kakaót, mi közben a levest kanalaztuk a Roncsfilm szereplőivel. [Irónia.]
Szóval a mentőöv a riportertől: »Azzal, hogy ez nem átlagos, mikor szembesültél?« [Mert ugye szembesültél, mondd már, hogy igen!]
»Még most sem szembesültem, megmondom őszintén. Én azt gondolom, minden embernek az a természetes, amiben él«.
Ez még jó, itt abba lehetne hagyni, de még hozzáteszi, hogy a »mi« [gondolom, az akkori vagy mindenkori elit] problémái ugyanúgy nagyon fontos problémák, mint »ahol kenyérgond van« vagy »télikabát vásárlási gond« van. Egyenértékű problémák. Szóval hasonló, ha valaki éhezik egy borsodi faluban, mintha Cyla nem kapja meg a legújabb, nem tudom milyen márkájú valamit.
Ezt hogy lehet egymás mellé rendelni? – kérdezi a riporter, nyújtja a mentőövet, vedd már el!
»Ha elromlik a húszmilliós Mercedesed az ugyanaz mintha a Suzukid romlik el, és nem tudsz vele közlekedni.
Tekintve, hogy a magyar társadalom többsége szegény volt, ezért nagyon nagy fókusz helyeződik az anyagi jólétre. Nekem nem az anyagi jólét az ami érték, amit hoztam otthonról, hanem az a fajta gondolkodásmód és neveltetés és tudás, amit magamba szívhattam.«
Hát ez a gondolata egy véleményvezérnek a nyolcvanas évekről. Hogy annyi volt a különbség közte, meg mondjuk az antikommunista röplapja miatt a rendőrök által előbb szétvert, aztán a vidéki intézetben farád-kezeléssel kínzott ellenzéki tanársegéd között, hogy utóbbinak a Suzukija romlott el. Nem a Ladája (az se volt), nem a Trabantja (az se volt), hanem a Suzukija.
És hát az is világos, hogy ha a kis Csabi nem kapta meg a listára felírt csokoládét és pólót, az ugyanaz a probléma volt, minthogy az ország fele jó ha a hétvégén látott húst, húsfélét.
Arról nem is beszélve, hogy Kajdi csokoládéját mi álltuk, ahogyan majd később látni fogjuk. De menjünk tovább.
A riporter sokáig csak nézett. Nem csak »baloldaliként”, humanistaként is vérlázító az a gondolkodásmód, amit láthatunk. Próbálkozott [nem volt kirívó ez az élet?], de végül feladta.
Vagy, hogy külkeresként magasról lefossuk a társadalom többségét? Mert éppen ezt adta át a nézőknek.
[Külön érdekesek és kutatásért kutatnak a videó alatti kommentek. Hogy milyen utálatos volt a riporter a kérdéseivel. Azért, mert emberként viselkedett egy magát érzékenynek bemutató emberrel szemben. Mi lett volna, ha megkérdezi: Csaba, anyád nem lehetett titkos munkatárs, szt-tiszt vagy MNVK-2-es? Nem kellett jelentenie a rokonokról? Mert így ment akkoriban, Csaba. Így ment ez a külkereseknél, főleg abban a pozícióban, ahol a mama dolgozott.
Nyilván érdekelt, hogy mit dolgozhattak Kajdi Csaba szülei, hogy hősünk Franciaországban nyaralhasson és listákat írjon az Ausztriában dolgozó papának.
Egy régi újságcikk is megerősíti, hogy a most már régen Franciaországban élő Kajdi-mama – aki fia kapcsán többször szereplelt, illetve említésre került, de meg is szólalt a (bulvár)sajtóban – a Vasas Szakszervezet munkatársa volt. »Kajdi A.«, az apparátus »nemzetközi csoportjának ügyintézője«. Így emlegették 1985-ben. [Hogy ez mit jelentett, jelenthetett, lásd Borvendég Zsuzsanna megjegyzését.]
Szóval mentek a kis forintocskák a Vasas Szakszervezetbe, első a szolidaritás és a többi, a szerencsés hat munkás éppen befért a balatoni szobába, amíg Kajdiék vígan kuncogtak az apartmanban még a franciaországi indulás előtt vagy éppen után. Mondom, szekunder szégyenérzet.
De ennél jóval izgalmasabb, amit a papáról mondott. Hogy ő meg a hírhedt Interag egyik vezetője volt. Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni Borvendég Zsuzsanna cikkeit. Már csak ezért is ígérhetem: folytatjuk!”