Elképesztő: józan résztvevőkre költene milliókat a hetente csőddel riogató budapesti városvezetés
A terv totálisan ellentmond a Magyarországon hatályos törvényeknek.
Kaliforniában véletlenül pont láttam, hogyan csinál az ember gyerekéből posztmodern dzsihádistát az évtizedes „LMBTQ-felvilágosítás”.
Aggódik a gyerekekért az LMBTQ-lobbi. „Diákok, szülők és fiatalok eshetnek áldozatul a kormány kegyetlen politikai játékának” – figyelmeztetett tüntetési felhívásában az Amnesty International Magyarország, a Magyar LMBT Szövetség, a Magyar Aszexuális Közösség, a Társaság a Szabadságjogokért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Labrisz Leszbikus Egyesület (a Meseország mindenkié c. összetintázott papírhalom kiadója), a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Prizma Közösség, a Háttér Társaság, valamint a Budapest Pride. E nyolc, a gyermekek jóra való nevelése iránt elkötelezett szervezet szerint a kormány betiltaná „azokat a létfontosságú iskolai programokat, amelyek egyrészt segítenek a fiataloknak abban, hogy információkhoz és támogatáshoz jussanak, másrészt elfogadóbb és mindenki számára biztonságosabb környezetet garantálnak”.
Nem tudok erről érzelmek nélkül beszélni, mert Kaliforniában véletlenül pont láttam, mit csinál az ember gyerekéből az „LMBTQ-felvilágosítás”, milyen „információt és támogatást biztosít”, és hogyan „garantál elfogadóbb és mindenki számára biztonságosabb környezetet”. A helyzet az, hogy minden szavuk métely, minden könnyük hazugság.
Kedves olvasók, a gyermekeinkért aggódó meleglobbi kapcsán fogadjanak szeretettel egy személyes történetet!
A helyszín az Egyesült Államok leggazdagabb települése a Szilícium-völgy peremén, amely fenséges tölgyesek és jegenyések alá vésetett. Van ebben a gyönyörű városkában egy kiváló bencés középiskola, ahol e sorok írója 2017 decemberében épp tizenegyedik gimnáziumi évét taposta egyéves ösztöndíjon, és fülig szerelmes volt egy néger lányba. Ezer és millió instás üzenetváltásunk egyike során el találtam kottyintani, hogy keresztény vagyok, tehát melegházasság-ellenes. Persze tudtam, hogy a környéken nem ez a többségi vélemény, de gondoltam, a szabadság földjén úgyis lehet bármiről kétféleképpen gondolkodni.
Tévedtem. Mikor legközelebb dolgom volt a lánykollégiumban,
Ismétlem, egy bencés gimnáziumban. Ismétlem, egy privát üzenet miatt, amit nem a meleglobbinak, hanem az akkori barátnőmnek küldtem.
A kollégiumigazgató irodájába vezettek, és vagy másfél órán keresztül vitatkoztunk, hat az egy ellen, irgalmatlan hévvel. A végén valami olyasmire lyukadtunk ki, hogy a homoszexuális életközösségeknek teljesen felesleges állami többletjogokat adni, mert nincs társadalmi hasznuk, illetve a házasság a katolikus egyház szentségeinek egyike, ezért a keresztény többség vérig sértése lenne a Biblia által kárhozatos bűnnek tartott magatartásformát állami szinten a szentség nevével illetni.
Persze tartós egyetértésre nem jutottunk, ami leginkább abban érhető tetten, hogy én ma Magyarországon jobboldali újságíró vagyok, az exem, akinek egyébként olyannyira semmi köze a rabszolgasághoz, hogy az édesapja még Nigériában élt, amikor az édesanyját vásárolta, épp New York államban aktivistáskodik a Black Lives Matternél, és Greta Thunberg anarchistáit, az Extinction Rebelliont szervezi, a leghangosabb férfi vitapartnerem pedig azóta transzvesztita lett, és a végzős évre beköltözött a lánykollégiumba.
Akkor tanultam meg, hogy
őket nem érdekli, hogy a gondolat, amit a szájukban forgatnak, betű szerint ellentétes a hittel, amit magukénak vallanak; és az sem érdekli őket, hogy olyan magánvéleményekért rontanak emberekre, amikhez egyébként az égvilágon semmi közük.
Nem érdekli őket, ha nincs igazuk; és az sem érdekli őket, ha a szándékaikkal tizedszázalékokban mérhető kisebbségek állítólagos érdekeiért sértenek vérig milliókat.
Az aktivistahadsereg dzsihádjára két gyógyír van: egyrészt az, ha tételesen, a marxizmusra, a posztmodernre és a dekonstrukcióra visszavezetve megértjük, hogy a tarkabarka szexuális identitások, a transzneműség és a gender papjai hogyan hazudnak ordas logikai hibákon keresztül a szemünkbe, felismerjük a velük szembeállítható új paradigmát, amiről hasábjainkon legutóbb Pál Gyula filozófus értekezett, és vitával verjük vissza, győzzük meg őket. Másrészt az, ha nincs aktivistahadsereg.
Előbbiben reménykedni idealizmus, utóbbit elérni a megoldás.
