Európa dilemmája

Manapság az egységes Európa létrehozásának folyamata nagy problémákat vet fel, aminek egyik oka az, hogy az Unióban nem sikerült megvédeniük és támogatniuk a nemzeti identitásokat. Épp ellenkezőleg, mindenkire homogenizálást erőltettek, amire számos ország fenyegetésként tekint.

Az elmúlt években számos vita folyt Európában a migrációról, valamint az EU, az ott élő népek és országaik jövőjéről. A migráció áramlása problémákat okoz a nemzeti identitás szempontjából; hiszen tulajdonképpen egy multikulturális és vallásilag kevert társadalom megteremtése a célja. Azért vált ki gyakran negatív reakciókat, mert az emberek saját kultúrájukat fenyegetve érzik. Manapság az egységes Európa létrehozásának folyamata tehát igen göröngyös úton halad, mégpedig részben azért, mert nem sikerült megvédeniük és támogatniuk a nemzeti identitásokat. Épp ellenkezőleg, mindenkire homogenizálást erőltettek, amire számos ország fenyegetésként tekint. 

A probléma gyökere

A problémahalmaz eredete a nemzet és az állam viszonyában keresendő. A modern abszolút és bürokratikus állam létrehozása óta a különböző nemzetek igyekeztek saját államot megteremteni, de úgy, hogy közben a nemzetet ne zúzza szét az állam mindenhatósága.

Pedig, ha a társadalomról beszélünk, akkor az állam az élet egyéb természetes aspektusait követi, mint amilyen a közösség, család és a nemzet, amelyeket a természetjog szellemében az államnak jogi értelemben szolgálnia kell. Ezzel szemben

és csak a pozitív jogszabályokat veszi figyelembe. Ennek következménye, hogy az állam azt vallja, hogy mindig igaza van, még akkor is, ha közben figyelmen kívül hagyja vagy egyenesen elnyomja a fölötte álló természetes realitásokat. A modern elképzelés szerint az állam egy szerződésből származik, így a nemzeti társadalmakkal szembeni kötelességektől, s így a nemzettől függetlenül jön létre. A középkorban a modern állameszme nem létezett; nem állam volt, hanem politikai közösség, amely nagyban eltér az államtól.

A fordulópont: új fejlemények és ellentmondások

Rendkívül fontos fordulóponthoz érkeztünk a nemzetek és az állam között; hiszen a politikai közösség és a modern állam nem egyeztethető össze. A politikai közösség megelőzi az államot, és képes Hobbes vagy Rousseau elképzelésein kívül is fejlődni. A közjó és a szubszidiaritás elve nagy segítséget nyújt, ha helyesen viszonyulunk hozzájuk. Közjó nélkül nincs egység, mert az egység a végső célból származik. Azonban ezt nem az állam határozza meg, hiszen a végcél politikai közösség természetes céljaiban és természetes összetevőiben rejlik. A szubszidiaritás pedig politikai és jogi értelemben vett kritériumokat szab, hogy kellő képzelőerővel hozzák létre ezt az egységes szerveződést.

A Juncker és Von der Leyen elnökletével működő EU-intézmények a diszkrimináció- és rasszizmusellenes, valamint a környezetvédelmi politikák felhasználásával érik el, hogy a nemzetek és a népek kényszerűen jóváhagyják az LMBTQI-eszméket, az etikai és vallási relativizmust, valamint a nemzeti hagyományok szisztematikus felszámolását.

Folyamatosan európai értékekre hivatkoznak, ugyanakkor ezeket bármelyik európai biztos vagy politikai vezető meghatározhatja, vagy éppenséggel megmondhatja, hogy min alapulnak azok.

és elhagyják saját kulturális identitásukat.

Nézzünk meg néhány példák erre az európai értékekkel kapcsolatos vitára. Ha figyelembe vesszük az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében szereplő értékeketi („Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul.”), a régi Európa számos országát nem szabadna bevenni az EU tanácsába. Hiszen mind legalizálta az eutanáziát, a pótanyaságot, az abortuszt, és korlátozta az oktatás és a gondolkodás szabadságát az LMBTQI-eszme támogatása érdekében. Mégis mi módon tudják ezen országok biztosítani az emberi méltóság és az európai értékek tiszteletben tartását?

