Párizs vs Budapest: egy új kisantant felé?

Ne áltassuk magunkat: a francia elnök új kisantantot gründol. A cél is ugyanaz, mint majd' száz éve: megerősíteni a francia jelenlétet Közép-Európában. E megerősítésnek ismét a tradicionálisan németbarát Magyarország van útjában, a francia célok elérése érdekében tehát azt kell elszigetelni, szövetségi rendszerét szétbomlasztani, vagy legalább gyengíteni. 

Az sem kétséges, hogy németellenes éle is van a dolognak, legalább abban az értelemben, hogy Franciaország Németországgal azonos súlyú, idővel akár annál jelentősebb szereplője legyen az európai politikának. A német egyesítéssel Franciaország leértékelődött, a dolgok évtizedeken keresztül Németországban dőltek el, Európát Németország vezette, az USA-val és Nagy-Britanniával a háta mögött. 

A világ azonban megváltozott. A britek kiszálltak, az USA el van foglalva saját belső ügyeivel, Németország figyelmét pedig teljes mértékben leköti a migránsválság következményeinek kezelése, ide értve a német demográfiai válságot, a német identitásválságot és a belső biztonságpolitikát is.

Ezt a helyzetet Emmanuel Macron francia elnök nem hagyja kihasználatlanul, Franciaországból újra nagypolitikai tényezőt akar faragni, ehhez pedig saját szövetségi rendszert kell létrehoznia. Bár fiatal ember, benne is a régi reflexek élnek, ahogy bennünk, magyarokban is. Franciaország a 20. században egyszer már elindult a nagyhatalommá válás útján, amikor a kisantant létrehozásával megszerezte a befolyást Közép-Európában – miért ne tehetné meg újra?

És Németország most ugyanúgy nem fogja megvédeni, mint az 1920-as években. Magyarországnak azonban ma szövetségesei vannak, először tehát azokat kell róla leválasztani. A V4-ek blokkját kell fellazítani olyan mértékben, hogy csak egy üres héj maradjon. A csehek és a szlovákok szemlátomást partnerek ebben, éppen a V4-ek által felértékelődött politikai súlyuk révén előnyös megállapodásokat érhetnek el. A lengyelek még ódzkodnak, erős bennük a magyarok iránti rokonszenv, ráadásul kötődnek az angolszász hatalmakhoz – de az oroszoktól való zsigeri félelmeik alkalmas időben jól felhasználhatók lesznek a magyarok ellen, legalább a semlegességet el lehet érni. A románokkal Macronnak nem lesz nehéz dolga, elődeinek sem volt a 20. század elején.

Szerbiát ebben a játszmában most a magyarok mellé sikerült állítani, de a szerbek még kívül vannak az unión, ami a szövetség értékét csökkenti. A horvátok és a szlovénok kimaradnak az egészből, ami Macronnak jelenleg elég. Viszont ott van Ausztria, amely maga is közép-európai vezető szerepre törekszik, számára felkínálható egy Franciaország által mentorált új szövetségi rendszer – hiszen már formálódik is, a szemünk előtt, a sajtó slavkovi (austerlitzi) háromszögnek hívja.

A magyar kormány hét évvel ezelőtt ígéretes külpolitikai célt tűzött maga elé: az egyoldalú elköteleződés helyett olyan helyzetet teremteni, hogy a nagypolitika minden, egymással vetélkedő játékosának érdekében álljon egy sikeres Magyarország.

Bár a közelgő osztrák és német választások eredménye befolyással lesz a folyamatokra, és Macron saját hazai hátországa is ingatag (ne felejtsük: pártja a francia választók tizenhat százalékának szavazataival szerzett többséget), a magyar külpolitikai doktrína újragondolása aligha halasztható.