Kis trianonok – és a történelem évezredei

„Az Európai Uniónak számunkra egyetlen vonzereje volt: a határok megszüntetésével a nemzet egyesítése és legalább a magyarlakta területek ily módon történő visszaszerzése. A végén aztán még mi veszítünk újabb területeket? 

Az igazságtalanság mellénk szegődött; miközben az országban magyarellenes gyilkosságok történtek (ld. Szögi Lajos esetét: »Öld meg a magyart!«), keresztényellenes megnyilvánulások sora (ld. »Kiirtanám az összes keresztényt!«), mégis a homoszexuálisokat akarja megvédeni tőlünk az EU. Míg 2006-ban szó nélkül tudomásul vették egy hazug politikus ámokfutását (beazonosítatlan banditák verték, lőtték a békés ünneplőket), addig a háromszor kétharmaddal választott, hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő képességű és tisztességű miniszterelnökünket a legaljasabb módon támadja a magát demokratának és liberálisnak vélő Nyugat.

Az első reakciónk ilyenkor a düh; de az agresszió nem a mi fegyverünk. Az erőszakos világban mégis – nagy veszteségek árán, de legalább – túl tudtunk élni. Mert magyarnak lenni vonzó. Többször próbáltak kiirtani bennünket (tatár-török-Habsburg-oláh-német-szovjet), mégis itt vagyunk. Azoknak is köszönhetően, akik magyarrá lettek az évszázadok alatt. (»Ha nem születtem volna is magyarnak, / E néphez állanék ezennel én, / Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb / Minden népek közt a föld kerekén« – írja a Petrovicsból Petőfivé lett, a magyarok Istenére esküdő költő.) De említhetnénk a horvát eredetű Zrínyit, aki belekiáltotta a világba: »Ne bántsd a magyart!«; a birodalmi gróf Leiningent, aki életét adta a magyar szabadságért; a félig román (?) József Attilát, aki a legszebb verseket írta a huszadik században; a kispesti sváb Purczeld Ferikét, aki Puskás Öcsiként a világ legjobb labdarúgója lett vagy akár a Legnagyobb Magyart, aki németül írta a naplóját.

Úgyhogy hajrá, érezzék csak jól magukat a rajkai szlovákok. A történelem rövid távon talán ellenünk dolgozik, de az évezredek velünk vannak.”