A közelmúltban Helena Dalli, az esélyegyenlőségért felelős európai biztos bemutattaii az „EU 2020–2025 közötti rasszizmusellenes cselekvési tervét”. Eszerint egy jó európai állampolgárnak nemcsak „antirasszistának és diszkrimináció-mentesnek” kell lennie, hanem azt is el kell ismernie, hogy „tisztelünk benneteket, és a ti oldalatokon küzdünk azok ellen, akik ellenzik a ti eszméiteket, kiváltságaikat és az elképzeléseiteket”, ideértve az LMBTQI közösség ideológiáját is. Az „EU 2020–2025 közötti rasszizmusellenes cselekvési terve” pontosan erről szól.

A minap a lengyel alkotmánybíróság úgy határozott, hogy hatályon kívül helyezi az eugenikus (fajnemesítő) abortuszról szóló 1993. évi lengyel törvény rendelkezését. E történelmi pillanat után az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatovic kijelentette:iii „Az abortusz szinte összes legális alapjának eltörlése Lengyelországban tulajdonképpen tiltásnak minősül, ami sérti az emberi jogokat.” Miként lehetséges, hogy az EU emberi jogi biztosának tekint egy olyan személyt, aki nem tartja tiszteletben a jogállamiságot és az állam legfontosabb alkotmányos szervét, továbbá nem veszi figyelembe a nemzetközi emberi jogokat és felmenti az eugenikus abortuszokat? Ez számomra rejtély.

A kelet-közép-európai államok reakciói

Ebből fakad számos olyan európai kormány, ország és ember ellentétes és büszke reakciója, akik a totalitárius moszkvai kommunizmus alatt szenvedtek, és ezért nem akarnak újra rabszolgaságba kerülni – ezúttal brüsszeli szabályok alatt.

Megalapozott félelmek és határozott jelek utalnak arra, hogy filantróp mágnások és benevolens gyarmatosítók

Ebben az általános összefüggésben kell átgondolnunk a szülőföld fogalmát, és új erős motivációt kell szereznünk e téren. A szülőföld nemcsak az az ország, ahová tartozunk, és aminek állampolgárai vagyunk. A szülőföld egy olyan közösség, amelynek saját kultúrája, szimbólumai és jelentése van, ahol az emberek és a családok egy közös értelmet találnak; az összetartozás érzetét. A haza egyszerre szimbolikus és valós hely, ami képviseli gyökereinket. A hazát elismerni és szeretni kell, nem pedig becsmérelni és figyelmen kívül hagyni.

Manapság egy kulturális globalizmussal kell szembenéznünk, amely megcsúfolja a szülőföldeket, vagy megpróbálja megkaparintani őket saját turisztikai rendszere útján.

Egy globalista szabványosított kultúra egyre inkább terjed; tartalmaz egy legfeljebb 200 kódolt szóból álló nyelvet, és e szavak jelentése az új nyelv céljának megfelelően változik. Amikor mi a hazáról beszélünk, azonnal az adott nemzethez kötődő történelem jut az eszünkbe. A nemzeti alapelvek és értékek nemcsak azért érvényesek, mert a régmúlt évszázadaiból származnak, hanem azért is, mert tiszteletben tartják az ember, a család és a közösség természetét, tiszteletben tartják a természet által meghatározott eredeti társadalmi rendet.

A haza összefügg az igazsággal, és ezért kapcsolódik össze a keresztény hit a kultúrákkal. A kereszténységnek alapvetően két fő üzenete van: az emberek az egy Atya által egységesek, és minden nép egy sajátos valóság. Az emberiség egysége és a nemzethez tartozás alapja a kereszténység. II. János Pál azt tanította, hogy ez a két kötődés az ember létkérdéséből és Istentől származik. Európa megtagadta Istent, illetve keresztény gyökereit, és így megtagadta az emberi méltóságot is (az abortusz, az eutanázia, a pótanyaság és a genderideológia terjedése kirívó példák erre), és most már csak egy kiút van: visszatérni a gyökerekhez.

Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kifejezteiv azon szándékát, hogy a keresztény emberi étoszán alapuló oktatást fogja támogatni. Ez igen jó kilátás, jó irány az új alapok lefektetése és Európa újjáépítése tekintetében.