Amikor Wahornt hallgattam, hangosan röhögtem, a dumája ritka felszabadító érzést hozott elő belőlem

„Sose füttyögtem a csajok után, mert egyrészt bunkóságnak tartottam, másrészt utáltam a macsókat is, akik lenyúlták a csajokat a nagypofájú, ámde felettébb gátlásos, és versekkel udvaroló szerencsétlen csávó elől, aki voltam. A cigányokat se tartom homogén etnikumnak, vagy kultúrának, és senki nem tehet arról, hogy hova és minek születik. Wahorn művészetétől se vagyok oda.

Ellenben amikor Wahornt meghallgattam, hangosan röhögtem, és a dumája ritka felszabadító érzést hozott elő belőlem. Igen, így kéne beszélni. Szabadon, beleszarva minden hatalmi elvárásba és tilalomba, és ilyen őszintén. Ráadásul az őszintesége magát se kímélte, hiszen arról is beszélt, hogy szexfüggő volt, most meg már csak alkesz. Nem a gyűlölet áradt Wahornból, hanem a szabadság és az autonómia. Ami már alig-alig van. És nem a nersevik polbeat »lázadása« a polkorrektség ellen, hanem amit a Bizottság képviselt.

Vicces volt, ahogy a Partizán alatti kommentelők kínyalták a seggét a cigányozás okán, aztán, amikor leoltotta a Hír tévében Nagy Ferót, megint maradt a kommentekben vén libsi fasznak, aki húzzon vissza Amerikába. Wahorn fasza. És a szaxofonos farkas is fasza, főleg, hogy önirónia, amit a komisszár nem ért.”

Nyitókép: Facebook