Aztán jött Orbán és árkot ásott közénk az állampolgársági törvénnyel

„Gyerekkoromban a szüleimmel bejártam Erdélyt. Vittek magukkal többször. Egy kis Fiat 850-es a hátsó ülésén hallottam először magos Déva várának történetét, és Brassó után én már vártam éjszaka a vámpírokat, Bálványoson meg a medvét. Kézdivásárhelyen ettem először kürtős kalácsot, amikor Magyarországon éppen senki nem tudta, mi az, és a szép Fazekas Eszter legendáját, akinek nem kellett se arany, se gyémánt, csak a szerelme, simán elhittem a Gyilkos-tó partján. A Szent Anna tó partján láttam először siklót úgy 10 évesen. 

Azt tanították, hogy az erdélyi magyarok igaz emberek, és a székely góbé sem fogja átvágni a magyart, nem fog rosszat tenni. Én mindezt elhittem sokáig. Csak aztán jött Orbán, hozta az embereit határon belülről és túlról, árkot ásott közénk az állampolgársági és választási törvénnyel, mert mit tudhat valaki Kézdivásárhelyen arról, mit jelent nekünk Orbán. Nekünk, akik élénken emlékszünk a Nemzet Orvosára, Mikola Istvánra, jelenlegi canberrai nagykövetünkre, aki azt mondta, hogy 20 évre betonozzák be magukat az erdélyi szavazatokkal. 

És mi lett Orbán 10 évének a következménye? Mindenki gyűlöl mindenkit, a legkisebb nézeteltérés, véleménykülönbség esetén egymás torkának esünk. Csakhogy így nem lehet élni. Erdélyben is élnek jó emberek, meg haszonleső senkik, akik lenyúlják az oda küldött apanázst, hogy aztán 20 százalékot visszacsorgassanak az anyaországi helytartóknak.

Az egyszeri ember nem nagyon profitál abból a rengeteg pénzből, ami odamegy, viszont az állampolgárság sokat jelent neki. Ezt mint megszerzett jogot elvenni nem szabad, és nem is akarja tőlük senki elvenni. Mert összetartozunk. De csak az szavazhasson Magyarországon, aki ott él.  Mert az árkokat be kell temetni. Mert ez a széthúzás, ami most van, ez az országnak rossz. 
Tök jó lenne, ha ezt Erdélyben is tudnák.

És mindenki, aki nem külhoni magyar, de most épp nem Magyarországon él, jövőre szavazzon, ha esik, ha fúj, ha négykézláb is, de el kell mennünk a követségre. Hogy legyen hova hazamenni.”

Fotó: székelyföld.ma, Székely Szabadság Napja, 2013.