Volt ilyenre már történelmi példa: 1994-ben a Balpárt elődje, a posztkommunista PDS négy keletberlini egyéni mandátumszerzésével bejutott a Bundestagba, holott elvileg a 4,4%-os listás eredményével elbukott volna. De az ötvenes években is volt már ilyen helyzet az NSZK-ban. A szabály az erős helyi bástyákkal rendelkező politikai formációknak hívatott kedvezni.
Még egy hasonló, kevéssé ismert norma is létezik a választási törvényben. Az ottani, már említett 6. § 3. bek. azt is kimondja, hogy
a nemzetiségi választási listákra nem érvényes az 5%-os bejutási küszöb.
Azaz nekik csak egy faktikus küszöbbel kell megküzdeniük: a mandátumkiosztási eljárás (Németországban a szövetségi parlament tekintetében pár éve a Sainte-Laguë/Webster metódus honosult meg) során elegendő szavazattal kell rendelkezniük.
Ez egy 735 fős létszámra felduzzasztott Bundestag esetében vasárnap sikerült a dán kisebbség pártjának, az SSW-nek (Südschleswigscher Wählerverband, magyarul dél-schleswigi választói szövetség). Nagy szenzáció lett belőle, de nem volt teljesen váratlan. A Magyar-Német Intézet júniusi elemzése erre már felhívta a figyelmet.