Aki szegény, több ponton maga döntött így

„Bárki tehát, aki az államtól remél védelmet a saját életében, annak tipikusan (vannak kivételek) meg kell elégednie átmeneti és/vagy a nagyon alacsony életszínvonalra elegendő juttatásokkal. Mindenkinek, aki többre vágyik a piacra kell mennie.

A tudósnak (hacsak nem alapkutatásban vagy az állam számára stratégiai területen dolgozik), az üzletembernek, a művésznek stb. egyformán. Az állami állás vagy apanázs az esetek túlnyomó részében minden értelemben szerény életet enged csak. Mindenki maga dönt a saját sorsáról, ha tetszik neki, ha nem – és vállalja a következményeit. Nem kell mindenkinek gazdagságra törni, vannak más fontos szempontok is az életben, de ha több egymást követő ponton – tulajdonképpen minden nap újra és újra – így döntött, kérdéses, hogy mennyiben várhatja el hiányzó erőforrásai egy részének kipótlását a közösségtől. A szegénység kezelése távolról sem olyan egyszerű erkölcsi kérdés, mint ahogy a legtöbb »humanista« gondolja.

Az átlépés a könyörülettől és az egyéni erkölcsi döntésektől az államilag kikényszerített szociális hozzájárulásokhoz messze nem magától értetődő, ahogy az állam újraelosztó joga se az a rendvédelmen, a jogbiztonságon, a gyermeknevelési támogatáson, az egyenlő színvonalú iskoláztatáson és az egészségügyi alapellátáson, azaz a bemeneti erőforrások nivellálásán túl.”