Szivárognak a nagy görög-római-keresztény homlok mögül, szív kamráiból induló európai erek.
„Aztán valahogy úgy történhetett, miként 1541-ben, amikor a törökök »beszivárogtak« Budára. Nem kellett letennünk a fegyvert, mert nem volt a kezünkben. Majténynál, Világosnál legalább letette a fegyvert, aki akarta és tudta. De az első világháború után hol tettük le a fegyvert? Belgrádban Károlyinál nem volt fegyver, csak az elhordott ország csonka égboltja. Akinél volt, vízbe hullt, inkább eldobta. És a második után? Budapest ostromának kellős közepén írt alá fegyverszünetet Moszkvában egy békéscsabai könyvkereskedő, szegedi plébános és egy katonák nélküli tábornok. És utoljára, 1956 után? Ki tette le a fegyvert? Szétszivárogtunk, és a »győztesek« beszivárogtak.
Senki nem tette le a fegyvert 1990-ben sem. Nem volt. Így megint beszivárogtak az itthoni bennfentes eszesek a »spontán« privatizációval a magántulajdonba, a »békés átmenettel« a parlamentbe, a sajtóba, kultúrába, oktatásba. Olyannyira beszivárogtak, hogy el se szivárogtak. Maradtak. Vagy éppen visszaszivárogtak. Aki dörömbölt, elzavarták. De az igazi beszivárgás kívülről jött: észre sem vettük, és megszűntek egész magyar iparágak, megrogyott a mezőgazdaság, elárasztott a külföldi préselt termék. Közben eltűnt a teljes magyar államvagyon, s még hatalmas adósságot is a nyakunkba varrtak. Kapituláltunk. De ilyesmit már túléltünk. Nem adtuk fel. És szerencsére most már észrevesszük a beszivárgást.
De mi történik? Most még nagyobb a baj. Szivárognak a nagy görög-római-keresztény homlok mögül, szív kamráiból induló európai erek. Születés fehér lepleivel, hittel, egyházzal, állammal, kultúrával, szabadsággal, szeretettel, értelemmel, felfogható renddel. A szellemétől megfosztott kontinens el fog fonnyadni. Fel akarja adni. S mi ebben a sodrásban találtuk magunkra. Nem két, hanem ezer pogány közt. Mit tehetnénk? Ezzel a törekvéssel nem paktálhatunk. Nekünk kell betapasztani a szivárgás helyét. Ha vétettek is ellenünk, mégis a mi vérünk. S talán nem is vagyunk egyedül, lehet, hogy számítanak is ránk az életpártiak mindenütt a Lajtán és az Óperencián túl.”
Lehet-e szebb és tisztább válasz Isten adventi hívására a tökéletes szeretetnél, amelyben Őt, akit szeretünk, teljességgel azért szeretjük, aki Ő Maga. Nem magunkért, hanem Istenért. Kocsi Lajos írása.
Persze szó nincs arról, hogy a bedugott fülű, képernyőre tapadt szemű ember ne venne észre semmiféle alkalmas pillanatot. A Black Friday-t például nem véti el. Francesca Rivafinoli írása.
A demilitarizált övezet felügyelete és kockázatai különösen vitatottak.
„Mi vagyunk az élő példa arra, lehetett volna ez másképp” – erősítette meg a miniszterelnök.
Még mindig nem tudtak kiigazodni az orosz elnökön.
A keresztény kultúra helyes értelmezésével szemben két irányból érkezik kritika.
Kísérteties a hasonlóság, a történelem kegyetlenül ismétli önmagát: egymás mellé vágták Bokros Lajos, Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó régi hazugságait a Tisza Párt mostani ígéreteivel. A videó önmagáért beszél.
Búcsúzóul kapunk egy-egy fotóalbumot. Ahogy nézegetem a képeket, elszégyellem magam. Mindannyiunk nevében, talán mondhatom így. Mert tényleg van valami szégyenletes abban, ahogy élünk. Győrffy Ákos írása.