És itt jön képbe az a „felvilágosítás”, amihez nevezett NGO-k saját jól felfogott érdekükben körmük szakadtáig ragaszkodnak. Az ugyanis, hogy az én kaliforniai évfolyamtársaim agresszívak voltak, intoleránsak és falkában is csak korlátozottan vitaképesek, bő egy évtized alapos és egyoldalú felvilágosító munkájának volt köszönhető. Kisgyerekkoruk óta minden iskolájukban működött LMBTQ-aktivistacsoport, történelemórán kiemelt helyen tanultak az amerikai melegmozgalomról, minden gimnáziumi hittanórájukon a dél-amerikai marxista felszabadítás-teológiát sulykolták beléjük, és
Komoly részben az iskolai „felvilágosító” munkának köszönhető az, hogy ezekből a srácokból LMBTQ-dzsihadisták lettek, és most ott rombolnak a BLM-tüntetéseken az elnyomatás ellen, kezükben az éppen aktuális iPhone-nal. Közben pedig pszichiáterhez járt az összes: mindegyik szorongó, alvás- és személyiségzavaros emberi roncs volt, nem kevesen marihuána-függők is.
Gazdag szegények, szegény gazdagok. A nézetrendszer, ami szerint éltek, a legkevésbé sem tett jót nekik. De aszerint éltek, és jóformán ölni tudtak volna érte – mert bő egy évtizeden keresztül ezt nevelték beléjük igazságként.
Mi ez, ha nem a dzsihád, csókolom?
És félreértés ne essék: az NGO-k iskolai érzékenyítése dzsihadistát nevelne a te gyerekedből is. Ha csak azt az egy tisztességes gondolatot szeretnék elültetni a fejében, hogy homoszexuálisok léteznek, és csak az igazán nagy kretének bántják őket, a normális emberek nem, akkor nem akarnának teljes felvilágosító kampányt szervezni.
Nem, ők a teljes csomagot akarják elültetni a gyereked fejében, melegházasságostul, nemváltásostul, genderestül, pán-, transz- és interszexualitásostul, no meg a vele járó feneketlen posztmodern ürességgel, kultúrmarxizmussal, életellenességgel együtt. Ez az az ideológiai kontinuum, kiképzési folyamat, amely a világ legsikeresebb országát a szemünk előtt rántja le a mocsokba; ez az a métely, amely családokat és barátságokat tör társadalmilag teljesen irreleváns LMBTQ-kérdések mentén ripityára; és ez az az ideológiai kútmérgezés, ami generációkat tesz képtelenné a kirepülésre, a családalapításra, az országot-világot építő, hasznos életre. A pedofiltörvény módosítása nem nyom el senkit, nem befolyásolja a homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek jogi státuszát. A pedofiltörvény módosítása a gyermekek körében végzett kútmérgezést tiltja, ennek tilalma pedig a legszentebb közérdek. Jó, hogy most betiltjuk, de már nagyjából tegnap be kellett volna tiltanunk. Ezellen csak az szervez tüntetést, aki maga is kútmérgezésben utazik.
Van az alternatív szexuális identitásokról való felvilágosításnak egy megfelelő időpontja. Ez az időpont az, amikor a cseperedő gyerek képes felfogni az LMBTQ-ideológia filozófiai kontextusát. Amikor önállóan tudja kritikailag értelmezni Michel Foucault-t és Jacques Derridát. Amikor ráébred a posztmodern filozófiai irányzatok ürességére, amikor felismeri kamutudományként a kritikai rasszelméletet és társait; meg amikor megtanulja azt, hogy ezek mind a marxizmusból nőttek ki, abból a marxizmusból, ami a dédapját munkatáborba küldte, a hazáját pedig negyven évre gúzsba kötötte, majd kiárusította.
Annak a gyereknek, aki érti már a mögöttes filozófiát, semmit nem árthat a „felvilágosítás”.
De először a ló, aztán a kocsi. Aki Szilvay Gergely kollégám A genderelmélet kritikája c. korszakos művén nem tudja átrágni magát, nem érett a genderkatyvaszra sem. Először a posztmodernről kell az ifjúságot „felvilágosítani”, az LMBTQ-ügyekről csak utána szabad.
„A tévelygés híveit nem csak az Egyház nyílt ellenfelei között találjuk; megbújnak ők, mélyen sajnálatos és félelmes módon, annak keblében és szívében is, és annál veszélyesebbek, minél kevésbé tűnnek szembe. Azon sokakra célzunk, Főtisztelendő Testvérek, akik a katolikus hívek közé tartoznak, és ami ennél is sajnálatosabb, a papság soraiba is; akik az Egyház iránti szerelmet mímelve, a filozófia és teológia erős védelmének híján, az Egyház ellenségei által tanított mérgező doktrínával átitatva, a szerénység érzékétől mentesen, az Egyház reformereinek képében tetszelegnek” – írta a Pascendi Dominici Gregis enciklikában, 1907-ben Szent X. Piusz pápa.
Azok, akiket ő akkor „modernistáknak” nevezett, a mai posztmodern előfutárai voltak – azé a filozófiáé, amelynek táptalaján a 21. századra kicsírázott a mérgező woke ideológia. Az ellenszert ő már akkor megtalálta – a filozófia és teológia erős védelmében, az elmélyült tudásban, amelyen nem hatol át a hazug ideológia.
Ennek szigorú tilalmáért küzdeni nem a homoszexuálisok elnyomása, hanem kereszténydemokrata kötelesség. Mert különben elveszünk, úgy, ahogy a szabad világ vezető hatalma is darabokra hullik a szemünk előtt.
Az, hogy a magyar ellenzék a kútmérgezési tilalom ellen összesen egy szaftos oroszozással tud tiltakozni, jelzi: nincs érvük ellene. Tüntetni, károgni szabad – a jó attól még jó marad. Nem kell Magyarországra aktivistahadsereg – az pedig, hogy legyen, az LMBTQ-lobbin kívül senkinek nem érdeke. Ők viszont annyira akarják, hogy a pedofilokkal kapcsolatban is képesek az utcára menni. Elég ok ez nekünk arra, hogy mi viszont nagyon ne akarjuk.