Újabb önmerényletes álhírt terjeszt az ukránpárti propaganda – lelepleztük a botrányos cikk szerzőjét!

Catherine Belton nagyon szívélyesen írt Soros György szervezeteiről.



Az USA nem fogja jó szemmel nézni.

Megválasztották Irán új legfelsőbb vezetőjét, és hamarosan hivatalosan is bejelentik, hogy kire esett a választás – írja az iráni állami média beszámolójára hivatkozva a SkyNews.
Ali Hámenei ajatollah február 28-i halála óta egy háromtagú tanács irányítja az országot. Az új legfőbb vezetőt egy 88 fős „szakértői testület” választotta meg.

Az új legfőbb vezetőről eddig annyi információt osztottak meg, hogy a néha Ali Hámenei tanácsára választották ki, akinek az volt a kikötése, hogy olyan személyt válasszanak, akit gyűlöl az ellenség.
A testület egyik tagja, Mohsen Heidari AleKasir arról beszélt:
„Még a Nagy Sátán (az USA) is megemlítette a nevét” – mondta néhány nappal azután, hogy Donald Trump kijelentette, hogy Hamenei fia, a 56 éves Mojtaba Hamenei számára „elfogadhatatlan” választás. A férfi közeli kapcsolatban áll Irán elit Forradalmi Gárdájával, és régóta az egyik legesélyesebb jelöltnek tartják apja utódjának.
Nyitókép: AFP/Abedin Taherkenareh