Rejtélyes hálószobai fotó: nem az a legnagyobb kérdés, lesz-e pornó

Mután Magyar Péter elismerte, hogy részt vett a drogos házibulin, nagy nyomás nehezedett Magyarországra – mutatott rá az elemző.

A miniszterelnök a hagyományoknak megfelelően ismerteti a két ülésszak között hozott kormányzati döntéseket.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődött hétfőn 13 órakor a parlament tavaszi ülésszaka. Cikkünk folyamatosan frissül.
Orbán Viktor kormányfő beszéde elején jelezte, a két ülésszak között rendkívüli hóhelyzet alakult ki, és erre operatív törzs alakult. Közel 800 munkagépet és 2300 főt vetettek be a hóval szemben, a védekezés költsége 10 milliárd forintot emésztettek fel. Nyugat-Magyarországon a most hétvégi hóhelyzet miatt jelenleg 85 lakásban nincsen áram – mondta. A rendkívüli januári hideg miatt a kormány úgy döntött, hogy rezsistopot hirdetett, ennek költsége pedig 55 milliárd forint volt.

Január 1-től életbe lépett a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák szja-mentessége, valamint 50 százaléka nőtt a családi adókedvezmény mértéke – ismertette a kormányfő.
A következő évek lépései következtében egymillió édesanyának nem kell szja-t fizetnie.
Szólt arról is, hogy a kormány a rezsivédelmet a brüsszeli nyomás ellenére is fenntartja, így továbbra is a magyarok fizetik a legkevesebbet a rezsiért. Február közepéig mintegy 25 ezer új szerződést kötöttek az Otthon Start Program keretében. Orbán Viktor beszélt a minimálbér-emelésről és a garantált bérminimumról is, a tervek között szerepel, hogy a következő ciklusban egymillió forint legyen az átlagbér. A tanárok bruttó átlagkeresete eléri a 950 ezer forintot – mondta. Januártól a kistelepülések hivatalaiban, a kulturális szférában, a vízügyi szférában 15 százalékos béremelés történt. Az igazságügyi dolgozók béremelése is zajlik.
Kifizette a kormány a hathavi fegyverpénzt – mondta Orbán. Elindult a vendéglátóipari akcióterv 100 milliárd forint értékben. Mindezzel párhuzamosan meghosszabbították az árrésstopot is.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Ukrajna január 27-től blokkolja az olajszállításokat a Barátság-kőolajvezetéken. A szállításoknak nincs technikai akadálya.Ukrajna döntésén múlik a vezeték működtetése, világos, hogy nyílt politikai zsarolásról van szó.
Ukrajna az követeli, hogy támogassuk az uniós tagságukat, miközben nyíltan fenyegetik a kormány tagjait. Semmilyen fenyegetésnek nem engedünk –
mondta. Ragaszkodunk a jogainkhoz és a szuverenitásunkhoz – mondta a kormányfő. Ukrajna egyébként 2014-ben vállalta, hogy az EU területére irányuló energiatranzitot nem akadályozhatja.
Brüsszel az unión kívüli Ukrajna oldalára állt – mondta Orbán Viktor. A jelenlegi helyzetben Brüsszelnek Magyarország érdekét kell képviselnie, így most szerződésszegést követ el. Brüsszel és Kijev nem tudja végrehajtania a tervét, amíg nemzeti kormány van.
Mindez 50 nappal a választások előtt történik, így ez a föllépés nyílt beavatkozás a választásokba.
Mindennek a célja, hogy az erőviszonyok Brüsszel és Kijev javára változzanak – tette hozzá. A kormány a vészhelyzetet elhárította, az ország energiaellátása biztosítva van – mondta.
Szólt arról is, hogy amíg az ukránok nem teljesítik a szerződésbeli kötelezettségeiket, addig minden Ukrajnát érintő döntést megvétóz Magyarország.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Brüsszel a háború folytatását támogatja.
A bizottság tervei szerint az oroszok hamarosan rákényszerülnek a béke elfogadására, éppen ezért szerintük a háborút folytatni kell. A magyar kormány meggyőződése szerint ez a stratégia téves, és semmilyen tények nem alapozzák meg a brüsszeli stratégiát.
Ukrajna és Európa hamarabb fogy ki az erőforrásokból, mint Oroszország. Magyarországnak ebből ki kell maradnia – tette hozzá. Orbán Viktor arra kérte az Országgyűlést, hogy támogassa a háborúból való kimaradást.
Tordai Bence, a választáson nem induló Párbeszéd frakcióvezetője a megszokott személyeskedéssel reagált a kormányfő felszólalására. Kövér Lászlónak többször is figyelmeztetnie kellett a képviselőt.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom frakcióvezetője többek között a kormány eredményei közé sorolta a déli határkerítés felépítését. A kabinetet a COVID-válságkezelés miatt bírálta.
A választáson nem induló Momentum és az MSZP frakcióvezetőjének nem tetszett, hogy a miniszterelnök Brüsszelről és Ukrajnáról beszélt.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy tisztelettel meghallgatták a baloldali lámapoltogatókat, akik el sem mernek indulni Orbán Viktorral szemben a választáson. Kocsis a „kifutó modelleknek” azt válaszolta, hogy ne beszéljenek mellékes dologként az ukrajnai háborúról. Kocsis Máté szerint Magyar Péter még tálca nélküli miniszter sem lehetne egy kormányban, és elképzelhető, hogy zsarolható az ukránok részéről.
Egy árva szóval nem ítélték el a Magyarországgal szembeni zsarolást, a kőolajvezeték leállítását, nem ítélték el az EU-ból létrejövő katonai szövetség létrehozását –
mondta a Fidesz frakcióvezetője.