Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Mivel Hamilton a kedvenc kortárs íróm, nagyon vártam ezt a regényt. Ugyanakkor féltem is, hiszen a modern űroperák tették naggyá az író nevét a science fiction keretein belül, ez a kötet pedig egy kétes hírű mundane sci-fi.
„Kezdjük a pozitívumokkal: először is a hamiltoni világépítésben jelen esetben sem kell csalódnunk. Bár nem olyan végletekig részletes, mint a több, mint ezer oldalas kötetei esetében, de egy meglehetősen szép képet kapunk a közeli jövő Európájáról. Természetesen a legszembetűnőbb változás az adatkristályok és az adatszféra, a megfiatalítás mellett. Ugyan nincs oly szépen adagolva, mint más regényei esetében, valamint a könyv korai szakaszaiban sokszor csak említés szintjén kapunk információt, később a megszokott módon, hosszú oldalakon keresztül ecseteli az adatszféra és a megfiatalító eljárás által indukált társadalmi változásokat.
Ezen kívül szívet melengető a Nemzetközösségre kikacsintó utalások – igaz, a kikcsaintás nem a legmegfelelőbb fogalom, hiszen a szóban forgó regény két évvel előbb írodott, mint a már említett Pandóra csillaga. Említésre kerül a tervezett első Mars-expedíció, az adatkristályok és az adatszféra, találkozhatunk egy befolyásos, Burnelli nevű üzletemberrel… De nem is szabad felsorolni mindent, hiszen ezek felfedezése plusz élvezeti értéket jelent. Csodálatos, hogy Hamilton ezekből a kis szilánkokból alig két év alatt milyen monumentális univerzumot épített fel. Tulajdonképpen csak félhivatalosan előzménye a Nemzetközösség-regényeknek, amolyan techniaki alapvetés, személyes preferenciám szerint nem is sorolom be abba az univerzumba, hiszen még több száz évnek el kell telnie a Csillagközi Nemzetközösség megalapításáig.”