Szabad pályát!

„Finnországban, Lappföldön – korrektebbül: a számiknál, fent északon – ugyanolyan jó iskolák működnek ugyanolyan jól, mint Helsinkiben, mind kiépítettségüket, mind személyi ellátottságukat tekintve. Ezt meg lehetne valósítani Szabolcsban, Borsodban és Baranyában is. Azok a »legjobb« tanárok, akik elmennek ezekbe az iskolákba, természetesen plusz­ösztöndíjban és egyebekben részesülnek. (Karácsony Sándor és Kodály Zoltán közös felismerése szerint Magyarországon a XVI. században volt utoljára az egész népességet átható eleven kultúra, amikor a reformált egyházak kiküldték ösztöndíjasaikat Hollandiába, Németországba, Angliába, majd a visszatérő ösztöndíjasok hozták magukkal az európai kultúrát, a Biblia héber–görög filológiai feldolgozásától kezdve Descartes-ig, és ezzel lementek a legkisebb falvakba, a nagy alma materek partikuláiba, és ott paposkodtak és tanítottak, ott fordította Károli is az első teljes magyar Bibliát. Aztán az ezt kívánó növendékekkel bementek az alma materbe a további képzésre…)

Münchentől Brooklynig minden jó önkormányzati stb. iskolában ott ülnek az osztályokban az asszisztensek. A tanító-tanár nem egyedül küzd a gyerekekkel a megváltozott körülmények között. Az asszisztens dolga az is, hogy az iskolában alkalmazott vagy részben alkalmazott szakembereket beszervezze az órára. Nem kiviszik a gyerekeket »fejleszteni«, hanem az asszisztens és a szakember bent az órán segít a gyereknek… A szülőnek otthon nincs dolga a gyerekkel iskolai értelemben. Minden, ami az iskolára tartozik, az iskola dolga. Oldja meg. (Magyarországon ma papírokat kérnek az iskolák, ha egy holland vagy kínai vagy bármilyen gyerek kerül be, hogy »tanulási nehézségei« vannak. Természetesen nem tanulási nehézségei vannak a gyereknek, hanem nem tud még magyarul! Jobb helyeken ez nem probléma. Majd megtanul, és ebben segítik…)”