Ez Amerika napja, ez a demokrácia napja

(Az Euronews közlése)

„Roberts főbíró, Harris alelnök, Pelosi házelnök asszony, Schumer és McConnell frakcióvezető urak, Pence leköszönő alelnök úr, tisztelt vendégeim, amerikai honfitársaim.

Ez Amerika napja, ez a demokrácia napja. A történelem és a remény napja, a kitartás ünnepe. Az idők Amerikát újra és újra próbára tették, és Amerika mindig megfelelt a kihívásnak. Ma nem egy elnökjelölt diadalát ünnepeljük, hanem egy ügyét, a demokráciáét. Az emberek kifejezték az akaratukat, és az emberek szava meghallgatásra talált. Újra megtanultuk, hogy a demokrácia értékes, a demokrácia törékeny, és ebben az órában barátaim, a demokrácia győzedelmeskedik.

És most ezen a megszentelt talajon, ahol csak pár nappal ezelőtt az erőszak rázta meg a Capitolium alapjait, egyetlen, megoszthatatlan nemzetként állunk itt, hogy végrehajtsuk a hatalom békés átadását, ahogy tettük ezt több mint két évszázadon át. Ahogy előretekintünk a magunk sajátos amerikai módján, merészen, nyughatatlanul, optimistán, látnunk kell azt a nemzetet, akik lehetünk, akikké lennünk muszáj. Megköszönöm elődeimnek mind a két pártból, hogy ma itt vannak. Köszöntöm őket tiszta szívemből. Carter elnök ma sajnos nem tud itt lenni velünk, de köszönöm neki is egy életen át tartó szolgálatát.

Most tettem le azt a szent esküt, amit előttem ezek az igaz hazafiak mindegyike. Azt az esküt, amit először George Washington mondott el. De az amerikai történetet nem egyes emberek írják, hanem mi mindannyian. Mi, a nép, akik a még tökéletesebb egységet keressük. Ez egy nagyszerű nemzet, jó emberek vagyunk, évszázadok viharai, békéi és harcai során messzire jutottunk, de még hosszú út áll előttünk is.

Megyünk előre, mert sürgető a veszély, és sok a dolgunk, ezen a télen, amely tele van vésszel – de lehetőségekkel is. Sok mindent kell helyreállítanunk, sok sebet kell begyógyítanunk, sok mindent kell építenünk – és sokat kell nyernünk.

Nemzetünk történelme során kevés ember nézett szembe hasonló kihívásokkal, ilyen nehéz időkkel. Egy évszázadban egyszer sújtja ilyen súlyos járvány az országot. Annyi embert vesztett el miatta Amerika egy év alatt, mint a második világháborúban. Több millió munkahely veszett oda, több százezer vállalkozás ment csődbe. A faji igazságtalanságok eltörlését követelő négyszáz éves kiáltás ma mélyen megérint minket, a mindenkit megillető igazság parancsa nem szorulhat a háttérbe többé.

A bolygó sikolya a túlélésért, a kiáltás, kétségbeesettebb és világosabb már nem is lehetne. Eközben olyan politikai szélsőségek emelkednek fel, mint a fehér felsőbbrendűség, a belföldi terrorizmus, amellyel szembe kell szállnunk, és le kell győznünk. Ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat legyőzzük, hogy meggyógyítsuk Amerika lelkét és helyreállítsuk a jövőjét, sokkal többre van szükség szavaknál, a legvilágosabbra van szükség, ami egy demokráciában adatik: egységre. 1863 januárjában Abraham Lincoln aláírta az Emancipációs nyilatkozatot. Amikor letette a tollat, az elnök azt mondta, idézem: »Ha a nevem szerepel a történelemkönyvekben, emiatt az aktus miatt lesz, és az egész lelkem benne van.«

Az egész lelkem benne van. Ezen a januári napon az én egész lelkemmel egy célt akarok elérni: hogy összehozzam Amerikát. Újra egységbe forrasszam a népünket. És minden amerikait arra kérek, hogy csatlakozzon hozzám, hogy ezt az ügyet sikerre vigyük.

