Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
A militáns gyurcsányista Homonnay segítségét kéri az ellenzék magát jobboldalinak tartó kormányfőjelöltje.
Most komolyan, azért mindig tud hihetetlen újat mutatni az ellenzék. Márki-Zay felemelt egy DK-s trollt.
Márki-Zay Péter egyik legalpáribb betámadója Homonnay Gergely, a keresztényellenes DK trollja volt, akit arra használ a Gyurcsány-párt, hogy lehetőleg minél több jobboldalit és nem gyurcsányista baloldalit inszinuáljon. Lejjebb idézett posztjaiban Homonnay alpári módon nekimegy a Szent Jobb-körmenetnek és a magyar népnek. Az önmagát igen nagyra tartó Facebook-huszár legtöbb posztja zsigerből jövő gyűlölködés.
Homonnay nemrég még úgy vélekedett MZP-ről, hogy „Márki-Zay Péter jól belefingott a nullás lisztbe, de ennyi”.
A morci mondatot azután sikerült leírnia a büszke macskatulajdonosnak, hogy nem szeretve imádott Dobrev Klárája, hanem Márki-Zay nyerte az előválasztást, némi machinációt (Karácsony lelépését) követően. Azaz a DK-s troll bedurcizott. Hiszen korábban azt írta: „Azért remélem, Klára nyer és egyszer eljutunk oda, hogy senkinek eszébe nem jut genetikai hulladéknak nevezni engem”.
De volt ilyen megjegyzése is: „És amikor felcsillan a lehetőség, hogy fordítsunk végre a sorsunkon, és már-már úgy tűnik, sikerült megtörni a turáni átkot, és nem lesz a magyarok között viszály, és széthúzás, akkor jön két egy bizonyos pozícióra kevésbé alkalmatlan jelölt, és elkezdenek rombolni”.
És írt olyat is, hogy: „Az jár a fejemben, hogy onnantól, hogy kihirdették az első forduló eredményét, az ellenzéki térfélen jött MZP, elkezdett hisztériát kelteni – emlékezzünk milyen búval baszott fejszerkezettel járkált fürgén, és azt mondogatta, hogy Dobrev nem tud tavasszal győzni”.
Ez a Homonnay az, aki „náci féregnek” nevezte Novák Katalint, amiért elítélte a bíróság. Máskor is nácizott.
Homonnay
mindenkibe belekötő, agresszív bunkó, az a típus, aki önnön magától van elájulva, és felsőbbrendűnek tartja magát, legalábbis a magyar néphez képest. Szerinte „Magyarország még nem nőtt fel Európához”, ugyanis „ha felnőtt volna, nem Orbánnak hívnák a miniszterelnököt”.
Magyarán Homonnay hadilábon áll azzal a dologgal, amit demokráciának neveznek. Nem pusztán nem ért egyet a néppel, hanem ha a nép az ő álláspontjával szembehelyezkedik, akkor lehülyézi a népet. És lenézni a népet – nem túl demokrata dolog.
A Homonnay által támogatott DK szerint aki nem Magyarországon lakik, az ne szavazzon. Gyurcsány Ferenc és Homonnay máig nem ért egyet a határon túli magyarok szavazati jogával. Homonnay ma Olaszországban tengeti európai életét. Gondolom, nem fog szavazni menni. Elvégre az előválasztásra sem jött haza. Ja, de, fog szavazni, hiszen azt írta: „És mindenki, aki nem külhoni magyar, de most épp nem Magyarországon él, jövőre szavazzon, ha esik, ha fúj, ha négykézláb is, de el kell mennünk a követségre. Hogy legyen hova hazamenni.” Nem külhoni magyar, de épp nem Magyarországon él. Értik ugye, az ideiglenesen külhoni magyar szavazzon, az örök külhoni magyar viszont ne. Pedig az ideiglenes külhoninak ugyanúgy nincs lakcímkártyája. És ugyanúgy nem ide fizet adót.
A DK-s troll katolikusokról sincs nagy véleménnyel, és ennek keresetlen szavakkal hangot is adott, a tolerancia jegyében, a Szent Jobb-körmenet kapcsán:
„Közeledik augusztus 20., amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét (lapulevéllel valszeg, mert akkor még nem volt WC-papír). Imádjátok! Még mielőtt valaki azt feltételezné, hogy bajom van a körmenettel, annak elmondom, hogy semmi bajom nincs. Egyszerűen nem megyek oda.”
Persze ha valaki őt és LMBTQ-mozgalmát támadja ilyen hangnemben, vagy akár sokkal mérsékeltebb, szalonképesebb hangon,
Elvégre alapértéke az egyenlőség.
Erre mit nyilatkozik Márki-Zay, aki saját maga szerint a valódi keresztény, ártatlan alternatíva? Ezt (a 35. perctől):
„Homonnay Gergőt szeretném itt ezúton is szeretettel köszönteni (...). Felajánlotta, hogy ha kell a kampányban, szívesen segít, félre minden eddigi vitánkkal, ugye ő a DK-nak nagyon lelkes támogatója, de most fölajánlotta, hogy akár haza is jön Olaszországból és segít a kampányban, úgyhogy Gergő, ha nem kaptad meg az sms-emet, akkor mondom, hogy gyere és segíts, mindenkire szükség van...” – mondta Márki-Zay, hálásan köszönve Homonnay segítségét.
Hát, ha már militáns DK-s trollokra van szüksége MZP-nek, és miniszterelnök-jelöltként pozíciójánál szintekkel lejjebb lehajol értük, az régen baj. Újfent kiderült, hogy a DK fújja a passzátszelet, és kiderült az is, hol is van most az ellenzék színvonala.