Brüsszelt nem érdeklik se a kisebbségek, se a keresztények jogai 

A szerző a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője

Az elmúlt hetekben láthattuk, hogy a minket emberi jogsértéssel előszeretettel rágalmazó brüsszeli politikusokat két dolog biztosan nem érdekli: a nemzeti kisebbségi jogok védelme és az egyre inkább célkeresztbe kerülő keresztény emberek méltósága.

Aki attól tart, hogy ez a tétlenség valamiféle általános visszavonulót jelez az Európai Unió „szociális igazságosságért” harcoló szélsőbalos erői részéről, az fellélegezhet: küzdenek és küzdeni fognak ők a kisebbségekért, csak azok ne őshonosak, hanem migráns közösségek legyenek. Küzdenek és küzdeni fognak a vallási intolerancia ellen is, feltéve, hogy „iszlamofóbiáról” van szó. Küzdenek és küzdeni fognak a demokráciáért is, feltéve, hogy szabadon választott, de sajnálatos módon „túl hazafias” kormányzású országok támadásáról van szó.

Pár napja ugyanis az Európai Bizottság egyszerűen lesöpörte az asztalról a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezést. Az Unió folyton demokráciáról papoló végrehajtó intézménye tehát egyszerűen figyelmen kívül hagy egy polgári kezdeményezést, amely az Unió legdemokratikusabb intézménye. Az, hogy ez megtörténhetett, egyértelmű üzenet számunkra: uniós tisztviselők többségi véleménye többet jelent 1,1 millió ember egybehangzó véleményénél és az őshonos kisebbségekhez tartozó 50 millió ember jogainál. Hol van itt a demokrácia? Az európai nyelvi és kulturális hagyaték megőrzésére benyújtott kezdeményezést elutasítani annyi, mint szembe köpni azokat az embereket, akik még egy cseppnyit bíztak abban, hogy Brüsszelben megbecsülnek bármi értéket, eszmét, gondolatot a szélsőlibernyák dogmákon kívül. Nekik a demokráciából, vagyis a „nép-uralomból” csak az uralom kell. Nekik csak akkor ünnep a demokrácia, ha úgy táncol a nép, ahogy ők fütyülnek. Az a nép, aki a kisebbségi jogokért folyamodott hozzájuk.

Nem csak ebből a döntésből derül ki, hogy Európa névleges politikai központjában nagy a baj, hogyha önazonosságról, kultúráról, hagyományról van szó. Megszoktuk már, ahogy a kereszténydemokrata alapítású EU évről-évre száműzi önmagából önmagát. Ez a karácsony sem múlt el a kereszténység megtagadása nélkül, amire két, szimbolikájában nagyon sokatmondó egyidejű esemény világított rá. Lyonban egy többségében muszlimok által lakott negyed közterén állított karácsonyfát felgyújtottak. Miért? Mert a keresztény hagyománynak nem lehet helye az „egyház legidősebb lányának” országában, hiszen az provokáció. Tegyük félre azt, hogy mennyire felháborító, hogy ez a mai Európában megtörténhet! Közel-keleti és afrikai tanúságtevő keresztények szoktak beszámolni arról, hogy a hazájukban nem rakhatnak ki semmilyen karácsonyi díszítést, mert ezért különböző erőszakos atrocitásokat szenvedhetnek el, sőt – ha csak az elmúlt ünnepi időszak nigériai eseményeit nézzük – meg is ölhetik őket.  

A brüsszeli libernyákok ezzel egyidőben hogyan óvták meg Európa kulturális talapzatát? Nyilván sehogy, sőt magukra vállalták a keresztény jelképek betiltását! A „boldog téli szezonális ünnepeket” jegyében az Európai Parlament ugyanis története során első ízben úgy döntött, hogy nem állít betlehemet a más vallásúak érzékenységére tekintettel. A kisebbségek iránti „érzékenység” ebben az esetben valahogy motivációs erővé vált! 

De mit is várunk attól a politikai iskolától, amelyiknek a szócsövei a nizzai templomi iszlamista merénylet után nem az áldozatokat gyászolták, hanem amiatt aggódtak, hogy megerősödik az európai migráció- és iszlámellenesség? 

Mit is várunk olyan politikusoktól, köztük a hazai ellenzék brüsszeli követeitől, akik leszavazzák a népirtásnak kitett üldözött keresztények ügyének napirendre vételét? Mondanunk sem kell, ugyanezen ülésen megszavazták, hogy az európai intézmények foglalkozzanak az ugandai LMBT személyek helyzetével. Értük ugyanis több felelősséget éreznek, mint az európai őshonos kisebbségek nevében az Unióhoz segítségért folyamodó 1,1 millió ember kezdeményezéséért. 

Az én családom erdélyi örmény gyökerekkel rendelkezik. Tudom, mit jelentenek a nemzetiségi, európai, keresztény gyökerek, és hogy a beilleszkedő történelmi kisebbségek milyen módon gazdagították nemzetüket. Brüsszelben vajon tudják-e, hogy mit veszítenek, amikor a párhuzamos társadalmakat választják a keresztény kultúrát erősítő közösségek helyett? 

Jártam Nigériában, jártam Burkina Fasóban, Irakban és sorolhatnám a konfliktuszónákat. Láttam, ahogy a hazájukban kisebbségnek számító közösségeket ellehetetlenítik, üldözik, majd egyszerűen elpusztítják. A brüsszeli bürokraták miért nem lépnek ki az elefántcsonttornyukból az utcára és néznek körbe a világban? Miért nem ismerik fel, hogy ha keresztény kultúrát gyengítik, akkor azzal kimondják mindannyiunk halálos ítéletét? 

Abban hiszek, hogy az anyaországi magyarságon kívül két közösségért biztosan felelősek vagyunk: külhoni honfitársainkért és fenyegetett keresztény testvéreinkért. Történelmi hivatásunk ez. A magyar kormány ezért folytatja a nemzeti összetartozás politikáját, és ezért áll ki az üldözött keresztények mellett. Ezen két, kisebbségben élő közösségért felelősséget vállalva, és őket ismerve abban is hiszek, hogy az etnikai és vallási kisebbségek igazi értékeket képviselnek egy társadalomban, melyek az ország gazdagságát gyarapítják. Viszont, ha nem védik meg, idővel üldözni fogják őket. Erre megtanított a történelem. És most már arra is, hogy Brüsszelre se mi, se ők nem számíthatunk.