„Ölik a svarcerek a lubavicsiakat!”

„A rabbi, bizonyos Jankele Wieselbuch a lubavicser irály követője volt, keresztben vászonra festett felirat hasította ketté a templomot, rajta cirillel: Mü hátyim Mesájáh szicsasz! Kérdeztem a rebet, mit szól hozzá, hogy a várostól negyven kilométerre besszaráb-románok (egy évvel korábban kapták csak vissza a latinbetűt) meg kozák önkéntesek háborúsdit játszanak a később, már Putyin idején helikopter-balesetet szenvedett Lebegy tábornok 14. orosz hadseregének atyai felügyelete mellett.

A fiatal, bár roppant bölcsnek tűnő reb sóhajtott, legyintett egyet, mintegy érdektelenségét kifejezendő, „ah, gojim!”, majd gyors mozdulattal teljes testtel felém fordult, jobb kezének mutatóujját felemelve megkérdezte: és azt tudom-e, hogy mi történik éppen Brooklynban? Elcsudálkoztam, internet előtti világban voltunk, Kisinyov nagyjából a világvégének tűnt, de legalábbis a közeli halálfaszának, hogy itt ennek a szent életű embernek New York járjon a fejében, hát, újra is értékeltem a globalizáció-koncepciómat.

Mért, mi van Brooklynban? – kérdeztem vissza. Hát ölik a svarcerek a lubavicsiakat – válaszolt a reb, s látszott rajta, hogy felkavarja a dolog.

Hol kezdett a neozsurnaliszta külső terepen, mikor még nem volt gugli? Könyvtárban persze, utánaolvasott, aminek lehetett, meg helyi kollégáktól próbált meg tájékozódni. Két évvel korábban két lapnál is slapajkodtam New Yorkban, a Timesnál és az alteros városi lapnál, a Village Voice-nál. A Timesnál csak egy-két napot voltam a Metropolitan szekciónál, a városi történések rovatnál, ami persze egy olyan városban, mint New York olyan, mintha több darabokra tört Dashiell Hammett-regényt olvasna az ember egyszerre, de hát a Times más, világhatalom, a 7. flotta megfelelője az újságírásban.”