Ma olyan ellenfelekkel kell megküzdenünk, mint a harag, a neheztelés és a gyűlölet. Szélsőségek, törvénytelenség, erőszak, betegség, munkanélküliség, reményvesztettség.

Egységben nagy dolgokat vihetünk véghez, fontos dolgokat. Helyrehozhatjuk a rosszat, munkát adhatunk az emberek kezébe, a gyerekeinket biztonságos iskolákban taníttathatjuk, legyőzhetjük a halálos vírust; jutalmazhatjuk a munkát, újraépíthetjük a középosztályt, mindenki számára elérhetővé tehetjük az egészségügyi ellátást, rassztól függetlenül is szolgáltathatunk igazságot és lehetünk újra a jóért küzdő erő a világban.

Tudom, hogy az egység ma sokak számára bolond fantáziakép. Tudom, hogy a minket megosztó árkok mélyek, és nem újak. A történelmünk állandó küzdelemben telt az amerikai ideál – hogy mind egyenlőnek születtünk – és a kemény, ronda valóság között, amelyben a rasszizmus, a nativizmus, a félelem, a másság démonizálása már régóta megosztanak minket. A csata örök, a győzelem soha nem biztos. A polgárháború, a nagy válság, szeptember 11 - nagy küzdelemben, áldozatokkal, akadályok ellenére az őrangyalaink mindig győzedelmeskedtek. Minden ilyen válságban elegen voltunk, elegen lettünk ahhoz, hogy előrevigyük a nemzetet. Ezt most is meg tudjuk tenni. A történelem, a hit, a józan ész mutatják az egység felé vezető utat. Nem ellenfélként kell egymásra tekintenünk, hanem szomszédokként. Kezelhetjük egymást méltósággal és tisztelettel. Összefoghatunk, abbahagyhatjuk a kiabálást, lehűthetjük a kedélyeket. Egység nélkül nincsen béke, csak harag és keserűség. Nincs haladás, csak kimerítő felháborodás. Nincs nemzet, csak az örök káosz.

Történelmi pillanat a mai, a válságé és a kihívásé, és az egység az egyetlen út, ami előre visz. Úgy kell szembenéznünk ezzel a pillanattal, mint valódi Egyesült Államok. Ha ezt tesszük, garantálom, hogy nem szenvedünk kudarcot. Amerika soha, de soha nem vallott kudarcot, amikor együtt cselekedtünk, így a mai napon nyissunk egy új lapot, mindannyian. Kezdjük el újra meghallgatni egymást. Tiszteletet mutatni a másik iránt. A politika nem kell hogy uszító tűzvész legyen, ami mindent elpusztít az útjában. Nem kell minden egyet nem értés miatt totális háborút indítani. Vissza kell utasítanunk azt a kultúrát, amelyben magukat tényeket manipulálják, sőt adott esetben gyártják.

Amerikai honfitársaim, ezt máshogy kell csinálnunk. Amerikának jobbnak kell lennie. Én hiszek abban, hogy Amerika ennél sokkal jobb. Csak nézzetek körül. Itt állunk a Capitolium előtt, amelyet a polgárháború alatt fejeztek be, amikor az ország egysége szó forgott kockán. De túléltünk, győzedelmeskedtünk, itt állunk nem messze attól a helytől, ahol Dr. King az álmáról beszélt, itt állunk, ahol 108 éve több ezer tüntető próbálta megállítani a szavazati jogukért tüntető bátor asszonyokat. És ma beiktattuk az első női alelnököt, Kamala Harrist: nekem senki ne mondja, hogy nem változhatnak a dolgok.

És itt állunk, ahol egy erőszakos csürhe megpróbálta elhallgattatni a nép akaratát. Meg akarták állítani a demokráciánk működését. El akartak üldözni minket erről a megszentelt földről. De nem történt meg. Nem fog soha megtörténni, sem ma, sem holnap.

Mindazoknak, akik a kampányunkon dolgoztak: alázattal tölt el a bizalom, amit belénk helyeztetek. Akik nem támogattak, azoknak azt üzenem, hallgassanak meg, ahogy előre haladunk, mérjék meg a tetteimet és a szívemet.Ha még mindig nem értenek egyet, legyen, ez a demokrácia.

