Két számmal leírható a teljes EU-s gazdaság: egyik tragikusabb, mint a másik
Elszomorító gazdasági elemzést közölt a Telegraph.
A Junckerek, Merkelek, Timmermansok, Weberek, Gyurcsányok és Gyurcsánynék mind-mind a legrosszabb értelemben vett forradalmárok.
„Az elmúlt években egy régen elfelejtett emberfajta tűnt fel tömegesen az európai politikában: a hivatásos forradalmár. Ezek az emberek persze nem minden jellegzetességükben felelnek meg az eredeti „forradalmár” képének, a személyes bátorság például teljesen hiányzik belőlük. Ők az intézményi forradalmárok, akik a polgári demokrácia és az európai társadalmak struktúráiban forradalmárkodnak, és sikeresen elérték, hogy radikális társadalomátalakító programjuk a politikai fősodor részévé, sőt mostanra már a kizárólagos alkotójává váljon.
A régi időkben, a XIX. század vége felé és utána is egy rövid ideig a hivatásos forradalmárokat a tannal rokonszenvező kisemberek, őrült gazdagok fizették, főleg amíg nem vált teljesen magától értetődővé, hogy bármely nekünk nem szimpatikus ország destabilizálásának, lezüllesztésének, meggyengítésének legjobb eszköze a helyi hivatásos forradalmárok pénzelése, kiképzése. A Szovjetunió létezése idején szinte minden forradalmi mozgalmat, őrült forradalmárt a KGB pénzelt és tartott ki. A módszer annyira sikeressé vált, hogy az amerikaiak is rákaptak, csak ők demokratikus erőknek nevezik a számukra hasznos ideológiai csoportokat, hiába mészárolják le a lakosságot a demokratizálási folyamat során ezek az elhivatott, csillogó szemű demokraták.
A forradalmár nem érti a világot és nem is akarja megérteni, ő csak arra törekszik, hogy tegye valamilyenné: csak a képzeletében élő kép számít, semmi más. Ezért aztán a forradalmár nem tárgyalóképes, nem lehet vele megegyezni, mert a világképében nincsenek benne olyan emberek, csoportok, közösségek, amelyeket figyelembe kellene vennie.
Egy lassú forradalomban élünk, rejtőzködő álruhás forradalmárok között, akik nem hasonlítanak a létező szocializmus tehetetlen apparatcsikjaihoz, mert hatékonyan dolgoznak, és mert más a munkájuk, mint amit hiszünk róluk.
A Junckerek, Merkelek, Timmermansok, Weberek, Gyurcsányok és Gyurcsánynék mind-mind a legrosszabb értelemben vett forradalmárok, rombolók, akiknek semmiféle tudásuk, elképzelésük, tervük nincs a jövőre nézve, csak szavaik, üres szavaik vannak. A „liberális demokrácia” elsődlegesen nem egy összeesküvés, hanem sokkal inkább egy betegség. A lehető legszélsőségesebb értelemben vett liberális forradalom zajlik éppen, csak ezek a forradalmárok sokkal jobban megtanultak rejtőzködni, mint hasonlóan szörnyű elődeik.”