Dühök

„S még ekkor is csak reménykedhetsz abban, hogy ki nem ereszthető láncszem vagy a láncban. Ezek a láncok sokáig erősnek tűnnek, szétfeszítésükhöz nem elég a néhol fellépő belső zavar, a perifériára szorított nyilvánosság, a zárványszerűen felbukkanó társadalmi akarat. A kurzus agytrösztje a politikai haszonszerzés általuk kidolgozott képleteivel van elfoglalva, bízik Farkas Flórián romavevőjében, amely annyi szavazatot szerzett már, hisz mondjuk Simonka helyi erejében, Kósa hosszú futásában, Semjén keresztényi mosolyában, az Elios lassan kialvó fényeiben, hiszen van tapasztalata abban, hogyan laposodnak, jelentéktelenednek el a botrányok, ha azokat az arra hivatott szervek előre megfontolt szándékkal árnyékban hagyják.

A regnáló hatalom láthatóan egyfajta dühre összpontosít, s csak most kezd tartani attól, hogy létezhet, fölébredhet egy másik düh is.

A migránsáradat létező problémájából 2015 óta csináltak átgondoltan és konzekvensen rémlátomást, kollektív lázálmot, olyan ördögi produkciót, amely párját ritkítja. Minden emberi salak felszínre tört már általa, becsatornázható, gyúrható, alakítható az indulat, hús-vér menekült sem kell hozzá, elég a fantomkép, Brüsszel, Soros, ENSZ és néhány migránssimogatással meggyanúsítható, rágalmazható civil.

Hiába kerülnek egyre messzebb a kötelező kvóták, hiába nem akar senki komoly létszámú szervezett betelepítést, kerítésbontást, a megoldások keresése is elég a hazugságok megalapozásához. Szó sincs itt szuverenitásunk védelméről, a mi függetlenségi háborúnk kizárólag belpolitikai célokat szolgál, a düh ébrentartását. A jogállamiság, a normák, a szabadságjogok lábbal tiprásába, a nyilvánvaló csalások kivizsgálásának hiányába, személyes ügyek emberi jogi felülbírálatába törik bele »nemzetközi bicskánk«. Sértődött és a legtöbb helyszínen hamis szabadságharc a miénk.”