„Gyerekkoromban a szüleimmel bejártam Erdélyt. Vittek magukkal többször. Egy kis Fiat 850-es a hátsó ülésén hallottam először magos Déva várának történetét, és Brassó után én már vártam éjszaka a vámpírokat, Bálványoson meg a medvét. Kézdivásárhelyen ettem először kürtős kalácsot, amikor Magyarországon éppen senki nem tudta, mi az, és a szép Fazekas Eszter legendáját, akinek nem kellett se arany, se gyémánt, csak a szerelme, simán elhittem a Gyilkos-tó partján. A Szent Anna tó partján láttam először siklót úgy 10 évesen.
Azt tanították, hogy az erdélyi magyarok igaz emberek, és a székely góbé sem fogja átvágni a magyart, nem fog rosszat tenni. Én mindezt elhittem sokáig. Csak aztán jött Orbán, hozta az embereit határon belülről és túlról, árkot ásott közénk az állampolgársági és választási törvénnyel, mert mit tudhat valaki Kézdivásárhelyen arról, mit jelent nekünk Orbán. Nekünk, akik élénken emlékszünk a Nemzet Orvosára, Mikola Istvánra, jelenlegi canberrai nagykövetünkre, aki azt mondta, hogy 20 évre betonozzák be magukat az erdélyi szavazatokkal.