Négyezer fölé emelkedett a közel-keleti háborús térségben rekedt magyarok száma

Szijjártó Péter külügyminiszter arra kérte az ott tartózkodókat, hogy kövessék a helyi hatóságok utasításait.

Üléseznek az Európai Uniós nagykövetei is az iráni háború miatt: napirenden van egyebek mellett az európai állampolgárok hazaszállításának sürgető problémája; több ezer járatot töröltek ugyanis a közel-keleti repülőtereken.

Az Euronews információi szerint a konzuli segítségnyújtás kérdésköre és az európai állampolgárok hazaszállítása már vasárnap reggel sürgetővé vált. Azóta több európai állam is felszólította állampolgárait, hogy halasszák el iráni vagy izraeli utazásaikat, illetve feltétlenül regisztráljanak a konzulátusokon.
Az Iránban, illetve a Közel-Keleten jelenleg tartózkodó európai állampolgárok pontos száma egyelőre nem ismert.

Ezt is ajánljuk a témában

Szijjártó Péter külügyminiszter arra kérte az ott tartózkodókat, hogy kövessék a helyi hatóságok utasításait.

Az iráni konfliktus súlyos zavart okozott a keleti régió légi közlekedésében: a Flightradar24 adatai szerint
hét repülőtéren mintegy 3400 járatot töröltek.
Ezt is ajánljuk a témában

Lángol a Közel-Kelet.

Szombaton Katar, Izrael, Irán, Szíria, Irak, Kuvait és Bahrein zárta le légterét. Dubaj, Abu-Dzabi, Doha és Manama repülőterei nem üzemelnek, ezek lezárása megbénította a világ három legnagyobb légitársaságát is; az Emirates, a Qatar Airways és az Etihad naponta körülbelül 90 ezres utasforgalmat bonyolít ezeken a repülőtereken keresztül.
Dubaj és Abu-Dzabi repülőtere is megrongálódott – vélhetően – iráni ellencsapások miatt.
Nyitókép: MTI/EPA/Vael Hamzeh