„Tételezzük fel, hogy a zászlót nem amerikaiak tűzték ki, s hogy amerikai politikusoknak az akcióhoz közük sem volt, hanem fogadjuk el azt a magyarázatot, hogy azt a zászlót kinn tartózkodó magyarok tűzték ki – ebben az esetben is ott mocorog bennünk az a nyugtalanító kérdés, hogy vajon az amerikai társadalom megmozdult-e a magyarok megsegítésére? Az a kiábrándító hírem van, hogy igen.
Tudom, olyan időket élünk, amikor a »Nyugatra« haragudni illik, »ezek nekünk sose segítettek« satöbbi, mindig is »mi védelmeztük Nyugatot« satöbbi, lehetne sorolni a hasonló hülyeségeket napestig. Ettől függetlenül tény, hogy az adományozási kultúrában élen járó amerikai társadalom civil szervezetei összesen 2,7 millió dollár értékű adományt kalapoztak össze nekünk. S amikor a magyar miniszterelnököt még Nagy Imrének hívták, Eisenhower elnök 20 millió dollár értékű élelmiszer- és gyógyszersegélyt ajánlott fel Magyarországnak. Hogy mit csinált az említett Nagy Imre azon a bizonyos november 18-i vasárnapon? A budapesti jugoszláv követségen tartózkodott mint menedékkérő, mert a kormányfői tisztségben akkor már Kádár János ült. S hogy mivel foglalkozott Kádár János kormánya azon a napon, amikor az amerikai Szabadság-szobron a magyar zászlót lengette a szél? Éppen arról tárgyalt a jugoszláv vezetéssel, hogy elengedik-e Nagy Imrét és társait romániai fogságba. Most pedig gondolkodjunk el rajta, hogy az amerikai Szabadság-szobron vajon mikor leng majd újra magyar zászló. Már ha egyáltalán lesz, aki kitűzze.”
Fotó: Islam Dogru / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP