„Már bogozza a csomót, hogy elkösse Kompország hajóját a cölöpöktől, és elinduljon velünk oda, ahova nem akarunk menni. Kelet felé veszi az irányt a kapitány, egy olyan világba, amiről maga nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy »bár az olaj keletről jön, a szabadság nyugatról érkezik«. Jó volna olajra lépni és megszabadulni hajónk tébolyult kapitányától, de ez csak közös akarattal volna lehetséges. Fel kéne fogni végre, hogy a saját démonaival küzdő kormányosunk nemcsak azokat veszélyezteti, akik már látják, hogy jéghegynek vezeti a hajót, hanem azokat is, akik ma még vidáman húzzák a táncolóknak a talpalávalót.
A legutóbbi választás előtt tele volt ragasztva a képével a város. Lenézett rám a messzi magasból, gyarló városlakóra. Megborzongtam a tekintetétől, próbáltam kitalálni, hogy mit gondol rólam valójában, miközben felemelkedést és gyarapodást ígér mindenkinek. Magasabb bért, több nyugdíjat, korszerűbb oktatást, szakszerűbb egészségügyi ellátást. Jobb jövőt, élhetőbb életet.
Azt ígérte, hogy jobb lesz, mint amilyen volt.
Persze, csak akkor, ha rá szavazok. Mert különben megnézhetem magam. Ha balga módon, rossz helyre ikszelek, netán otthon maradok, esetleg kirándulni megyek a családommal, vagy bambulok a tévé előtt, akkor majd meglátom, hogy milyen rút jövő vár rám.”