Csurka István és „a” zsidók

Kilenc éve halt meg Csurka István. Nem kerek az évforduló, de itt-ott a fészbúkon írnak róla... Látom, nem tisztázódott vele kapcsolatban minden... Egy újszövetségi intelem motoszkál bennem: „Mindent megvizsgáljatok; ami jó, azt megtartsátok!"

Várok jelen újságírói munkámhoz egy telefont, holtidő elkerülésére sietősen bekörmölök pár gondolattöredéket, emléket, ami felötlik Csurka Istvánnal kapcsolatban. Hogyne volnának ilyenek?! 

1991-ben kezdtem a lapírást és parlamenti tudósító voltam a rendszerváltozás első éveiben. Köszönő viszonyban voltunk, sok nyilatkozatot adott. Interjút is készítettem vele, a Pesti Hírlapba, 60. születésnapja alkalmából. Bencsik András és Seszták Ágnes újságja előbb odavolt az író-politikus radikalizmusáért, de aztán a Pesti Hírlapot fegyverként fordították szembe Csurkával: Bencsik kolumnás vezércikkekben támadta Csurkát, Antall József miniszterelnök-pártelnök mellé állva az MDF szakadása körüli időkben. Mégis elhajtottak 60. születésnapi interjút csinálni vele 1994 márciusában. Seszták Ágnes olyan képet talált az interjúhoz, amin az író egy nagy virágcsokor mögött ül. Dehogy elleneztem, csak csodálkoztam: hogyhogy? Seszták Ágnes elmosolyodott, úgy, mint aki tiltott gyümölcs ízére gondol, amit kárhoztatni szokott: „Hát azért MÉGISCSAK Ő A LEGNAGYOBB ÉLŐ MAGYAR ÍRÓ.”

Más: emlékszem, voltak olyan idők a sajtóban – a kilencvenes években –, amikor

Szitokszó lett a „Csurka” vezetéknév, mert hogy antiszemita, és ez megbocsáthatatlan. Ugyanazok a körök, akik később  könnyedén megbocsátottak a Jobbik-vezér Vonának a kiszámítottnak, cinikusnak bizonyult ordenáré antiszemitizmusáért, Csurka kulturális antiszemitizmusától rettegni látszottak és engesztelhetetlenek maradtak vele szemben.

Mégis: óriási fogyatkozása volt Csurka Istvánnak a publicisztikáiban mutatkozó kétségtelen zsidóellenessége. Még akkor is, ha voltak-maradtak zsidó barátai és nem egy ismerten zsidó gyökerű újságíró dolgozott a Magyar Fórumnak, például Rubin Szilárd. (Illetve még akkor is, ha gyakran emlegette Kardos G. Györgyöt baráti íróként, fő művét, az Avraham Bogatir hét napja című regényt remekműnek.)

Mániákus zsidózása azért volt rettenetes, mert ezáltal a „magyar igazságokat” összekente szarral, illetve mert

Sajnos határozott névelőt használt szinte mindig, „a” zsidókként láttatta azokat az embereket, erőket, csoportosulásokat, akik, amelyek szerinte kint és bent a nemzet ellenségei voltak. Ez nála valószínűleg a népi írók egy részének (én: árnyalok!) a rossz öröksége, meg valami lelki csúnyaság lehetett.

Ettől még volt nemes hazaszeretete, hiteles magyarságféltése, kultúraítélő ereje meg politikai éleslátása. Éleslátása tanított sokakat, hogy észrevegyék, országkiárusítás folyik, a posztkommunisták uralmon maradtak, és így tovább. A szálláscsinálásban is volt némi igaza, csak mint kiderült – a szállást egyáltalán nem izraeli állampolgároknak igyekeztek "csinálni" némely hazafiatlanok, nemzetközi szabadkőművesfélék, hanem a migránsok tömegeinek. (Gondoljunk csak 2015-re, milyen össztüzet kapott Orbán Viktor, amiért kerítést szándékozik a határra építeni.)

Szóval nagyon sajnálom, hogy Csurka István szellemiségét nem tudom teljes szívből, illetve maradéktalanul éltetni. Nem vállalható, mikor a zsidó önmagában negatív minőségjelző. Ezt hívő keresztyénként is, tök magyar népi származékként is helytelenítem. Nemzeti érdekű párt és zsidózás? Ez meg jókora önellentmondás.

De az is biztos, hogy Csurka István

és "azt" leszámítva sokkal jobban írt meg politikai jegyzeteket, mint több mai publicista-híresség.

Persze hogy. Ő aztán nem félbemaradt író volt.