A közéleti sajtó és az ígéret földje 4.

„Aztán eltelik pár év. Ami alatt neves szerkesztőségek züllenek szét, mennek tönkre, és még a legnagyobbak is riadtan néznek körbe azt a pusztulást látva, amit a Google és a Facebook a hirdetési piac letarolásával vitt végbe az elmúlt egypár esztendőben. (...)

Az persze a jövő zenéje, hogy ez így marad-e: egyre több jel utal arra, hogy nem. A nagy kiadók igencsak megelégelték a Facebook rombolását (már Murdoch is berágott), és az amerikai politika egy része is egyre hangosabban követeli a közösségi médiaszájt megregulázását, nem különben Brüsszel is szorongatja Zuckerbergéket. A Wired kedden jelentett meg egy igen hosszú és szép tényfeltáró cikket arról, miként vált hangsúlyossá az elmúlt években a hírterjesztésben vitt szerep a Facebooknál (amely mögött elsősorban az állt, hogy a Twittert kiszorítsák erről a piacról), és hogy miként képtelen megfelelni a cég a az ezzel járó feladatoknak. Igen röviden összefoglalva a bővebb ismertetést is megérő cikket (amelyből a Facebook elképesztő bénázásai és dilettantizmusa rajzolódik ki): az álhírek elleni küzdelem során a Facebook egyszerűen nem tudja kikerülni, hogy a hírfolyamába bekerülő tartalmakat válogassa, ám ezzel a gépi algoritmusok képtelenek megfelelően megbirkózni (korábbi hírszerkesztőségét a cég épp a republikánus politikai oldal anyagait diszkrimináló szerkesztői gyakorlat nyomán kirobbant botrány miatt, a politika jóindulatát bebiztosítandó, egyszerűen szélnek eresztette.) Ez viszont azzal fenyegeti a Facebookot, hogy elveszíti azt a védettségét, amit az 1996-os amerikai médiatörvény azoknak biztosít, akik az interneten csupán közvetítik mások anyagait. (Ebben az esetben ugyanis ezeknek a cégeknek nem kell felelősséget vállalnia ezeknek az anyagoknak a tartalmáért). Így ha aktívan szerkeszteni és válogatni kezd – úgy tűnik, nem fogja megúszni –, ez hírüzletági modelljének végét jelentheti.

Annyi bizonyos tehát, vihar készülődik a Facebook és a Google hírterjesztői ténykedése körül. Ezt jelzi az is, hogy az Unilever, a világ egyik legnagyobb hirdetője a hét elején nevek említése nélkül, de gyakorlatilag bojkottal fenyegette meg a két óriást arra az esetre, ha nem tudják rendbe rakni az álhíreknek kedvező és társadalmi megosztottságot gerjesztő hírfelületeiket. Jellemző, hogy a Guardian máris a digitális hirdetési piac »#MeToo-pillanatának« nevezte az ultimátumot, amelyhez könnyen csatlakozhatnak további megahirdetők is.

De addig még tönkremehetnek páran. 

Amíg azonban itt mélyreható változások kezdődhetnek, sok víz lefolyik még a Dunán. Épp elég ahhoz, hogy további médiavállalkozások húzzák le a rolót a kisebb piacokon. Magyarországon tovább nehezíti a helyzetet, hogy a magyar kormányzó erők helyesen ismerték fel: ebben az üzleti környezetben az ellenségesnek ítélt sajtó elpusztításához tulajdonképpen elég, ha óriási mennyiségű adófizetői pénzt öntenek saját sajtójukba, a többieket pedig, ennek híján, teljesítményüktől függetlenül kivégzi majd a piac.

A fentiek alapján viszont az is kimondható: a »minőségi«, kormánytól független sajtó Magyarországon nem fogja megúszni, hogy valamiképpen olvasóit anyagi értelemben ne mozgósítsa. Éppen ezért a következő részben azt vesszük szemügyre, milyen előfizetési modellek léteznek jelenleg, és melyek kecsegtethetnek sikerrel, hogy aztán ezt követően ráforduljunk az utolsó részre is, ahol némi ötletelést rendezek majd arról, miképpen kellene – akár bizonyos törvényi módosításokkal is – elérni, hogy 2020-ra a magyar sajtó értelmesebb része ne kerüljön fel a kihalt fajok listájára.”