Egy kis prolilógia

Változik szavaink értelmezése. Ha nem is napról napra, de egy emberöltőn keresztül bizony többször is tapasztalhatjuk ezt, különösen az indulatos pillanatokban a szavaink jelentésváltozásait. Ebbe a stilisztikai jelenségbe bizony alaposan belejátszik az idő, és a múló évek kísérő segédeszközei, az ideológiák, a divatok, a sznobizmus, a celebek közbeszédre kényszerített hatása, és így tovább.

hogy proletár (és annak függvényei, a proletár sorstól a proletárdiktatúráig), vagyis az annak idején fényességesnek ítélt „proletár” ideologikusan demagóg fogalma kikerült a szónoklatok glorifikált frázisai közül. Azóta még a közbeszédben is csak a rossz emlékű szocialista közelmúlt pejoratív felemlegetésében juthat neki ma némi szerepe.

A proletariátus (a latin proles, am. „utód” szóból) a kapitalizmus egyik alapvető társadalmi osztálya. Tagjai a proletárok, vagy rövid, gyakran dehonesztáló megnevezéssel „prolik”. Eredeti meghatározás szerint a proletárok azok az emberek, akik nem rendelkeznek termelési eszközzel, így munkaerejük eladásából, bérmunkából élnek. Kezdetben lekicsinylő felhanggal társult, később Karl Marx  a munkásosztály szociológiai meghatározására alkalmazta.^[1]Engels meghatározta a lumpenproletariátus fogalmát is: „A lumpenproletariátus, ez az összes osztályok lezüllött tagjaiból álló üledék, amely főhadiszállását a nagyvárosokban üti fel valamennyi lehetséges szövetségestárs közül a legrosszabb”.

A proli fogalma, összevetve a római kori utód, gyermek jelentésével, a mai szóhasználatunkban elsősorban a lumpen (Engels és a saját szomorú tapasztalataink nyomán) viselkedési elemek jelzőjeként szerepel. Általában annak függvényében, hogy a fogalom használója milyen valós tapasztalatokat szerzett a saját életében, olvasmányaiban, vagy a különböző, gyakran le sem jegyzett „oral history-k” meghallgatásai alapján. Valami hasonló folyamatról van szó, mint a paraszt fogalma esetében, amikor

a szerinte negatív viselkedési hibákat, modortalanságokat.

A paraszt és a proli fogalom degenerációs folyamatának összehasonlításában azonban alapvető különbségek mutatkoznak. A parasztinak vélt jelenségek dölyfös megvetése jóval hosszabb történelmi múltra tekintenek vissza (talán egészen Dózsáig, Verbőczyig), míg a proli mindennapi használatunkban a Tanácsköztársaság és következményei hozományának tekinthető.

A paraszt néhány lázadást leszámítva nálunk nem veszélyeztette a társadalmat, a proletárdiktatúrák viszont a múltunkat akarták végkép eltörölni, durván, véres ököllel. Annak káros, etikátlan attitűdjét most nem részletezném, hogy mind a parasztságot, mind a zömmel földtelen parasztokból zselléresedett, majd munkássá (proletárrá) vált tömegeket (a magyarság mintegy 80%-át) az uralkodó elitek (nemesség, majd a polgárság is) évszázadokig nem tartották a történelmi nemzet részének. Ezért tűnik groteszknek, amikor a mai társadalom egyedei az általános vegyes származás ellenére a kispolgártól az értelmiségig prosztózik, parasztozik.

Remélhetőleg az idők folyamán a „proli” szidalomszó is elkopik, hiszen

Még közel van a proletárdiktatúrák árnyéka, az a történelmi kor, amikor önmagukat proletárnak nevező lumpenek suk-sükölve, nák-nékelve koszolták össze saját és nemzeti ünnepeinket szónoklataikkal. Az a kor, amelyben Hamvas Béla (és sokan mások!) is prolisorsra ítéltettek a lumpen, botcsinálta politikusok által. Igen, a proli ma élő fogalmi törlesztés lehet a múlt alig feledett vétségeivel szemben.

A munkás sosem nevezte magát proletárnak, különösen nem a szakmunkások, az iparosok. Proletárnak a „mozgalmiak”, a munkásokon élősködők nevezték magukat elsősorban. A földművelők ezzel szemben általában nem szégyellték parasztságukat. A proletár, proli amolyan ideológiai kényszerfogalom volt, amelyet ráerőszakoltak egy rétegre, ami ezzel a fogalommal nem kívánt azonosulni. Ezért is válhatott dehonesztáló jelzővé.

Vagyunk még néhányan, akik megéltük a proletárdiktatúrák változatait és elszenvedtük különös szóhasználatát. Abban a korban éltünk, amikor sokan gyárakban kezdtük a kenyérkeresésünket és visszaemlékezhetünk rokonszenves szakikra, férfiakra, nőkre, akikkel kellemes volt elbeszélgetnünk, akiket mi sem tartottunk prolinak. Értelmes mondatokat mondtak, s amíg éltek, ha összefutottunk az utcán, pár szóra, jó szívvel meg-megálltunk velük.

A táncház-mozgalom és a népzenei újraébredés (Sebők, Muzsikás, Téka) hatására falura mentünk (akár saját szülőfalvainkra vagy városaink környékére),

És emlékeinkben máig élnek ezek a parasztok, szép szavaik, történeteik, amik a mi történeteinkké váltak.

Érdemes volna elméláznunk fogalmaink változékony sorsán, sokat mondó történelmi hátterük valóságos és árnyékvilágán, mielőtt szájunkra vesszük azokat. Már csak azért is, hogy se prosztóvá, se prolivá mi magunk ne válhassunk kaotikus fogalmaink korában.