Ez Amerika, a békés egyet nem értés joga mindenkit megillet. Ez talán nemzetünk legnagyobb erőssége. Hallgassatok meg: az egyet nem értés nem kell, hogy az egység bomlásához vezessen. És én azt ígérem nektek, hogy minden amerikai elnöke leszek. Ugyanolyan keményen fogok küzdeni azokért, akik nem támogattak, mint azokért, akik igen.

Sok évszázaddal ezelőtt Szent Ágoston, az egyházam egyik szentje azt írta, hogy az emberek sokaságát a szeretetük közös tárgyai határozzák meg. Mi az amerikaiak szeretetének közös tárgya, ami meghatároz minket? Mindannyian tudjuk. A lehetőség. A biztonság. Szabadság, méltóság, tisztelet becsület és igen, az igazság.

Az elmúlt hetek kegyetlen igazságra tanítottak minket. Van igazság, és vannak hazugságok. Hazugság, amelynek a célja a hatalom és a profit. Mindannyiunk felelőssége amerikai állampolgárként és főleg vezetőként, olyan vezetőként aki, felesküdött az Alkotmány tiszteletére és a nemzet védelmére, hogy védelmezzük az igazságot, és legyőzzük a hazugságot.

Megértem, hogy sok amerikai honfitársam szorongva és félelemmel néz a jövőbe. Megértem, hogy aggódnak az állásuk miatt, az egészségbiztosításuk miatt, hogy ki tudják-e fizetni a jelzáloghitelüket? A családjuk miatt aggódnak, hogy mi lesz velük? Megértem ezt. De a válasz nem a befelé fordulás, hogy versengő klikkekbe vonuljunk vissza, hogy gyanakodva méregessük azokat, akik nem úgy néznek ki, mint mi, nem ugyanabban hisznek, nem ugyanonnan tájékozódnak.

Véget kell vetnünk ennek méltatlan polgárháborúnak, amely a vöröst a kék ellen, a vidékit a városi ellen, a konzervatívot a liberális ellen uszítja.

Meg tudjuk csinálni, ha meg tudjuk nyitni a lelkünket ahelyett, hogy megkeményítenénk a szívünket. Ha egy kis toleranciát és alázatot mutatunk és ha bele tudjuk képzelni magunkat a másik ember helyzetébe, ahogy édesanyám mondta, csak egy pillanatra.

Én azt tudom az életről, hogy senki nem ad számot arról, milyen sors jut neked. Egyik nap segítségre szorulsz, másik nap te nyújtod a kezed. Ezek vagyunk, ezt kell tennünk egymásért. Ha így teszünk, a hazánk erősebb lesz, gazdagabb, ellenállóbb. Attól még nem muszáj egyetértenünk.

Amerikai honfitársaim, a munkához, ami ránk vár, szükségünk lesz egymásra. Minden erőnkre szükség lesz, hogy győzedelmeskedjünk a sötét tél fölött. Félre kell tennünk a politikát és egységes nemzetként szembeszállni a világjárvánnyal. Egységes nemzetként.

Ahogy a Biblia írja: este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm. Legyőzzük ezt az akadályt, méghozzá együtt.

Minden kollégámmal a szenátusból tudjuk: a világ figyel ma minket, mindannyiunkat.

Azt üzenem azoknak, akik a határainkon túlról figyelnek ránk: Amerikát próbára tették, és ettől erősebbek lettünk. Helyre fogjuk hozni a szövetségi kapcsolatainkat, és újra aktív kapcsolatunk lesz a világgal. Nem a tegnap kihívásait fogjuk keresni, hanem a mai nap és a jövő kihívásait. Nem csak az erőnkkel fogunk vezetni, hanem a példánk erejével is. Erős, megbízható partnerek leszünk a békéért, a haladásért és a biztonságért folytatott küzdelemben.

Ez a nemzet sok mindenen van túl. Az első elnöki cselekedetem az lesz, hogy megkérlek titeket, hogy csatlakoztatok hozzám egy perc néma csendben azok emlékére, akiket az elmúlt évben a járvány miatt elvesztettünk. Négyszázezer amerikai honfitársunkra, anyákra, apákra, feleségekre és férjekre, lányokra és fiúkra, barátokra, szomszédokra és munkatársakra. Azzal tanúsítunk igazán tiszteletet irántuk, ha azzá a nemzetté válunk, akik ehetünk, akiknek lennünk kell. Ezért megkérlek benneteket, mondjunk el egy csendes imát azokért, akik elmentek, azokért, akiket hátrahagytak, és a hazánkért.

Embert próbáló időkben élünk. Támadás alatt áll a demokrácia és maga az igazság is. A dühöngő vírus, a növekvő egyenlőtlenségek, a rendszerszerű rasszizmus, a klímaválság, Amerika szerepe a világban ... ez mind alapvető kihívást jelent az életmódunkra, és minddel egyszerre kell szembenéznünk. Ez mindannyiunkat próbára tesz majd. Most bátornak kell lenni, mert annyi a dolog. De egy dolog biztos: titeket és engem is az alapján fognak megítélni, hogy korunk halmozódó válságait hogyan kezeljük. Felnövünk-e a feladathoz, ehhez a ritka, nehéz pillanathoz, megtesszük-e a kötelességünket, képesek leszünk-e egy új és jobb világrendet örökül hagyni a gyerekeinknek? Hiszek benne, hogy muszáj lesz, és biztos vagyok benne, hogy ti is így éreztek. Én azt hiszem, sikerülni fog. Megírjuk az Amerikai Egyesült Államok történetének, új, nagyszerű fejezetét. Ez a történet kicsit olyan mint egy dal, ami sokat jelent nekem, az a címe, hogy Amerikai Himnusz. Van egy rész, amit különösen kedvelek. Mi lesz az örökségünk, mit mondanak majd gyermekeink? Hadd mondják rólam, hogy hittem abban, hogy megoszthatom az áldást, amit kaptam. Hadd tudjam a szívem mélyén, mikor nyugovóra térek, hogy Amerika, Amerika, mindent megtettem érted. (Norah Jones: American Anthem, nyers fordítás)

Tegyük hozzá imáinkat nemzetünk nagyszerű történetéhez. Ha ezt megtesszük, amikor a napjaink végére érünk, a gyerekeink és az unokáink azt mondják majd rólunk: megtették a kötelességüket a legjobb tudásuk szerint, meggyógyították a kettészakadt országot.

Honfitársaim, ott zárom, ahol elkezdtem: a szent esküvel. Isten és mindannyiótok előtt a szavamat adom: mindig őszinte leszek veletek megvédem az alkotmányt, a demokráciánkat és Amerikát, és mindent, amit elnökként teszek, a ti szolgálatotokban teszek. Nem a hatalomra gondolok majd, hanem a lehetőségekre, nem a személyes, hanem a közös jóra és együtt új amerikai történetet írunk majd. A reményről, és nem a félelemről, az egységről és nem a megosztottságról, a fényről és nem a sötétségről. A tisztességről és a méltóságról, a szeretetről és a gyógyulásról, a nagyságról és a jóságról – legyen ez a történet, amely vezérel minket. A történet, ami inspirál minket. A történet, amely arról mesél, hogy választ adunk a történelem kihívására. Hogy ott voltunk, amikor kellett.

A demokrácia és a remény, az igazság és az igazságosság nem pusztult el az őrködésünk alatt, hanem virágzott.

Hogy Amerika megvédte a szabadságot a határain belül, és újra megmutatta annak fényét az egész világnak. Ennek vagyunk mi az örökösei, mi és az utánunk következő generációk. Határozottsággal és céltudatosan fordulunk ahhoz a munkához, amit a kor ránk szabott. A hit tart meg minket, a meggyőződés vezet, a hűség egymáshoz és a hazához, amelyet mind teljes szívből szeretünk. Isten áldja Amerikát, Isten óvja a csapatainkat. Köszönöm, Amerika.”