„Németh György leírja, hogy a legenda forrása a híres krónikás, Plutarkhosz, aki Lükurgosz-élatrajzában így fogalmaz: »Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette, és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a törzsek vénei összegyülekeztek és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt, utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taügetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember életben marad.«
A Kr. u. 2. században élt szerző szövegében több tévedés is van (például az örökléssel kapcsolatban), de a legnagyobb hibát a fordítója követte el. A testi hibás gyerekek szakadékba hajítása ugyanis a görög szövegben nem szerepel.
Plutarkhosz azt írja, hogy »kivitték a Taügeton Apothetai nevű, szakadékos helyére«. Az Apothetai azt jelenti: »kitevés helye«. A gyerekkitételt egész Hellaszban gyakorolták minden korlátozás nélkül, hiszen a családfőnek joga volt eldönteni, hogy felneveli-e az újszülöttet vagy sem. De nem ölték meg, csak kitették egy meghatározott helyre, és akinek gyerekre, rabszolgára volt szüksége, az előbb-utóbb talált ott magának, hiszen a kitevés helye mindenki előtt ismert volt. Az Apothetai tehát nem a gyerekek megölésére szolgált, hanem inkább azokhoz a mai inkubátorokhoz hasonlított, ahová a nem kívánt terhességekből származó csecsemőket helyezik a kórházakban.”