Trump nem a levegőbe beszél: újabb drogcsempész hajót lőttek ki a parancsára (VIDEÓ)

„Ha szárazföldön érkeznek, ugyanúgy megállítjuk őket, ahogy a hajókat is megállítottuk” – hangsúlyozta az elnök.

Akár háborús bűncselekményt is varrhatnak Pete Hegseth nyakába.

Egyre nagyobb a feszültség a Pentagon és a republikánus törvényhozók között, miután nyilvánosságra került: a Trump-kormányzat szeptember 2-án olyan rakétacsapást hajtott végre Latin-Amerikában egy valószínűsített drogcsempész hajó ellen, amely 11 ember halálát okozta. Közülük kettőt egy második támadás ölt meg.

Ezt is ajánljuk a témában

„Ha szárazföldön érkeznek, ugyanúgy megállítjuk őket, ahogy a hajókat is megállítottuk” – hangsúlyozta az elnök.

A Washington Post beszámolója szerint az ügy súlyos politikai vihart kavart, és a republikánusok – akik korábban többnyire támogatták Pete Hegseth védelmi minisztert – most az átláthatatlanság és a jogszerűség hiánya miatt fordultak a Pentagon ellen. Egy októberi, zárt ajtók mögötti tájékoztatón például nem jelent meg egyetlen jogi szakértő sem, miközben a képviselők sorozatosan kérdéseket tettek fel a civil hajók elleni csapások jogalapjáról. A jelen lévő tisztek sem voltak képesek világosan elmagyarázni a művelet célját és szabályait,

miközben Donald Trump már arról beszélt, hogy akár venezuelai szárazföldi célpontokra is kiterjesztené az akciókat.
A szeptemberi csapást irányító Frank M. Bradley admirálist csütörtökön hallgatják meg. A lap szerint azt készül közölni:
A törvényhozók a bizonyítékokat – köztük a műveletről készült, eddig ki nem adott videókat – is látni akarják.
Ezt is ajánljuk a témában

Az Egyesült Államok jelentős haderőt vezényelt a Karib-térségbe, vadászgépekkel a világ legnagyobb repülőgép-hordozójával és Tomahawk rakétákkal felszerelve.

A republikánusok idegessége azért is figyelemreméltó, mert eddig ritkán bírálták nyíltan Hegseth működését, annak ellenére hogy a miniszter tisztogatást indított a tábornoki karban, és példátlan módon vizsgálatot kezdeményezett egy hivatalban lévő szenátor, Mark Kelly ellen is. Most azonban mind a képviselőházi, mind a szenátusi fegyveres erők bizottsága külön vizsgálatot indított, hogy megállapítsák:
Hegseth vagy Bradley felelőssé tehető-e egy esetleges háborús bűncselekményért.
A Washington Post korábbi információi szerint Hegseth a támadás előtt szóbeli parancsot adott a hajó teljes legénységének likvidálására, és amikor két túlélőt észleltek, Bradley újabb csapást rendelt el, hogy „senki se maradjon életben”. A későbbi műveletek során a hadsereg már rendszeresen kimentette a túlélőket, ami a lap szerint azt jelzi, hogy a szeptemberi akció szabályai szokatlanul szigorúak voltak.
Több republikánus politikus – köztük Thom Tillis – már arról beszélt, hogy amit a túlélők likvidálásáról tudni lehet,
az egyenlő »az etikai, morális és jogi normák megsértésével«.
A Pentagon közben továbbra is visszatart bizonyos dokumentumokat, ami csak erősíti a kongresszusi felháborodást.
Hegseth tagadja, hogy személyesen látta volna a túlélőket, mondván „a háborús információköd” miatt nem volt egyértelmű a helyzet. A lap úgy véli, hogy megrendült a miniszterbe vetett bizalom: többen úgy gondolják, még ha nem is mentik fel, vezetői legitimitása súlyosan sérülhet.
Egy republikánus törvényhozó így fogalmazott:
Ha minden igaz, ami eddig kiderült, akkor valakinek el kell hagynia Washingtont.”
***
Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP