Elrettentés papíron: az európai haderők rendszerszintű problémái – I. rész

Európa az elmúlt években hangos kijelentéseket tett a „stratégiai autonómiáról”, a „védelmi fordulatról” és a „megerősített NATO-jelenlétről”. A politikai nyilatkozatok szintjén a kontinens felébredt. A kérdés azonban nem az, mit mondanak a vezetők, hanem az: milyen állapotban vannak valójában az európai NATO-országok haderejei? Cikksorozatunkban arra vállalkozunk, hogy lehántsuk a kommunikációs réteget a katonai realitásról.

Az elmúlt időszakban egyre többet hallunk európai katonák ukrajnai bevetéséről. Keir Starmer brit munkáspárti miniszterelnök 2026. február 24-én a Halandók Koalíciójának (Coalition of the Willing) tanácskozása után bejelentette, hogy 70 fős parancsnokságot állított fel az ukrajnai bevetés előkészítésére, melyre 200 millió fontot (több, mint 86 milliárd forint) különítettek el.

Azonban egy multinacionális katonai koalíció összeállítása, megszervezése, logisztikai rendszerének kiépítése, bevetése és hosszú távú fenntartása rendkívül komplex és számos katonai képességet igénylő művelet.

Az európai NATO ébredés hirdetésének ellenére, a valóságban sok helyen még mindig félkész, alulfinanszírozott, létszámhiányos haderőkkel próbálnak elrettentést játszani. A kontinens védelmi képességei ma nem azért kérdésesek, mert „nincs technológia”, hanem mert nincs elég ember, nincs elég készlet, nincs elég működő rendszer – és sokszor nincs politikai akarat a kellemetlen döntésekhez.

A legdrágább fegyver is csak dísz, ha nem megbízható

A brit álláspont tankönyvi példája annak mit jelent, amikor egy ország egyszerre akar „globális szerepet” de közben a hétköznapi hadrafoghatóságot sem tudja stabilan tartani.

• Trident-rakétateszt, ami a saját tengeralattjáró mellé esik vissza. Ahogy arról 2024-ben a Mandiner is beszámolt, egy Trident II ballisztikus rakétateszt újra félrement: a rakéta fantasztikus piruett-manőver előadása után „mindössze néhány méterre” csapódott a tengerbe az azt indító tengeralattjáró mellett. A beszámoló szerint az HMS Vanguard kilövési mélységben volt, és szerencse kellett, hogy rakéta ne okozzon katasztrófát. Hasonló kudarc volt a rakéta 2016-os tesztje, így ezek szerint 8 év alatt nem sokat haladt a brit fegyveripar.
• Repülőgép-hordozó, ami a legnagyobb NATO-hajógyakorlatról fordult vissza műszaki hibával. Az HMS Queen Elizabeth (3,7 milliárd dolláros platform) 2024-ben kivált a „hidegháború óta legnagyobb” NATO-tengerészeti gyakorlatból, miután problémát találtak a jobb oldali hajócsavar-tengely egyik elemén. Ráadásul 18 hónappal korábban a testvérhajó, a Prince of Wales hasonló okból esett ki.
• Hadihajók, amik nem bírják a meleg vizet. A tengereket egykor uraló Királyi Haditengerészet megszenved az újabb hadihajóival, ugyanis a Type 45 típusú rombolóik képtelenek meleg vizekben, például a Vörös-tengeren vagy a Dél-kínai-tengeren üzemelni mert felforrnak a rendszereik, amitől minden elektronika lekapcsol - teljes sötétségben hagyva a legénységet.
• „Showergate”: a presztízsplatformokon alap funkciók sem működnek. Robolóikhoz hasonlóan a brit hordozók is küzdenek a meleg vízzel, csak másként. 2025-ben ugyanis hónapokig nem volt melegvíz a már fent említett hordozó-osztály tagjain, ami első ránézésre marginális problémának tűnik, de valójában rendszerszintű karbantartási, alkatrész-ellátási és üzemeltetési hibákra mutat rá.

Ezek nem „bulvár” részletek: egy modern haderőnél a hitelesség nem csak a beszerzési listán múlik, hanem azon, hogy az adott rendszer kimegy-e a kikötőből, működik-e, és képes-e tartósan üzemelni.

Ember nélkül nincs hadsereg: Európa toborzási csapdája

A másik kemény valóság: nincs elég katona és önkéntes. Az oroszpártisággal nem vádolható Euronews összefoglalója szerint több országban a demográfia (öregedő, zsugorodó társadalmak), a civil alternatívák és a szolgálat kockázata egyszerre rontja a toborzási számokat. Németország például a toborzási próbálkozások és beruházások ellenére is azt jelezte: 2023-ban a Bundeswehr létszáma kb. 1500 fővel csökkent, 181 500-ra.

A probléma nem csak Nyugaton látszik: a Reuters 2024-es riportja (Kelet-Európa hadseregei küszködnek a fiatalok toborzásával, miközben a háború nincs messze) szerint Kelet-Közép-Európában is küzdenek az utánpótlással és a megtartással – vagyis pont ott, ahol a stratégiai nyomás a legnagyobb és elméletileg erőt akarnak mutatni Oroszországgal szemben.

És közben a politikai vezetők maguk is kénytelenek egyre élesebben fogalmazni. Friedrich Merz 2026 februárjában, a müncheni biztonsági konferencián kijelentette:

Ezzel a kijelentéssel Merz hosszú távú erősítésről beszél — de a jelenlegi valóságban még mindig nincsenek elegendő harcoló alakulatok, lőszerkészletek, működőképes rendszerek és megfelelően kiképzett személyzet, amelyek egy valódi európai önálló védelmi képesség alapjai lehetnének. Egy ukrajnai bevetésről nem is beszélve.

Lőszer, készlet, ipar: a háború rávilágított, mennyire üres a raktár

A modern elrettentés alapja a felhalmozott készletek. Ehhez képest a háborús tapasztalatok azt mutatják: Európa sok helyen nem azért lassú, mert „nem akar”, hanem mert nincs miből adni, és a gyártás sem pörgött fel – a várakozásokkal és a nyilatkozatokkal ellentétben.

• Jens Stoltenberg 2024 márciusában arról beszélt, hogy Ukrajna kifogyóban van a lőszerből, és a NATO-tagok nem tesznek eleget a támogatásért.
• Josep Borrell pedig 2024 januárjában kijózanító számot mondott: az EU a vállalt egymillió tüzérségi lövedékből csak kb. 52 százalékot tudott leszállítani a kitűzött határidőig. Aminek a döntő többségét a csehek szerezték be ilyen-olyan posztszovjet raktárakból, nem pedig újonnan gyártott lőszerek voltak.
• A lőszerhiány kérdése azóta sem oldódott meg. Bár Németország jelentős beruházásokkal bővíti kapacitásait – a Rheinmetall új gyártósorokat indít, sőt polgári üzemeket alakít át hadiipari termelésre –, a felfutás lassú. Az új üzemek teljes kapacitása csak 2026–2027 körül érhető el, miközben a korábbi jelentések szerint a Bundeswehr háborús készletei mindössze néhány napos intenzív bevetésre lettek volna elegendők. A gyártás ráadásul részben külföldi alapanyagokra támaszkodik, ami további sebezhetőséget jelent. A kapacitás növekszik, de a kiindulópont annyira alacsony volt, hogy a hiány strukturális problémaként továbbra is fennáll.

A helyzetre a NATO saját, belső értékelése is ráerősít: a Reuters 2024 júliusi írása szerint a szövetség Európában „tátongó lyukakat” lát több kritikus területen – felderítés, légvédelem, nagy hatótávolságú fegyverek, csapatszám, lőszer, drón kapacitások, logisztika és biztonságos kommunikáció.

„Költsünk többet” – csak épp ezt a mondatot otthon senki nem szereti

A NATO 2 százalékos célja papíron minimum, a gyakorlatban mégis sok országban politikai aknamező. A vezetők részben már nem is próbálják szépíteni a képletet:

• Mark Rutte NATO-főtitkár egy 2025 januári megszólalásában egyenesen kimondta: „a 2 százalék közel sem elég”, és ha ezen a szinten ragadnak, a NATO „négy-öt év múlva” nem lesz képes megvédeni magát.
• Donald Tusk – Magyar Péter szövetségese – 2025 márciusában arról beszélt, hogy az EU-n belül megállapodtak: 2030-ig „védelemre kész” állapotot kell elérni – miközben a Reuters szerint több ország eleve vonakodott a többletköltéstől, főleg azok, amelyek távolabb érzik magukat az orosz fenyegetéstől.
• Spanyolországban a vita már arról is szól, mit számítsanak bele a védelmi kiadásokba: Pedro Sánchez a hagyományos katonai költekezés helyett/ mellett szélesebb „biztonsági” definíciót sürgetett (kiber, terrorellenes, klíma) – ami lényegében politikai kísérlet a 2% körüli nyomás tompítására.

Németországban Olaf Scholz 2022-ben meghirdetett „Zeitenwende” fordulata valóban történelmi jelzésként hatott: a kancellár akkor 100 milliárd eurós speciális alapot hozott létre a Bundeswehr fejlesztésére és vállalta, hogy a védelmi kiadásokat a NATO 2 százalékos célja fölé emeli.

2025 végre azonban a gyakorlat jóval szerényebb képet mutatott. Németország 2024-re hivatalosan elérte a GDP-küszöböt a védelmi kiadásokban, és a különalapból összességében mintegy 90,6 milliárd euró költést könyvelhettek el – beleértve főként felszerelésre és eszközbeszerzésekre fordított tételeket.

Ugyanakkor a 100 milliárdos alap nagy részét még most is a hosszú szállítási idővel rendelkező rendszerekre (például F-35 vadászgépek, gyalogsági harcjárművek, fregattok és légvédelmi rendszerek) költik, amelyek csak évek múlva lépnek szolgálatba.

Európa nem nulláról indul – hanem mínuszból

A mai európai NATO-haderők állapotát nem egyetlen „nagy botrány” írja le, hanem a sok kicsi, kínos és drága jelenség összege: elhibázott tesztek, kieső csúcseszközök, karbantartási bénultság, üres készletek, lassú ipari kapacitás, és a toborzási számok stagnálása.

A legkeményebb állítás mégis ez: a felkészületlenség nem csak pénzkérdés. Pénz is – de ugyanennyire szervezet, tempó, ipari háttér, és főleg politikai akarat kérdése. És amíg Európa ezt nem rendezi, addig minden „nagy stratégiai terv” mögött ott marad a kellemetlen kérdés: van-e hozzá ember, lőszer, működő technika – és tartós képesség?

Sorozatunk következő részében az európai haderők gyakorlati képességeit vesszük górcső alá és megvizsgáljuk, hogy egyáltalán képesek lennének-e számottevő erőt Ukrajnába csoportosítani a kardcsörtető nyugati politikusok.

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP