Ez a tét

„Van úgy, hogy csak a politika akar valamit, de a jog betűje hiányzik hozzá. Jelentős részben erről szól a legújabb »elmúltnyolcév«: semmilyen törvényünkben nem szerepel, hogy a miniszterelnök egy személyben eldöntheti, ki gazdagodjon meg a közvagyonból mérhetetlenül, aztán mégis így történt. Előfordul a fordítottja is: például Magyarországon törvény mondja ki, hogy évek óta minden közszolgáltatást nyújtó intézményünknek akadálymentesnek kell(lene) lennie, ám a politikát nem nagyon izgatja a dolog – talán nem lehet elehet keresni rajta –, ezért sokszázezer fogyatékossággal élő honfitársunk ma sem használhatja teljes körűen mindazt, ami az ő pénzéből is épült.

De időnként az írott szabályrendszer és a politikai akarat összeér – akkor szoktak nagy dolgok történni.

Most valami ilyesmi formálódik az Orbán-kormány, meg persze az ország feje fölött. Nyolc éven át járt szorgalmasan a kútra a korsó, de a végén valahogy mégis kicsúszott a kézből, amelyik addig biztosan tartotta. Nem tudjuk, hogy mikor. Nem tudjuk, hogy melyik volt az az ügy, amelyik átlépte az európai döntéshozók ingerküszöbét: nem árulták el, ahhoz meg túlságosan nagy a választék, hogy mi magunk kitaláljuk. De az biztos, hogy amikor a nyugati sajtót körbejárták az Orbán Viktor közpénzből épült stadionjáról és kisvasútjáról, az Orbán-vő aranyárú lámpáiról, az Orbán-szomszéd gázszerelő Zuckerberget megszégyenítő tempójú gyarapodásáról szóló anyagok, akkor valami megváltozott. Lehet sokáig úgy tenni – úgy is tettek –, mintha nem látnák, hogy mi megy itt. Lehet szemet hunyni az Audinak meg a Mercedesnek adott irracionális kedvezmények és támogatások, a Telekomnak juttatott százmilliárdos megrendelések, az atomerőművi, út- és vasútépítési projektekből leeső fő- és alvállalkozói megbízások fejében (merthogy ez volt a módszer: aki kétli, olvasson utána, hogy vajon a három ismert nyugati aszfaltmulti több vagy kevesebb üzlethez jutott-e Orbánék alatt, mint »gyurcsánybajnai« idején), de ez csak egy ideig működik. Végső soron a Lajtán túl is a választási szempontok határoznak meg mindent, és egy ponton túl a nyugati szavazó sem hajlandó tolerálni, hogy neki kell megfizetnie Mészáros Lőrinc (Tiborcz István, a Kósa család stb.) arany vécékeféjét.”