Világéletemben centrista politikus voltam

„Az 1990-es évek végétől támogatója volt a Fidesznek, az első Orbán-kabinet idején amerikai, 2011 és 2014 között norvégiai nagykövet volt. Mikor történt meg a törés, és érezte úgy, hogy a Fidesz politikája vállalhatatlan?

A Magyar Narancs is a Fidesz lapja volt régen (hivatalosan csak 1990 nyaráig – a szerk.). Hát, most ebben egymásra találtunk (nevet). Kérdésére válaszolva: 2014-ben oslói nagykövetként számomra felfoghatatlan volt, hogy a Norvég Alap támogatásai miatt miért kell összeveszni a norvég jobbközép kormánnyal.

Világéletemben centrista politikus voltam, szememben a jobboldalt a nyilasok, a baloldalt pedig a kommunisták kompromittálták. Egy atlantista liberális konzervatív vagyok. Ebbe már semmiképpen nem fért bele, ahogy a diplomácia minden játékszabályát negligálva a magyar kormány nekiment NATO-szövetségesünknek, a norvég kormánynak. Számomra ez személyes csalódás, fájdalom is volt: még az MDF-ben az elsők között javasoltam Orbán támogatását azzal, hogy csak ő verheti meg Horn Gyulát. Azután Washingtonban többször is nagyon jól szerepelt miniszterelnökként. 2002 nyarán egy amerikai magyarokkal szervezett baráti találkozón még a Potomac folyóban is úsztunk együtt.

(…)

Honnan ered a 2014 után a Fideszben csúcsra járatott Nyugat-ellenesség?

Ebben benne vannak a rossz magyar reflexek is, régi, évszázadokon átívelő hagyományok: »egyedül vagyunk«, »a Nyugat mindig cserben hagyott minket«, »keleti nép vagyunk«. Minden kis nemzetnek vannak kisebbségi komplexusai és valós sérelmei. Ezekben tehát sok részigazság van, de összességében nem igaz, ráadásul 1956-ban és 1989-ben az egész világ csodált bennünket, majd a NATO- és az EU-csatlakozásunkkor lehetőséget kaptunk a felzárkózásra. Ezek a rossz reflexek viszont Orbán gondolkodásába már korábban bekerültek, és úgy fest, mára meghatározóvá váltak. Talán a személyiségéből is adódik ez a fajta dac, a plebejusattitűd: »bebizonyítom, hogy nekem, a lentről jöttnek van igaza«.

Rögeszméjévé vált mára a Nyugat alkonya?

JG: Attól tartok, igen. Noha rendkívül pragmatikus politikus, s ha megváltozik a nemzetközi helyzet, alkalmazkodik. De itt már nem igazán várok fordulatot. Úgy véli, a Nyugat a vesztébe rohan. (…)”